Ti éltetek/éltek az USA-ban, vagy hazamentetek/hazamennétek Magyarországra?

Én New York-ban laktam, ami minden nehézség ellenére úgy működik, mint a drog: ha valami jó történik (és nagyon sok jó dolog történik), az sokkal nagyobb flash-t ad. De közben az albérletárak miatt nyomorogsz, túl vannak értékelve a külsőségek, és minden szabályok közé van kényszerítve. A parkban ki van írva, hogy tilos szaladgálni, este hat után pedig a lábadat sem lógathatod bele a tengerbe. Csak mert nem, és kész. Ha öt óra ötvenkilenckor parkolsz le valahol, és megkérdezed a parkolóőrt, hogy arra az egy percre még kell-e jegyet venned, azt mondja, kell, vagyis meg se kérdezed, mert úgyis tudod a választ. Szeptember 11-e után New York valóságos rendőrállammá vált: a rendőröknek nagyobb hatalma van, mint máshol, és akinek hatalma van, az él is vele. Ezért történhet meg, hogy a férjemet, akinek kicsit sötétebb a bőre, ok nélkül igazoltatják. És ha egy rendőr rád szól, hogy valamit nem úgy kell csinálni, és te visszakérdezel, a helyzeted még rosszabbá válik. De mindezzel mégis együtt tudsz élni a fantasztikus dolgok miatt, amelyek ott történnek, és nem is törődsz a sok negatívummal. Engem is ki kellett lökni, hogy eljöjjek onnan. New York embertelenül kemény hely: panaszkodni nem lehet, a gyenge ember vesztes, és vesztesekre nincs szükség. Nincs lelkizés. Egyfajta robotvilág. A New Yorki lakásomnak ugyan volt ablaka, csak a tűzfalra nézett a földszinten, és nem jött be rajta fény. A napfény a legdrágább New Yorkban. De a küzdelem közben mindez nem számít. Az, hogy harminchárom évesen két lakótárssal osztozol egy szobán, itthon elgondolhatatlan. Ezen legfeljebb akkor gondolkodtam, amikor hazajöttem, és újra megláttam, mekkora az itthoni lakásom, és mennyi pénzt fizet érte a bérlő, én pedig annak a háromszorosát fizetem ki egy akkora szobáért, amekkora itt a vécé. Hazajönni mindig reality-check volt, hogy átérezzem kicsit, mennyire túlhájpolt, élhetetlen világban élek New Yorkban. De ha kint vagy, és körülötted mindenki ötezer dollárt fizet a lakásáért, akkor ez a te valóságoddá válik. És úgy érzed, ott történnek a dolgok, és neked is ott kell lenned. Ha például itthon raknak ki az éjszaka közepén rendőrök a szobámból, vajon fel merném-e hívni valamelyik ismerősömet? Nem biztos. Közben meg nehéz New Yorkban barátokra lelni, egészen praktikus okokból: a város átjáróház, jönnek-mennek az emberek, ráadásul, ha te Brooklynban laksz, ritkán találkozol azzal, aki Queensben él. Mégis elindulnak jó dolgok, és ezeket a bajtársi kapcsolatokat tesztelik az ilyen éjszakai telefonhívások. Én kifejezetten kerestem a magyarok társaságát: nem telt el úgy hét, hogy ne szólaltam volna meg magyarul, de volt hét, amikor csak abban a két órában beszéltem magyarul, amikor velük találkoztam. És ilyenkor először az angol szó, az angol kifejezés ugrik be, ami zavaró, folyton meg kell állni miatta. És nem azért van így, mintha fellengzős lennék, és amerikainak akarnék tűnni. Amerikában másképp élik meg a kudarcot, mint Kelet-Európában. Kihívásokról beszélnek, és előfordulhat, hogy ezekbe belebuksz, de azután felállsz. És minél hamarabb, minél szebben állsz fel, annál sikeresebbé válsz, tehát ott a siker kezdete, ha előtte buktál. 2008 nyarán, a gazdasági világválság idején értem ki New Yorkba. Nagyon izgalmas volt látni, hogyan lettek az állásukat egyik napról a másikra elvesztő bankárok és tőzsdeguruk hetek alatt kisállatfodrászok vagy taxisofőrök: a New York Times összeállítást is közölt ezekről a sikersztorikról. New York azért működik olyan félelmetesen jól, mert egymást nyomják előre az emberek: relatíve kevesen élnek ott olyanok, akik New Yorkban is születtek, annyian érkeznek máshonnan, és mindenkinek van célja, álma, amelyet szeretne végrehajtani, és ebben nincs megállás. Aki nem ezen dolgozik, annak nincs esélye: ha nem vagy agilis, ha érzékelik, hogy nincs elég ambíciód, lenéznek. Talán ahhoz, hogy sikeres kivándorló legyél, le kell zárnod, ami itthon volt: tudni, hogy azt elvesztetted a saját döntésed miatt, és el is gyászolni. Minden elutazás elővételezett halálélmény. Létezik is az a magyar kifejezés, hogy „eltávozott”. Felülsz a repülőre, és itt véget ér egy élet, ott pedig elkezdődik egy új. Itt nem vagy jelen, itt nem létezel. És ahhoz, hogy boldogan folytathasd az életedet, ezt el kell fogadnod. Mindenképpen temetned kell, akkor is, ha nem nézel szembe a veszteségekkel, de ha nem végzed el a gyászmunkát, boldogtalan kivándorló leszel. Én abszolút ilyen voltam. Csak turistaként, vándormunkásként mozogtam kint, egy percig sem gondoltam, hogy örökké ott fogok élni, mégis maradtam, mert ami jó volt, azt nem tudtam feladni. Így a legrosszabb.