Kezdőoldal » Állatok » Kutyák » A fél éves labrador kutyánk...

A fél éves labrador kutyánk állandóan harap és ugrál játékból de viszont már kezd erősödni és nem tudjuk erről leszoktatni (eddig is próbáltuk). És már nagyon idegesítő hogy ha kimegyünk az udvarra egyből harap, erőböl, morog. ?

Figyelt kérdés

Az állatorvos azt mondta gyengén üssük meg, de akkor még rosszabb. A "hátatfordítok" módszer sem vált be.


Tudnátok segíteni mit lehet még tenni hogy leszoktassuk. Ezekről???


Előre is köszi.



2016. júl. 20. 10:58
 1/7 A kérdező kommentje:
Elfelejtettem: utána azt mondta erősebben üssük meg!
2016. júl. 20. 11:01
 2/7 anonim ***** válasza:
89%

Ez az idézet csak egy a sok közül, hogyan kell leszoktatni róla.

"Ha már felugrál a kutyus, akkor erről a következőképp tudjuk leszoktatni. Amikor a kutya éppen készül felugrani, akkor meg kell állni biztosan fél lábon, a másikat pedig térdben behajlítva magunk elé kell tartani.

Elég csak addig a pillanatig, amíg a kutyát megakadályozzuk, hogy hozzánk közelebb érjen. Így a mellkasával fog ütközni a térden, ami elég kellemetlen számára (de vigyázzunk arra, hogy ne üssük meg nagyon, csak éppen annyira, hogy ne érjen el minket). Érdemes mindig egy tiltó parancsot is alkalmazni ilyenkor (pl. rossz, nem szabad, fúj stb.). Ha továbbra is próbálkozik, a lábemelés legyen kicsit határozottabb, így a kutyát, már nem csak távol tartjuk, hanem kicsit meg is lökjük a térdünkkel, így a kellemetlen hatás miatt hamarosan abbahagyja az ugrálást.

Ha a felugrálás ruhatépéssel vagy rágással párosul, akkor kézzel csapjunk az orrára, amihez használhatjuk ugyanazt a parancsot, mint az ugrálásnál. Ha olyasvalaki érkezik a családhoz, aki nem tud elég határozott lenni a kutyához (pl. idős, beteg vagy kisgyerek), akkor ne hagyjuk felügyelet nélkül, illetve fogjuk meg vagy zárjuk el a kutyakölyköt. Idővel úgyis mindent megtanul, hiszen okos állat."

2016. júl. 20. 11:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 anonim ***** válasza:
100%

Én inkább a kutyasulit ajánlanám, mert most még kicsi, jól lehet nevelni.

Ott meg tudják mutatni nektek, hogy hogy kell kezelni az ilyen helyzeteket, hogyan tudjátok fegyelmezni a kutyát.


Ha ad hoc próbálkoztok és nem jön össze és nem változik a helyzet, akkor meg csak az időt vesztegettétek.

A labradorok egyébként is nagyon elevenek tudnak lenni. Ahova járunk kutyasuliba ott is van egy és az oktatónak is meggyűlt vele a baja. Olyan szeleburdi, annyira vehemens, hogy simán neked szalad csupa játékból, hogy hanyatt esel.

2016. júl. 20. 11:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 anonim ***** válasza:
100%
Én is a kutyasulit javaslom, ugyanis nektek nem az a problémátok, hogy felugrál a kutya meg harapdál. Az csak a tünete annak a problémának, hogy abszolút semmi kontrollotok nincs fölötte, nem tudjátok őt kezelni. A labik pedig elég nehéz esetek tudnak lenni ilyen szempontból, sokszor látszólag durván kell őket fegyelmezni, mert mást egyszerűen nem vesznek észre, ha be vannak pörögve.
2016. júl. 20. 11:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 San95 válasza:
44%
Ha a foga a bőrödhöz ér sikíts fel éles, magas hangon. Ettől meglepődik és abba hagyja amit éppen csinál. Ilyenkor nagyon dicsérd meg. Ez a módszer általában beválik de a kutyaiskola egy nagyon jő ötlet.
2016. júl. 20. 17:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 anonim ***** válasza:

Felugrálás ellen a legegyszerűbb, ha kisöpröd a bokáddal a hátsó lábát, és leszidod. Pár eltaknyolás után megérti, hogy így nem haverkodunk.


A harapdálásra meg vissza kell harapni. Ha van hozzá gusztusod, veheted szó szerint, de ha agyad van több, akkor kézzel "harapsz". Fogod a tarkóját, lenyomod a földre, rákiabálsz. Nem harapdáljuk a falkavezért!

2018. máj. 1. 21:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 anonim válasza:
Szájkosarat kapott büntiből. 10 perc után levettem. Aztán ha újból harapott megint feltettem. Kb 3 hét alatt leszokott.
2023. febr. 11. 22:45
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!