Kezdőoldal » Állatok » Kutyák » Ivartalanítás után mennyire...

Ivartalanítás után mennyire változik meg a viselkedése a kisbabával szemben, és egyéb más dolgokkal a lány kutyánknak?

Figyelt kérdés

Szeretnénk ivartalanítani (legalább is tervbe van véve) a 2 éves lány kutyusunkat (palotapincsi), viszont attól félünk, hogy a gyerekkel szemben majd más lesz. Most úgy néz ki, hogy a gyerek a mindene, imádja. 5 hónapos a baba és ugyan még nem tudja simogatni a kutyust, inkább csak finoman húzza a szőrét, de a kutyusunk tűri. Amikor sír a gyerek egyből odamegy és próbálja vigasztalni, ha már nem tud mit tenni, akkor elkezd sikítani (legalább is nekem úgy hangzik, mintha segélykiáltás lenne, hogy gyertek már szülők, pedig ott vagyunk mellette :D). A gyereket egyáltalán nem bántja, nem bántotta soha.

Attól félünk, hogy megszakadna ez a "kapocs", ha átesne a kutyusunk ezen a műtéten, de muszáj, mert kiskutyusokat nem szeretnénk, és azt hallottam ezután már "jámborabb" lesz, mert van ám olyan, mikor lent sétálunk vele, akkor csak úgy ráugat az emberekre, futókra, biciklizőkre. A nagyobb kutyákat ki nem állhatja, míg a kisebbekkel egész jól elvan.


Köszi előre is a válaszokat!



2017. máj. 16. 08:37
 1/8 anonim ***** válasza:
91%
Tapasztalataim szerint nem változik a kutya jelleme semmilyen szinten, emiatt nem kell aggódnod (több ivartalanított saját kutyám volt, ill. van, és rengeteget ismerek).
2017. máj. 16. 09:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 anonim ***** válasza:
100%

A kisgyerekkel való viszony miért is változna meg?

Viszont amit írtál:

" mert van ám olyan, mikor lent sétálunk vele, akkor csak úgy ráugat az emberekre, futókra, biciklizőkre. "

Ez csupán nevelés dolga. Ha ivarosan nem tanítottad meg neki, hogy nem teheti meg, akkor ivartalanul is meg fogja tenni.

2017. máj. 16. 10:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 A kérdező kommentje:

Nem tudom, hogy ez a neveléshez köthető e, mert pl. Megválogatja azért kiket ugat meg. Pl a gyanús külsejű embereket általában igen. A futók meg biciklisek közül is válogat, vagy lövésem nincs hogy dönti el kit ugat meg.

A gyerekkel való kapocsra azért gondoltam, mert ilyen félig anyáskodó szerintünk, viszont ha kilőjük a cumóját akkor nem e szünik meg és nem lesz e közömbös a gyerek iránt.

Amióta megvan a gyerek már nem játszik a saját játékaival, inkább a gyerek vonzza. Nincs elhanyagolva a kutyus.


Csak itt olvastam egy olyan esetet, hogy konkrétan zombi lett a kutyusból, eszik alszik :(

2017. máj. 16. 12:06
 4/8 anonim ***** válasza:

Az ivartalanítás nem változtatja meg a kutya jellemét.

A most 10 éves kutyám másfél évesen lett megműtve. Amíg nem volt kisgyerek a családban, nem foglalkozott velük, de közben felnőtt mellette egy csemete, azóta minden kisgyerkőchöz szaladna puszit osztani.

2017. máj. 16. 14:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 anonim ***** válasza:
Mi kutyunk 6,5 évesen lett ivartalanitva, és az ég világon semmiben nem változott, viszont en is magyon féltem tőle, h megváltozik.
2017. máj. 16. 14:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 anonim ***** válasza:

Szia!

A mi kutyusunk sajnos nem olyan játékos mint előtte. Nálunk már nagyobb gyerekek vannak, de kb 10-ből 2x megy velük játszani ha hívják, előtte 10/10 volt ez az arány.

Nem lett teljesen zombi, de mi megbántuk az ivartalanítást :/

Mivel a gyerekek sokszor hiába hívják játszani, nem jön, így kicsit "ráuntak". Sokszor kérdezték régen, hogy mikor lesz újra olyan mint régen :( Szomorú, de az állatorvos szerint nem egyedi eset.

2017. máj. 16. 21:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 anonim ***** válasza:
44%
Én csak ahhoz szólnék hozzá, hogy megugatja a biciklistákat. A biciklistákat mindegyik kutya megugatja, nem szeretik őket,sőt, le is rángatják a nagyobb kutyák a bicikliről.
2017. máj. 17. 07:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 A kérdező kommentje:

köszönöm a válaszokat. Mi is ettől félünk, hogy nem fog játszani majd a gyerekkel, igaz most se játszik vele, de ott van mellette és figyeli minden mozdulatát :) (feltételezem majd ha nagyobb lesz a gyerek, akkor kezd érdekessé válni a történet).


Csak ha nem ivartalanítunk, akkor lehet valami probléma később, amit nagyon nem szeretnénk.

2017. máj. 17. 08:27

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!