Kezdőoldal » Állatok » Kutyák » Milyen kutyát válasszak a...

Milyen kutyát válasszak a mostani mellé?

Figyelt kérdés

Van egy 10 éves, ivartalan, szuka, keverék, 15kilós kutyám. Nagyon jól nevelt, okos, engedelmes, barátságos, játékos kutyus, mindenféle kutyával kijön, az embereket is szereti. Viszont ugye korából adódóan már nyugisabb, sokat alszik és sokszor szomorúnak látom, amikor elmegy mindenki itthonról és Ő egyedül marad. Szeretnék neki egy kis társat, akivel együtt nem érezné magát olyan egyedül.

Viszont nem szeretnék menhelyről, mert ő is onnan való, amit természetesen nem bántunk meg, viszont teljesen más, mint amilyennek elmondták, illetve sok gond volt vele az elején az előző évei miatt. Persze tudom, hogy egy kölyökkel is sok gond van, főleg az elején, de én most nem arra gondolok.

Szóval a lényeg: napi 3x séta(fél-1órás), napi 8-9óra távollét, panel lakás(80m²), sok szeretet.

Különleges igényit ki tudnám elrgíteni, gondolok pl kozmetikus. A kostani kutyust napomta fésülöm, különben nagyon bekócosodik:)

Méret az 0-25kg és barátságosabb fajta legyen, mert már volt, hogy bántották:/

Ezek alapján milyen kutyit ajánlanátok?


Előre is köszönöm a segítséget:)


2017. nov. 25. 22:19
 1/9 anonim ***** válasza:
100%
Napi 3X fél óra bármelyik fiatal kutyának egy nagy semmi. Értem, hogy a mostani kutyusodnak elég, de egy kölyöknek fajtától függetlenül 1 óra - fél óra - másfél óra minimum kell. Az egy nap 3Xfél óra helyett rögtön 3 órára rúg. A 6 éves sharpeiemmel vagyok lent ennyit, pedig neki aztán nincs mozgásigénye, de ha ez kimarad (mondjuk beteg) akkor érzem rajta otthon. Úgyhogy ennyivel minimum számolj szerintem.
2017. nov. 25. 22:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 anonim ***** válasza:
100%
Egyébként rengeteg fajta számításba jöhet, nekem elsőre az uszkár ugrott be. Okos, könnyen kezelhető, lakásban szépen elvan, van mozgásigénye de nem baj olyan brutális mint mondjuk egy bordernek.
2017. nov. 25. 22:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/9 A kérdező kommentje:

3xfél-1óra, azaz 30-60perc között változik egy-egy séta ideje. De hétvégén többet van kint, 4-6órát egy nap.

Egyébként 5percnyire a kutyafuttató, ott ki tudná rohangálni magát, meg tudnánk vele játszani a parkban, ahol szintén sok kutya megfordul.

2017. nov. 25. 22:42
 4/9 anonim ***** válasza:

Nem biztos, hogy jót teszel vele neki.

Vannak öreg kutyák, akik az ilyesmit úgy fogják fel, hogy a gazdi lecseréli őket, mert az idejük lejárt.

És ha egy kutya úgy gondolja, hogy az ideje lejárt, az nem szokott jóra vezetni.

Amellett egyidős kutyának nem partner egy kölyök, mert csak a nyugalmában zavarja. Ugrál rá, csahol, harapdálja, játszani hívja....

Gondolj bele, olyan lenne, mintha egy 90 éves emberre bízol egy csecsemőt, egy perc nyugalma nem lenne.

Szerintem nem jó ötlet, de majd jönnek akik próbálták és megmondják a tutit.

2017. nov. 25. 22:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/9 anonim ***** válasza:
* egy idős
2017. nov. 25. 22:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/9 anonim ***** válasza:
75%

Nem tudom.

Ha van olyan állatorvos, akiben vakon megbízol, beszéld át vele!

2017. nov. 25. 22:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/9 anonim ***** válasza:
100%
Rengeteg fajta van, ami megfelelhet az igényeidnek, nézz körül, tájékozódj. Nekem cavalier king charles spánielem van, pl őt is tudnám ajánlani, szelíd, nyugis, könnyen kezelhető, kölyökként sem túlságosan izgága. Azt azért nagyon át kell gondolni, hogy tényleg jót tennél-e a mostani kutyusodnak egy kölyökkel. Van kutya, aki ennyi idősen is hamar megszokja az új társat és jól tűri a nyúzást, sőt "megfiatalodik" egy kölyök mellett. De sok ilyen idős kutyusnak hamar az agyára megy egy élénk kis kölyök. De te ismered a kutyádat.
2017. nov. 25. 23:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/9 anonim ***** válasza:
100%

Ha jót akarsz mindkét kutyànak nem viszel kölyk kutyát egy 10 éves mellé. Nekünk egy 10 és egy 5 éves mellé lett kölyök, és bár mindig együtt, összebúja alszanak a kicsi nagyon idegesítí, az idős kutyám gyakran kikéreckedik az udvarra és fél napokig nemhajlandó bejönni se. Pedig közben az 5 éves éjjel-nappal korlátlan ideig játszik a kicsivel és neveli.

Hozz melle egy 5-6 éves nyugodt menhelyi kutyát, de a két kutya 1-2 hónapig 2x annyi időt is igényel. Az új kutya érkezése után is ugyanannyit vagy többet kell foglalkoznod az idősebbel mint eddig, màskülönben negatívan éli meg a változást. De az újj jövevénnyel sem lehet kevesebbel megúszni mert féltékeny lesz és riválisának tekintheti az idősebbet. Kb 2 hónap mire teljesen megszokják egymást és a helyzetet, valamint kialakul a kózös napirenddtetek.

2017. nov. 26. 06:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/9 anonim ***** válasza:

10 éves lusta kutya mellé hoztam egy kölyök border colliet. Imádják egymást, az idősebb aktívabb is lett mellette. :) Teljesen kutyafüggő, hogy hogy fog reagálni a kicsire, nem lehet erre ráhúzni, hogy utálni fogja. Sokat kell foglalkozni az idősebbel, ha a kölyök szemtelen rá kell szólni és kb. ennyi. :D


Társasági kutyák közül szinte az összes jó lehet, mert alacsony-közepes az energiaszintjük, és a legtöbb kifejezetten okos fajta, pl.: a havanese és az uszkár.

2017. nov. 26. 13:15
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!