Duplarés kísérletnél mit értsek megfigyelőnek?

Hát ezek jó kérdések, de ezekre már nem tudom a választ. :-(

Sorry, talán valaki majd okosabb lesz.

http://www.gyakorikerdesek.hu/tudomanyok__termeszettudomanyo..

Olvasd végig.

A #3-as megjegyzés csak egy extrém nézet, nem fizikai igazság. Mivel egy halott nem tud beszélni, ezért nem is tudjuk utólag eldönteni, hogy amit még halála előtt látott, az megmásítható-e. Valószínűleg nem.

A kérdésed eléggé filozofikus, de a legpontosabb választ manapság a dekoherencia elméletek adhatják meg. Ez röviden annyit tesz, hogy maga a mérés folyamata nem más, mint hogy az elektron kvantumállapota összefonódik a mérőrendszer kvantumállapotával. A mérőrendszerbe bele kell érteni lényegében a teljes külvilágot, egész addig, ameddig az elektron által képviselt mikroszkopikus információ terjedni tud "fölfelé", a makroszkopikus világ felé. Hogy meddig tud terjedni, ez a leárnyékolástól függ. Egy mikrofizikai rendszert, amelyben kvantumállapotok koherens szuperpozícióját akarjuk előállítani, védeni kell minden külső behatástól, és még így is csak ideig-óráig lehet ezt a védelmet fenntartani. Ha más nem, a mindenütt jelenlévő kozmikus háttérsugárzás miatt előbb-utóbb a koherencia elvész, azaz bekövetkezik a dekoherencia. A dekoherencia meg éppen azt jelenti, hogy a mikrofizikai rendszer nem lesz többé elszigetelt, hanem a korábban szuperponálódott kvantumállapotok közül kiválasztódik egy - vagyis amit ténylegesen mérünk. Ehhez nem szükséges tudatos megfigyelő. Csupán annyi, hogy a szuperponálódott állapotnak, amely a környezettel most már össze van fonódva, mindig csak egy kis részéről tudjunk csak információt szerezni annak következtében, hogy mi magunk is e környezet részei vagyunk, és e környezetet nem tudjuk teljes egészében megfigyelés alatt tartani.

Alkalmazva ezt a macskás gondolatkísérletre: amikor kinyitjuk a dobozt, akkor a macska állapotáról nem csak az agyunk szerez információt, hanem a környezet is: a macskáról visszaverődik a fény és a levegő molekulák, ha lélegzik, akkor felkavarja maga körül a levegőt, míg ha nem, akkor kevésbé, stb. Vagyis a macska kvantumállapota nem csupán a mi tudatunkkal fonódik össze, hanem a teljes környezettel. Ha visszazárjuk a dobozt és utána felkötjük magunkat, akkor elvész ugyan a macskáról szerzett információ egy pici része - vagyis az, amelyik az agyunkban tárolódott - de a környezet tovább őrzi ennek az információnak az óriási részét. Vagyis hiába nyitja ki valaki megint a dobozt, nem fog mást találni, mint amit mi is találtunk halálunk előtt.

Ez elég nehezen képzelhető el, lévén, hogy mi már egy makroszkopikus rendszer vagyunk, és ha megmérünk egy mikroszkopikus rendszert, akkor azt csakis makroszkopikus mérőeszközökön keresztül tudjuk. Inkább úgy fogalmaznék, hogy ha sikerülne a macskát a doboz kinyitásakor kizárólagosan egy általunk meghatározott és felügyelt makroszkopikus környezettel kapcsolatba hozni (amely jelenlegi technológiai fejlettségi szintünkön inkább maximum csak egy mezoszkopikus rendszer lehetne), akkor a macska állapota összefonódna ezzel a környezettel, és mivel a mikrorendszerből származó információ nem jut kijjebb, ezért számunkra ugyanúgy mérés előtti állapotban lenne, mint mielőtt kinyitottuk volna a dobozt. De ha elvileg képesek lennénk nagymértékben kontrollálni az ilyen folyamatokat emberléptékű rendszerekben is, akkor abba a környezetbe, amely először lép kölcsönhatásba a macskával, beleférhetne egy ember is. De hogy ekkor mi történne, nem tudjuk megmondani. Egy külső szemlélő számára ilyenkor az ember tudatállapota is összefonódik a mikrorendszer állapotával. De nem tudjuk, hogy az, aki belül van ebben a rendszerben, hogyan éli ezt meg. Hogyan kerül összefonódott állapotba a tudata, ha egyáltalán kerül, és hogy ekkor mit tapasztal. Ha a tudata nem ugrasztja össze a hullámfüggvényt, azaz van értelme továbbra is koherens állapotról beszélni, akkor a mérés eredménye még bármi lehet akkor, amikor egy másik ember is kinyitja a dobozt. Ebben az esetben azonban nem igazán van értelme azt mondani, hogy a macska a doboz első kinyitásakor életben volt vagy már meghalt, mert akkor ez csak egy olyan szubjektív valóság volna, amely csak az első személy számára létezne - ha létezne egyáltalán. A második számára nem, vagyis nincs is értelme arról beszélni, hogy a macska állapota megváltoztatható lenne élőről holtra vagy fordítva pusztán azáltal, hogy még egyszer kinyitjuk a dobozt. Csak annyi történne, amennyi egy szokásos kvantumméréskor: a rendszer állapota a dekoherenciának köszönhetően a szuperpozíció egyik állapotába ugrana. Ha viszont már az első személy tudata is egyfajta "végső dekoherenciát" jelentene, amely végérvényesen összeomlasztaná a macska hullámfüggvényét az egyik állapotba, akkor a második személy pont ugyanazt tapasztalná, amit az első, vagyis ebben az esetben sincs értelme a macska állapotának megváltoztathatóságáról beszélni.

Tehát amit abban a népszerűsítő irományban olvastál, ahol a macska aszerint él vagy hal, hogy hányszor nyitjuk ki a dobozt, egy nagy adag hülyeség, de legalábbis pontatlanság és spekuláció van, amit nem kell készpénznek venni.