Kezdőoldal » Tudományok » Természettudományok » Szép napot! Folyhat visszafelé...

I.B.T. kérdése:

Szép napot! Folyhat visszafelé a víz?

Figyelt kérdés

Szögezzük le: ateista vagyok, nem azért nem akarok hinni Istenben csak egyszerűen túl sok szól ellene illetve nincs bebizonyítva a létezése. Tudom, hogy ez hit kérdése meg stb de nem fogok egy olyan "lényhez" imádkozni akiről azt se tudom, hogy akkor most létezik vagy sem...

Szóval a múltkor keresgéltem a neten és találtam egy Hovind nevezetű embert. Azt próbálta bebizonyítani, hogy a Grand Canyon nem több millió év alatt jött létre hanem egy szempillantás alatt (özönvíz), ezt persze hülyeségnek hiszem, a biblia sem más mint egy (roppant tanulságos könyv, mert végülis inkább "példamutatás" van benne mint hit) felnőtt mesekönyv azokra problémákra melyekkel az ember nap mint nap szembesül.

Szóval azzal bizonyította az állítását, hogy a Grand Canyonban lentről felfelé folyik a víz (gondolom folyó). De ezt így, szinte szó szerint mondta.

Azért írtam a tudományhoz ezt a kérdést, hogy tud valaki erre ésszerű magyarázatot vagy csak kitalálta? Ha akarjátok megkeresem a videót csak már nem tudom, hogy melyik volt, valamint minden videója több órás, de amit írtam az igaz, tényleg azt mondta.



2014. máj. 29. 09:38
1 2
 1/15 A kérdező kommentje:
Hozzátenném: ide most ne hozzuk be a vallást, ha akarjátok szívesen vitázok veletek bár szerintem fölösleges, mert aki hisz benne nem fogja meggondolni csak azért magát mert szembesítem a valósággal: nincs se Isten, nincs se szerencse, nincsenek se zöld manók, mikulás stb , (erre a bolygóra értve, nem tudom vannak e ufok) csak mi vagyunk , csak ami döntéseink...
2014. máj. 29. 09:42
 2/15 anonim ***** válasza:
100%

Mit értesz azon, hogy visszafelé? Minden test, folyadék, részecske az eredő eredő hatására annak irányában mozdul el. Egy visszaduzzasztott folyón megfordulhat a folyásirány, de ekkor a duzzadás helyén magasabb nyomású terület keletkezik, amely a vizet visszafelé (azaz a megszokott folyásiránnyal szemben) hajtja. Egy száguldó vonat vagy autó ablakán legördülő esőcseppek is folyhatnak kicsit fölfelé, ha a menetszél részben a gravitáció ellen is hatva srégen hátrafelé nyomja a vízcseppeket. A szökőkútból és a gejzírből is fölfelé folyik (lövell) a víz az alul lévő nagyobb nyomás miatt. Ezek a megszokott folyási, esési, haladási iránnyal ellentétes irányú mozgások, de mindnek oka van, és mindegyiknek oka az eredő erő adott iránya. A folyadékokra ugyanúgy érvényes Newton törvénye, a folyadékok mozgását leíró Navier-Stokes-egyenletet is ebből vezetik le.


Szóval csak úgy magától, ok nélkül nem folyik össze-vissza sem a víz, sem semmilyen más folyadék.

2014. máj. 29. 10:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/15 anonim ***** válasza:
100%

Hovind? Kent E. Hovind? Az adócsaló, vallásalapító dinoszaurus-kalandparkos, börtönben ülő Hovind?


Az egy szélhámos, ne is foglalkozz vele. Sőt, azt se hidd el amit kérdez. :)

2014. máj. 29. 10:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/15 A kérdező kommentje:

Ment a zöld kéz mindkettőtöknek.

Első: köszönöm a kifejtést, ezért furcsálltam én is az ott elhangzottakat, valahogy nem stimmelt az én fizikai tanulmányaim alapján a dolog:D

Második: adócsaló, stb? Nem is tudtam, bár valamelyest sejtettem, hogy valami nem stimmel a fickóval:d Kösz a felvilágosítást.

2014. máj. 29. 12:09
 5/15 anonim ***** válasza:
100%

Ha van elég nyomás, folyhat a víz visszafelé, miért ne? A franciaországi Bordeaux városánál a Garonne folyó néha több, mint két kilométernyit is "folyik vissza", persze a tenger dagályának hatására.

Ripsz-ropsz "csak úgy" nem folynak a folyadékok a gravitációval ellentétes irányba, bármilyen ökörséget hirdetnek is az ilyen "istentől kapott utasítást" propagáló szélhámosok.

A baj csak az, hogy vannak, akik hisznek is nekik. Jól meg lehet élni az ilyesmiből, ami azt illeti... :D

2014. máj. 29. 12:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/15 anonim ***** válasza:
92%

Igen, ahogy írták, pl. dagály hatására is folyik néha kicsit visszafelé, tehát felfelé. Valójában ilyenkor a fel és le irányok változnak, tehát a folyó ugyanúgy lefelé folyik, csak ilyenkor átmenetileg az a másik irányban van.


Olyan is előfordulhat, hogy egy természetes gát (pl. jégfal) átszakadásakor zúdul egy medencébe nagyobb víztömeg, és ilyenkor az is visszafelé tudja nyomni az oda befolyó folyókat. A jégkorszak alatt (vége felé) több ilyen is előfordult. De szerintem még ez az erő is kevés ahhoz, hogy a Grand kanyont létrehozza.


Ha kicsit beleásod magad a geológiába, rá fogsz jönni, hogy az ilyen érvelések ezer sebből véreznek, és csak a laikusok meggyőzésére jók.

2014. máj. 29. 12:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/15 anonim ***** válasza:
100%

Ahogy a többiek mondják: persze folyhat "felfelé" a folyó, pl. Győrnél a Duna vissza szokta nyomni a Rábát - na de az nem csinál egy Grand Canyont a Radó-sziget és a Püspökvár közé... :D


[link]


Itt van róla egy-két dolog.

Egyszer egy kérdés kapcsán utánaolvastam - vannak meglepő ötletei a teremtéssel kapcsolatban. :)

2014. máj. 29. 13:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/15 anonim ***** válasza:
100%

Attól, mert valaki hangzatos vallásos halandzsával körítve mond valamit, az attól még nem lesz igaz.

Attól, mert szerinte ott visszafelé folyik a víz, az attól még nem lesz igaz.

De kérdezhetnéd azt is: tud a tégla felfelé esni?

Nyilván nem. Persze, kellő mértékű erőhatással bármilyen testet a gravitációval ellentétes irányba is mozgathatunk, de önmagától nem fog csak úgy nagyobb helyzeti energiájú helyre vándorolni.


A Biblia, és az egész vallás egyébként nem más, mint:

- a hatalomszerzés és hatalomgyakorlás eszköze (lásd a középkori keresztény egyházat),

- egyfajta törvénykönyv azokból az időkből, amikor jogi szabályozás még nem létezett. (Épp ezért elavult dolog minden benne leírt dolgot követni, gondolok itt pl. a házasság előtti szexualitás tiltására. 2000 éve teljesen jogos volt, ne valahogy meg kellett fékezni a trippert és társait, illetve gátat kellett szabni annak, hogy mindenki mindenkitől teherbe essen.)

Továbbá az egész isteni eredetére semmi bizonyíték nincs, sőt, mesterségesen "kanonizálták" bizonyos EMBEREK, saját kényük-kedvük szerint. Innentől kezdve nincs miről vitázni. :)

2014. máj. 29. 14:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/15 anonim ***** válasza:
100%
Még annyit a víz folyásirányáról: ahogy előttem is mondták, dagálykor a víz nem "visszafelé" kezd el folyni, hanem a tenger vízszintje megemelkedik, és ugyanúgy, mint máskor, a magasabb helyről az alacsonyabb felé igyekszik. Persze, azt mi úgy értelmezzük, hogy "visszafelé folyik". Természettudományokban műveletleneknek sajnos nagyon jól el lehet adni ezeket a dolgokat vallásos sztoriként.
2014. máj. 29. 14:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/15 Grielean ***** válasza:

Én is láttam ezta videóját, és bár a legtöbb "érvét" csuklóból megcáfolom én is, két éves biológus egyetemi tanulmányaim ismeretében, ennél én is megakadtam.

Itt amúgy félreértésről van szó, Hovind nem azt magyarázta, hogy visszafelé folyt a víz, ő maga is ezt hozta fel érvként, hogy nem folyik visszafelé. Konkrétan arról volt szó, hogy a Grand-kanyon folyóvölgyének kezdeti szakaszához képest vannak olyan későbbi szakaszok, ahol a víz által kivályt völgy legmagasabb pontja jóval magasabban van a tengerszint felett. Márpedig ehhez, mint magyarázta, a folyónak fölfelé kellett volna folynia a hegyen, hogy ott is ugyanúgy kivállya magának a medret.

Ezt így most lehet kicsit értelmetlenül adtam vissza, én meg ebben a témában pont laikus vagyok, de majd megpróbálom megkeresni melyik videójában is volt :D

2014. máj. 29. 17:30
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!