Kezdőoldal » Állatok » Halak, akvarisztika » A régi fénycső armatúra...

A régi fénycső armatúra eltörött, jó lenne LED-del kiváltani. Kell-e figyelni a színhőmérsékletre, vagy csak a hosszúságra? Kell hozzá tartóláb, vagy csak ráteszem az üvegre? Elég egy darab?

Figyelt kérdés

A fénycsöveknél kellett venni egy meleg és egy hideg színűt a növények növekedését segítendő és hogy a halak is jól érezzék magukat, illetve kiemelje a színeiket. Voltunk akvarisztikai boltban, de a ledek mintha csak hossz szerint lettek volna osztályozva. Ezek úgy vannak kifejleszve, hogy megfelelnek az összes követelménynek? Az eladó kedves volt, mondta, hogy ezt szokták vinni, de nem szolgált részletekkel, én meg nem akartam okoskodni, főleg, mert nem értek hozzá. A házzal együtt vettük az akváriumot, be van építve a lépcső alá. Vettem annak idején egy könyvet, elolvastam, az aksi 13 éve megy különösebb hűhó nélkül.

100 literes akvárium, sok crypto, 2 anci, 3 páncélos harcsa, 4 tetra, belső szűrő.



2022. dec. 18. 22:12
 1/7 A kérdező kommentje:

Az akvárium üvegteteje felett csak kevés hely van a lépcsőt tartó vas miatt, az armatúra épp, hogy elfért (ezt is az akváriumal együtt hagyta itt az előző tulaj).


Megtaláltam a korábbi ledes kérdéseket, láttam, hogy nem egyértelműek a led előnyei.

2022. dec. 18. 22:59
 2/7 anonim ***** válasza:
100%

Valóban, messze nem egyértelmű a led előnye.

Pláne az ilyen előre készre gyártott ledeké.

Nem tudhatod, milyen erős. Van rajta gyári adat? Hány lument ad le? Lehet, hogy messze nem elég a növényeidhez, vagy kétszer annyit kell belőle venni.


(Mondjuk azt se tudjuk, hogy fénycsőből eredetileg mennyi, és milyen volt, hány watt, színhőmérséklet...)


Szintén nem tudhatod a színhőmérsékletet, lehet, hogy ez egy akvarisztikai cucc, de könnyen lehet, hogy egy sima általános led fénycső, és fogalmad sincs se a színhőmérsékletéről, se, (ami még fontosabb) a pontos spektrum képéről...

mivel a szính. egy dolog, ha fotoszintézis szempontjából hasznosíthatatlan spektrumtartományokból áll össze.


Nem ismerheted továbbá a műszaki hátterét, mennyire stabil technikára épül. Amit a fénycsöves tetőnél se ismerhetsz, csak egy fénycsövet 1500 ft-ból cserélsz, egy beépített leddel meg cserélheted az egész tetőt.


És ezt egyébként most nem is nagyon értem.

Azt mondod, eltört az armatúra. Hát akkor azt kell cserélni nem???

Mibe tennéd bele a ledes csövet?

Hogy másképp tudnád működtetni? Eleve egyenárammal működik, nyilván kell hozzá valami szerkezet, ami működteti!


Vagy egyáltalán mit néztél az üzletben? Nem tudod belinkelni?

Mert van olyan ledes cső, amit fénycső helyett, fénycső foglalatba kell tenni, és ugyanolyan G13 foglalattal működik.

Na de ezzel nem vagy beljebb, hát az az alap probléma, hogy eltört az armatúra, a ledes fénycsőt pont ugyanúgy nem tudod beletenni, mint a hagyományosat!


Vagy van olyan ledes "cső" vagy világítótest, amiben van egy elektronikus előtét, és közvetlenül hálózatra lehet kötni.

De valamire ezt is fel kell csavarozni, (ez ilyen konyha pult, meg bútor világító szokott lenni)

ha csak rádobod az aksi tetejére, az oldalra fog világítani, szóval azt valami armatúrára szintén fel kell erősíteni, hogy lefelé világítson.


Na szóval, először is tudni kell, hogy mit kéne kiváltani!

Hány cső volt, hány watt, hány lumen, milyen színhőmérsékletű.


Ha van rajta valami 3 jegyű szám, azt is írd meg. Pl. 840, ilyesmi.

2022. dec. 19. 07:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 A kérdező kommentje:

Köszönöm szépen a válaszod, nem gondoltam, hogy ilyen sok mindent kell figyelembe venni.


"Vagy van olyan ledes "cső" vagy világítótest, amiben van egy elektronikus előtét, és közvetlenül hálózatra lehet kötni."


A boltban egy ilyen, villásdugóval rendelkező, hengeres üveg/plexi dolgot mutattak, benne csücsültek a ledek.

Eddig egy Sun-glo és egy Aqua-glo cső (750 x 25 mm, 25W) ment. A csöveket a kisvárosunkban nem volt egyszerű beszerezni, az üzletnek mindig rendelnie kellett. Lehet, hogy mégis venni kellene egy olyan armatúrát, ami még befér a lépcső alá, és gyakrabban kapható olyan csőhossz?

2022. dec. 19. 09:11
 4/7 anonim ***** válasza:
100%

"villásdugóval rendelkező, hengeres üveg/plexi dolgot mutattak, benne csücsültek a ledek."


Oké, az addig akkor rendben, hogy "csak be kell dugni" -


[link]


De akkor az valami ilyen lehet.

Tehát amerre a led világít, pont arrafelé van rajta egy hengeres búra. Nem tudod csak úgy rárakni az üvegtetőre, mert elbillen. Valamihez muszáj rögzíteni! Akkor barkácsolni kell hozzá valami tartó állványt, ami néz is ki valahogy.

Mondjuk találtam egy ilyet

[link]


ennek a búrája szögletesnek látszik, viszont csak 60 cm-es, és kéne belőle legalább 3 db, de lehet, hogy 4! Az megint csak hülyén néz ki, hogy rátennél csak úgy az aksira 4 ilyet.


Ami meg akváriumra való, és ér is valamit, ledből elég drága.

Nézz szét a greenaqua-n, hol kezdődik egy normális világítás.


Ami a csőhosszt illeti, itt amúgy probléma lesz , hogy ez a 75 cm-es méret nem szabvány, azért kaptál nehezen, ami szabvány méret az a 60 és az 55 cm.

Szóval... olcsón megúszni nem könnyű.


Vagy valami ilyet amit linkeltem veszel, és barkácsolsz hozzá állványt.

Vagy valami ilyesmit:

[link]


Ez T5 szabvány, tehát 55 cm-es csövek vannak benne.

Sajnos amit hozzá adnak, abból a "plant" csövet valószínűleg azonnal ki kell cserélni ugyanolyanra, mint a másik 6500 Kelvines cső.


Vagy elvileg ledre is cserélheted, ebben nem vagyok biztos.

[link]

2022. dec. 19. 11:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 anonim ***** válasza:
100%

[link]


Vagy ilyesmik vannak, ami ledesben olcsóbb, de hiába fogyaszt fele annyit, mint a fénycsöves, egy fénycsöves búrában ha tönkre megy valami, valahogy meg lehet szerelni alkatrészenként. Ha egy ilyen ledes tönkremegy, az kuka úgy ahogy van.

2022. dec. 19. 11:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 anonim ***** válasza:
100%

Vagy ilyen is van, valószínűleg olcsóbb, mint a halas boltban:

[link]


És ez sorolható, tehát többet össze lehet kötni.

Csak hát ilyenből is kéne vagy 4 db.


Én mondjuk lehet megcsinálnám ilyennel, egy 10 mm-es rétegelt lemezre felcsavaroznám őket, tennék rá egy kis lában és kész. Időkapcsolót hozzá, bedugnám direktben, az időkapcsoló meg kapcsolgatná.

Egyéb költségekkel együtt is 20.000 alatt megvan.

2022. dec. 19. 11:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 A kérdező kommentje:

Köszönöm a válaszokat.

A linkeket is.

Pontosan megmérjük a rendelkezésre álló helyet és mérlegelni fogunk.

2022. dec. 19. 21:45

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!