Tegnap meghalt a kutyám, ti mennyi időt vártatok az új kutya megvételére?

12 éves voltam, amikor választhattam saját kutyát. Pamacs, a fekete angol cocker spániel kanom 15 évig volt vele. 27 éves koromban aludt el örökre a kedvenc helyén, egy családi bográcsozáskor....

Nagyon hosszú ideig voltunk együtt, közben volt egy beagle kan is, de ő a húgomé volt igazság szerint. Őt el kellett altatni súlyos betegség miatt.

Mikor mindkettő elment (2-3 hónap leforgása alatt), már tudtam, hogy nekem lesz majd kutyám. Üres volt az udvar, a kennel, minden...

2 hónapig bírtam. Aztán elkezdtem nézelődni....pont hirdetett egy állattartó ember mudi kölyköket. És elcsábultam. Csili ebben a hónapban lesz 6 éves, egy fekete mudi kan. Szerencsére teljesen más minden kutya személyisége, és én az előzőektől igencsak eltérő fajtát választottam. Úgyhogy így könnyebb volt elviselni a 2 kutya halálát. Nekem könnyebb volt, de minden ember más. A mai napig ki van téve a falra az eddigi majd' összes állatom képe. nem fogom őket elfelejteni.

Ha néha össze is hasonlítod a jelenlegi és a volt kutyádat, az nem baj. Legalább rögtön felismered, hogy mennyire különböznek!

Hát, mikor mi eltemettük a 2 kutyánkat, akkor úgymond bebugyolálva volt a pokrócba. Plusz hozzáraktam a táljukat, játékjukat, pórázukat, stb.. ami az övéké volt. Nekünk két kutyánk volt, az egyik a barátomé, a másik inkább az enyém, de ilyen közös kutya. Az én kutyámat megmérgezték, és nem tudtuk megmenteni, a barátomé pedig egy ritka betegségben halt meg, ami kezeléssel is kétes, hogy megmarad-e. Először az én kutyám ment el, januárban, én nem akartam helyette másikat nagyon, vagyis ilyen kétes érzéseim voltak, mindig láttam interneten is, hogy ilyen-olyan kutyák altathatóak, és gazdira várnak. Már-már mindet elhoztam, de mindig volt valami, ami miatt nem tettem, valahogy úgy éreztem, hogy nem lenne fair az elhunyt kutyámmal szemben. Aztán 10 hónap múlva szinte napra pontosan jött egy kutya, aki senkinek sem kellett, és valahogy olyan meghittséget éreztem nála, olyan összhangot, mint még soha. Pedig, vele van a legtöbb gond, és baj, ő a legkezelhetetlenebb, de egyáltalán nem bántam meg, előtte nem igazán voltam a fajta szerelmese, mármint nem útáltam őket, szerettem őket, meg tudtam a dolgok rendjét, de nem éreztem azt, hogy én nagyon vágynék erre a fajtára. Aztán tessék, most meg el vagyok ájulva szinte tőlük:D És, azt hiszem, bármennyire is felforgatja az életemet a kutyám, ha majd egyszer másik kutyám lesz, az is ilyen fajtájú lesz (ha csak nem fog meg valami más hirtelen:D)

A barátom kutyája 8 hónapja ment el, nagyon ragaszkodtak egymáshoz, tökéletes összhangban voltak, tökéletes kutya volt. Törzskönyves, az egyik legjobb kennelből származott. Még nem tudta feldolgozni az elvesztését, de azt tudja, hogy ha neki valaha lesz még kutyája, akkor ugyanezt a fajtát választja, mert csak így tudja elképzelni.

Szerintem nem kell görcsösen várni, hogy mikor érzed úgy, hogy kell egy kutya, szerintem azt meg fogod érezni, mármint hasonlóan leszel vele, mint én, hogy hezitálsz, hezitálsz, aztán egyszer csak úgy érzed, hogy nem hagyhatod ott azt a kutyát. Nem kell erőltetni, ha nem érzed, hogy 100% jó lenne az új kutya vásárlása, akkor még nem vagy felkészülve rá. És teljesen normális a hasonlítgatás, én is szoktam arra gondolni, hogy a régi ebben-abban jobb/rosszabb volt, de amíg csak egy gondolatátfutás, nem baj. Akkor rossz, ha görcsösen ragaszkodsz az előző kutya szokásához, és próbálod belebeszélni az újba.

3 napot.

Senki nem bírta a családban kutya nélkül. Ő ilyen tipikus kis szobakutya volt, imádtuk. Nagyon öreg volt, betegség miatt kellett elaltatni. Itthon mindenki kikészült, mert üres volt nélküle a ház. Én mentem el végül a sintértelepre, persze hasonló kiskutyát akartam... Végül elhoztam egy kedves, esélytelen kategóriás kutyát. Fekete, közepes, nem is szép, beteg is volt. Ki tudja milyen keverék.

Nekünk rengeteget segített, hogy volt kiről újra gondoskodni.

Nekem meg aztán főleg, mert én főztem külön az előző kutyánkra, meg gyógyszereztem, ápolgattam, dédelgettem :) Nagyon rossz volt, hogy a távozásával nem maradt senki, akiről gondoskodni kell. Vannak terráriumi állataim, de az totál más kategória, én kutyák közt érzem teljesnek magam. Én késznek éreztem magam egy következő kutyára. Az előző egy nagyon hosszú, szép életet élt, én pedig mindenképp egy nyomorult, eldobott kutyát akartam magamhoz venni.

Szóval hazahoztam, egyből megszerette mindenki és hát teljesen lefoglalt mindenkit. Szobatisztaságot hamar megtanulta, de a többi.... Kibújt belőle a kisördög. Nagyon rosszcsont kutya volt kezdetekben, főleg utcán, sokat is balhézott más kutyákkal, el is gondolkodtam egy kicsit, hogy "Kellett ez nekem?" aztán rájöttem, hogy igen :D (Előző kutyám egy békés, nyugis kis szobacirkáló volt.)Sikerült megnevelnem és tudom, hogy ha lesz még kutyám, akkor vele sokkal könnyebb lesz, mert ez a kis roh.adék már jól megedzett :D

Most itt alszik a lábamnál teli pocakkal és remegnek a fülei álmában.

Ha Te késznek érzed magad egy új kutyára, akkor legyen kutyád. És nincs két egyforma kutya, ezt te is tudod, úgyhogy értelmetlen hasonlítgatni. Előző kutyám nagyon nyugodt, csendes öregúr volt, cirógatnivaló álomkutya...Aztán itt ez a kis feketeség, aki ugyan nem nyugodt és egyáltalán nem csendes és néha kihoz a sodromból és csak sokkal szigorúbb bánásmóddal működik rendesen, viszont olyan szolgálatkész és tanulékony, hogy csak na. Nyomkövetésben például igazi tehetség.