Kezdőoldal » Utazás » Szállások » Szállodai szoba foglalásnál...

Szállodai szoba foglalásnál lehet extra kérésem?

Figyelt kérdés

Megoldható-e az, hogy szoba foglalásnál külön kérném, hogy csak olyan szobát adjanak (vagyis azért fizetnék) ahol egyik szomszédos szobában sincs gyerekes család???


Nem akarok senkit megbántani ezzel, de mi pihenni mennénk, és nem szeretnénk úgy járni mint tavaly. Tavaly főszezonban nem olcsó lakosztályt kaptunk, de sajnos az egyik szomszédos szobában kisgyerekes család volt, és a gyerekük éjjel-nappal ordított. Egyszerűen nem lehetett pihenni mellette. Ha nem a szobában ordibált éjjel, akkor az ebédlőben. Ha nem ott akkor a medence mellett. Nem csak minket zavart hanem a másik szomszéd szobában lakó idős házaspárt is. Ők panaszt is tettek, de csak sajnálkozva mondták, hogy a szülőknek kéne valamit tenni a gyereksírás ellen. Én beszélgettem az anyukával aki elmondta, hogy el van kényeztetve a kislány, és mindenért hisztizik. Ahogy mondta: dacos korszaka van (1 éves volt)

Sajnos hiába kértünk másik lakosztályt vagy szobát, telt ház volt. Így a 12 napos pihenés lecsökkent 4 napra..

Idén nem szeretnénk így járni, és arra gondoltam, hogy előre szólnék, hogy gyerekes vendégek mellé nem kérünk szobát. Lehet ilyet kérni előre???


2014. jún. 26. 02:15
 1/5 A kérdező kommentje:
Elnézést, elírtam. Nem 1 éves hanem 4 éves gyerekről volt szó)
2014. jún. 26. 02:18
 2/5 anonim ***** válasza:
21%

Erről nem a gyerek tehetett, hanem az agybeteg anyja, hogy ilyenné nevelte, és neveli.

De ilyenekkel találkozhatsz a repülőn, a szupermarketekben, vagyis mindenhol.

A gyereknek minden meg van engedve, de ha valaki rá mer szólni, annak neki megy a felbőszült anya...

2014. jún. 26. 06:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 anonim ***** válasza:
Pl a booking. Com-on van egy rész, ahova extra kéréseket lehet írni, amit a szálloda lehetőségétől függően teljesíthet. Mi azt kértük, hogy tengerre néző szobát adjanak es meg is kaptuk. De volt mar, hogy utazási irodánál megkértük az ügyintézőt, hogy egy bizonyos épület szárnyba ne tegyenek minket ( ismertük a szállodát). Az ügyintéző feljegyezte hogy továbbítja a szállodasoknak. Szóval lehet ilyet kérni, de csak akkor teljesítik, ha van rá lehetőség.
2014. jún. 26. 08:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 anonim válasza:
Szerintem a megjegyzés rovatba nyugodtan írd be.Ha tudják biztos teljesítik. ha nem meg te beírtad, így reklamálhatsz. Mi jártunk már úgy, hogy az egyik kedvenc hotelünkben tetőtéri szobát kaptunk, persze egész éjjel itt búgott a szellőző vagy mi, és nem tudtunk aludni. Egy éjszakára kaptunk másik szobát, de a többire nem mivel teltház volt.
2014. jún. 26. 13:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 anonim válasza:

Amazing ! I just got 3500 RP code for totally FREE ! Come and download code too



>> [link] <<

2014. júl. 10. 18:05
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!