Ti hogyan dolgoztátok fel házi kedvencetek elvesztését?

Nekem kutyám ment el, tavaly.

Hát nem volt könnyű feldolgozni, főleg, hogy kölyök korától velem volt, és 16 évesen halt meg. Az azért már nagy idő. Amikor elpusztult, képes voltam a döglött kis állatkát még egyszer magamhoz szorítani, mielőtt elvittük eltemetni. Hát volt sírás.

De még mielőtt elpusztult, lett egy macskám is, lehet pont azért, mert tudtam, hogy a kutyus már nem sokáig lesz, mert már öreg volt. Így egy kicsit talán könnyebb, mert a kis idióta macsek tartotta bennem a lelket.

Sajnos van benne gyakorlatom:(, mert már 10 éve folyamatosan vannak hörcsögeim, és ők olyan rövidke ideig élnek. Az első hörim volt az amit a leginkább a szívembe zártam, pótolni soha nem fogja tudni egyik másik sem. Napokig sirattam, aztán persze könnyebb lett.

Ezenkívül eddig két kutyámat vesztettem el, a német juhász kutyusom hosszú évekkel ezelőtt minden előjel nélkül aludt el örökre (reggel halva találtuk), időnként (kb. félévente-évente egyszer) még most is álmodok vele. A spánielemet el kellett altatni, nála "legalább" fel tudtam készülni valamelyest, hogy nem lesz tovább velem.

Amúgy nekem az hozott ezekben az esetekben kicsit megnyugvást, amikor eltemettük őket, és akkor még egy utolsó simi, mellétettem a kis játékát, takaróját, (szentimentális tudom, de hörcsögöknek pl. kibéleltem 1 kis dobozkát forgáccsal, hogy jó helyük legyen), stb. és utána meg virágot ültettem a sírjukra.