Nagymamámat gyűlölik a kutyák. Miért lehet?

Nagymamám csendes, pici, halk szavú arany lélek, soha egy hangyát sem taposott agyon. Ennek ellenére a kutyák ki nem állhatják. Először, mikor láttam, hogy a kiskutyám fél tőle, azt hittem, véletlenül a lábára lépett vagy ilyesmi, de ez több annál.

Múltkor jött hozzám látogatóba, és mikor becsengetett, a kuvaszom úgy őrjöngött, ahogy még sosem láttam, felborzolt szőrrel, morogva acsarkodott rá, de látszott, hogy kicsit félt is. Nagy nehezen megfogtam, bezártam, de még akkor is morgott. Behívtam nagymamát, és mikor a másik kiskutyám meglátta, behúzott farokkal iszkolt ki az esőbe, pedig utálja az esőt és hideget. Alig bírtam becsalogatni. Utána beült a sarokba, a fal felé fordult és egész testében reszketve kerülte mamám pillantását, míg nálunk volt.

Pedig mamám szereti a kutyákat, sose bántja őket, de őt még a legjámborabb, legbújósabb, legomegább kutyánk is megmorogta, szóval nem ez az első eset.

Miért lehet ez? Ezek után eszembe sem jutna kettesben hagyni pl. a kuvaszommal, mert vérontás lenne a vége, attól félek. (Mielőtt nekem esnétek, a kuvasz jól szocializált, jól nevelt családi kutya, nem elhanyagolt vadállat. Pont azért lepődtem meg a támadásán.)

Arra gondoltam, hogy talán a picit görnyedt testtartása, átlagosnál lassúbb mozgása az, amit a kutyák fenyegetőnek éreznek. De lehetséges, hogy egy emberbarát kutya ennyire kivetkőzzön magából egy ilyen miatt? Vagy más lehet a dologban? Lehet, hogy valakit alapból gyűlöl minden kutya?