Hogyan élhetném meg a 200 éves kort?

Teljesen felesleges erre törekedni.

Elég 85-90 év, de az olyan legyen, hogy a végén elmondhasd: érdemes volt, elég volt, nyugodtan elmehetek.

Sajnos az is benne van a pakliban, - ne így legyen, - hogy eleged is lesz már az életből, és nagyon kívánod a végét.

A tudomány jelenlegi állása szerint ez nem lehetséges.

A legtöbb (azért nem minden, egy-két kivétel akad) szervezet nem képes a végtelenségig tökéletesen kijavítani a hibáit, és idővel elöregednek a szervei. Hogy ez milyen ütemben történik, az a fajtára jellemző sajátosság, és bár egyedi eltérések vannak, ezek nem szokták jelentősen átlépni a fajra jellemző határokat. Bár az is igaz, hogy párszáz éve a 90-100 éves életkor is elképzelhetetlennek tűnt, ma meg azért elég sokan megélik. De természetes módon akkor sem tolható ki tetszőleges időre az ember életciklusa. Ha másért nem, a sejtek DNS-ének elöregedése miatt. Ugyanis a sejtek nem tudnak a végtelenségig reprodukálódni.

Ha tippelnem kéne, egy makk egészséges szervezet, egészséges életet élve legfeljebb olyan 130 évig képes élni, de az már nagyon a felső határ. Esetleg az orvostudomány fejlődésével kitolható olyan 150-re, de annál több nem hiszem, hogy valaha is elérhető lesz.

Mármint egyéb segédeszközök, és drasztikusabb beavatkozások nélkül. Mert ki tudja, hogy a jövőben milyen élethosszabbító implantátumokat fejlesztenek majd ki, ellensúlyozandó az öregedést? Vagy... ki tudja, mikor jelenik meg egy olyan mutáció, ami hosszabb életet biztosít?

Nos a dolog azért nem ennyire egyszerű, hogy majd egy mutáció megoldja. Az öregedés fő oka valóban a sejtek osztódókészségének csöklenése/megállása. A mi kromoszómáink lineárisak, azaz van lét végük. Így két probléma is felemrül. Az egyik, hogy a kromoszómák összetapadhatnak, a másik pedig, hogy minden osztódásnál rövidülnének, mivel ez a DNS-replikáz miatt ez természetes. A megoldás a relomer, amely a kromoszóma végein található nem kódoló régió. Pontosabban egy értelmetlen kód ismétlődik nagyon sokszor. Osztódáskor a telomer rövidül, illetve az összetapadást is megakadályozza, azaz mindkét genetikai károsodástól véd. Egy idő után viszont elfogy, így a sejt nem tud osztódni/életképtelenné válik és apoptózissal elpusztul. Van persze egy enzim, a telomeráz, ami újra alkotná a telereket, de azt ezt kódoló gén inaktív. Ha mégis aktiválódik, az dagaantos sejtet eredményez. A kutatók pont azon dolgoznak, hogy daganat esetén újra inaktibálják ezt a gént.

Az pedig egy elég naiv elképzelés, hogy majd megjelenik egy mutáció, és 200 évig élünk. Egy mutáció nem valószínű, hog el tudna érni ilyen változást. Ha mégis, akkor nem biztos, hogy ez ténylegesen el is terjed majd a populációban. Akár el is veszhet (genetikai sodródás stb.). Ha viszont relatíb gyakoriságra is azert tenne, akkor sem garantálná a hosszú életkort. A gének nem determinálnak egy életet, csak hajlamosítanak. Illetve gy ilyen összetett dolgot, mint az életkor biztosan nem egy gén határoz meg. Pl. a 25.000 génünkből kb. 1.000 határozza meg kognitív képességeinket. Itt pl. ha egy gén károsodik, attól lesz senki értelmi fogyatékos. Gondolom a felvázolt hipotetikus esetből érezhető, hogy ez nagyon valószerűtlen.

Én amúgy sem értem, hogy ennek mi féle civilizációs haszna lenne, de ez szubjektív vélemény.