Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Önzőség volt páromtól hogy ezt tette velem?
Elmentünk párommal végre egy napra kikapcsolódni. Örültem hogy mozoghatok, programozunk, együtt vagyunk. Erre ő leragadt egy kávézónál ahol az utcán lévő tévén a meccset nézte. Annak ellenére hogy tudja én nem szeretem a focit, sőt zavar, párom végig ott maradt egy helyben ülve. Nagyon összevesztünk, azt mondta miért nem foglaltam le magam.
Mégis mivel? Mit gondoltok, nem önző a párom?
Nem önzőbb, mint te, hisz te is ugyanúgy azt akartad csinálni, amit ő nem, mint ahogy ő azt csinálta, amit te nem akartál.
Ellenben ő nyitott volt rá, hogy te nyugodtan élvezd az időt nélküle is, te viszont elvartad volna, hogy veled legyen, miközben inkább meccset akart nezni. Ilyen formában te vagy az önösebb a tárgyalt helyzetben.
1:1
Önzőség volt egyrészt, másrészt foci rajongónak ne VB közvetítés idejére szervezz más programot.
Olyan is van mostanában hogy este meccset néz. Holott tudja hogy én nem szeretem, és nincs másik tévé. Ritkán vagyunk együtt így is, rossz érzés hogy nem érdekli én semmit nem tudok csinálni este amíg szól a foci.
Még olvasni sem hiszen zaj van.
"Örültem hogy mozoghatok, programozunk, együtt vagyunk."
Ő meg örült, hogy végre EB, meccs nézés :) a kompromisszum kötés fontos, pláne ha nem egyezik az érdeklődés
Jaj az en parom is hasonlo.
Ha elmegyunk fagyizni is, joforman kiszamolja az idot, meddig nem léphet le, mert fagyizni kell most az "asszonnyal", es kellemesen elvagyunk beszelgetunk, kibír még pár kör sétát is utána, aztan mint akit puskábol lőttek ki..
Johogynem jelzést nem allit be a teloján hogy ettol eddig most kettesben van program, es ki kell birni.
El nem tudom kepzelni családoknal mi.megy ill az apukakban mi zajlik le, amikor az apuka gügyög a 2 evessel meg cipeli a bevasarloszatyrot es ez volt a nap. Ha már egy sima egyutt járás is kín. Meg áldozathozatal a szexért.
Ja hogy élen járunk a válások arányában.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!