Úgy érzem, az anyaságban teljesedek ki? Aki érzett hasonlót, később hogyan alakult a családi életetek?

Van egy 10 hónapos babánk, és imádom vele az életet.

A mindennapokat, a különböző programokat (bár tény és való, hogy a ringató és társai nem a mi műfajunk). Azt, amilyen lettem mellette, amilyen az életünk lett. Kimondottan nehéz időszakunk sem volt, de ezt azért lekopogom... "Jó baba" már az elejétől kezdve, nekünk tényleg ilyen vattacukros babaillatú volt már a kezdetektől az egész.

Van diplomám, jogász vagyok, dolgoztam is pár hónapot a baba előtt. De nem vágyom egyáltalán vissza, az az igazság.

Elmondtam ezt a férjemnek is, mert az volt a terv, hogy ősztől kezdi a bölcsit a lányunk. A bölcsőde ellen nem vagyok, heti 3 délelőtt szuper lenne, de megbeszéltük, hogy dolgozni egyelőre nem megyek vissza.

A férjem mondta, hogy részéről az is rendben van, ha később sem vágyom a munka világába, és inkább vagyok itthon. Anyagilag szerencsére megtehetjük akár ezt is. Nekem is szimpatikus lenne a dolog. Mert amennyire élvezem ezt a babázós időszakot, annyira várom, hogy nagyobb legyen a lányunk és ismerkedjen a világgal.

Azokhoz szólna a kérdésem, akik szülés után nem mentek vissza dolgozni, Ti megbántátok ezt később? Mit csináltatok, mikor a gyereketek már nagyobb volt, nem igényelt titeket annyira már? Hogy viseltétek, mikor elkezdtek kirepülni otthonról?