Kezdőoldal » Állatok » Kutyák » Miért bénult le a kutya?...

Miért bénult le a kutya? Szélütés?

Figyelt kérdés
Az eset körülbelül 2 hete kezdődött. Főszereplője egy kb. 6 éves kan, ivartalanított, spániel. Szeretném előre leszögezni, hogy ez ismerősünknél történt, úgyhogy én nem tudok sok mindenben segíteni, de hátha általatok tudok nekik tanácsokat adni. 2 napig nem evett az eddig habzsoló kutya. Másnap már úgy találták meg, hogy azt hitték, elpusztult. Pár óra múlva kinyitotta a szemét, de nem tudta mozgatni a többi tagját. Elkezdték etetni fecskendővel. Néhány nap múlva elkezdett javulni az állapota és már fel tudta emelni a fejét, hogy egyen. Beletették egy lavórba alá pedig raktak plédet meg pelenkát, mivel az ürítés is gondot okozott/okoz neki. Eleinte ment a hasa, de az most már megjavult. Ma meglátogattuk és már tudja mozgatni a hátsó lábait, a gerincét és a fejét már teljesen fel tudja emelni. Eddig csak nyöszögni tudott viszont most már halk vakkantásszerűségre is képes. Viszont a mellső lábai kritikusak. Egyáltalán nem mozgatja. Amikor megfogtam és próbáltam tornáztatni, nem tudtam teljesen kinyújtani neki. Nem jelezte, hogy fájt volna neki, talán nem is érzi. Viszont amikor nehézkesen megfordult, akkor nem feküdt rá, hanem úgy helyezkedett, hogy mellette legyen, úgyhogy lehet hogy mégiscsak érzi. Állatorvos látta, a legelején de semmit se tudott mondani. Mit tehetnénk érte? Rendbe fog jönni a lába?
2012. jan. 15. 21:18
 1/3 anonim ***** válasza:
Olyan állatorvoshoz vinni, aki tud is valamit mondani. Ha másból nem, hát a vizsgálatokból, amit elvégez, elvégeztet a kutyának.
2012. jan. 15. 21:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 anonim ***** válasza:
Hát nem biztos hogy, rendbe fog jönni vagy ha igen tökéletes lesz e a lába. Minden képen el kéne vinni egy állatkórházba ahol megfelelően meg tudják vizsgálni!!
2012. jan. 15. 21:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/3 anonim ***** válasza:
Neeem, hát ilyen nincs, hogy egy állatorvos ne tudja megmondani, mi lehet a baj! Akkor az egy büdös kontár, aki csak a pénzt szedi el, de a munkájához nem ért. Ahogy előttem is írták, itt már az otthoni praktikák életveszélyesek, hozzáértő orvost kell keresni. Sajnálom a kutyust, remélem rendbejön.
2012. jan. 15. 21:29
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!