Kezdőoldal » Állatok » Kutyák » Hogyan tudnám megnevelni?

Hogyan tudnám megnevelni?

Figyelt kérdés
Van egy fél éves házőrző kutyánk, aki ennek ellenére nagyon ragaszkodó az emberekhez. hogyan tudnám megszoktatni rá, hogy az idegeneket megugassa, illetve, hogy kinti kutya legyen belőle? mivel kis kora óta bent volt a házban télen, ezért megszokta köztünk, de most, amikor már ki lehetne rakni, nem marad kint. Ahogy kirakjuk, elkezd ugatni, hogy nem vagyunk kint, és egy idő után sem hagyja abba, elkezd habzani az orra körül, és nem tudjuk, hogy ez mennyire ártalmas. Összességében nagyon ragaszkodó lett a család tagjaihoz, erről szeretném leszoktatni valamennyire. A válaszotokat előre is köszönöm.

2018. márc. 19. 09:57
 1/10 anonim ***** válasza:
100%

Féléves kutya még kölyök. Nem kell rászoktatni, hogy megugassa az idegeneket, sőt örülj hogy nem ugat feleslegesen.


Ha megvan benne a területvédő ösztön, akkor amint felnő, magától is védeni fogja a területét (azaz "házat őrizni"), erre nem kell tanítani.


Kiszoktatni fokozatosan kell, nem egyből kirakni.

Fentieken kívül sokat kell foglalkozni, nevelni, tanítani. Mindennap sétálni vinni, jól elfárasztani, szocializálni stb. Megmutatni neki a kinti helyét, megszerettetni vele, új rendszert vinni az életébe.

2018. márc. 19. 10:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 anonim ***** válasza:
91%
Ha eddig lehetett bent akkor most miért nem lehet? Kint sem fogja jobban őrizni a házat...
2018. márc. 19. 10:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/10 anonim ***** válasza:
100%

A fél éves kutya az még kölyökkutyának számít, még komolytalanok és állandóan játszani akarnak :-) - természetes, hogy az ember közelségét keresik.


Ráadásul még nincs is annyira jó idő, hogy folyamatosan kint legyen. Ha beköszönt a jó idő, akkor legyetek kint sokat vele, hogy kint is megszokjon - hiszen az egész telet a szobában töltötte - aztán "felejtsétek kint" - de lehet, magától is kint marad majd, mert kint izgalmasabb dolgok történnek, mint egy szobában.

Még nem érzi sajátjának a házat, a kertet - majd később annak is eljön az ideje

2018. márc. 19. 10:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/10 anonim ***** válasza:
100%
z enyém most egy éves, és már pár hónapja minden szokatlant jelez, nem kell rá tanítani. Magatokról azért ne akard leszoktatni, örülj, hogy ragaszkodó. A kiszoktatás majd akkor lesz aktuális, ha jobb idő lesz, de akkor is csak fokozatosan (és hidegben és melegben akkor is jó beengedni, ha otthon vagytok, a hideg árt az ízületeinek, a nyári hőségben meg jobb benn hűsölni)
2018. márc. 19. 10:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/10 anonim ***** válasza:
Milyen fajta az a házőrző kutya?
2018. márc. 19. 10:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/10 anonim ***** válasza:
86%
Házőrző kutya.. Az megvan, hogy egy labdával és egy szál kolbásszal mindegyik kertben tartott kutyát két perc alatt le lehet venni a lábáról, boldogan fogadják, hogy végre valaki törődést, szeretetet ad nekik? És a millióból egy, amelyik nem futna a labda után, miután megette a kolbászt, azt az egyet megmérgezik. Szóval a házőrző rendszered rohadt gyengus, mozgásérzékelős riasztóval jobban járnál.
2018. márc. 19. 10:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/10 A kérdező kommentje:
Sorban haladva. Az elsőnek, és azoknak akik hasznos tanácsot adtak, köszönöm, lehet, több időt kellene adnom neki. A többieknek pedig: Azért volt eddig bent, mert nem volt elég nagy bundája ahhoz, hogy egyből a téli hidegbe kirakjuk, és ott hagyjuk. Nem az a cél, hogy leszokjon rólunk, hanem hogy ne egész nap legyen a házban, nem ilyen kutyát kerestünk. A riasztós rendszer pedig nem tudom, hogy jött ide, nem azt mondtam, hogy ez az egyetlen "rendszer" ami a ház javára van. Ha van kutyád, és csak úgy tekintesz rá, mint egy rendszerre, azt nem szeretném kommentálni. Nekünk a családunk része, szeretjük, törődünk vele. Ha nem is napi szinten, de legalább kétnaponta sétálni visszük, elengedjük, fusson. A kutya fajtája pedig cane corso.
2018. márc. 20. 18:49
 8/10 anonim ***** válasza:

Húha. Azt nem írtad, hogy corso. Cane corsot ne szoktass ki, mivel nem alkalmas a rövid szőre miatt kerti tartásra. Az egy dolog, hogy fázik és rossz neki, ha ő kint van egyedül, míg a családja bent, de az ízületei is tönkre fognak menni a hidegtől (nem csak kölyökkorban, felnőttkorban sem tartható kint fűtésszezonban).


Házőrzésre a nagytestű pásztorkutyák alkalmasak, mint például a kuvasz, komondor stb.

A cane corso nem házőrzésre lett kitenyésztve.

2018. márc. 20. 20:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/10 A kérdező kommentje:
Akiktől hoztuk a kutyát, azt az információt kaptuk, hogy nyugodtan kint lehet tartani, az övéi is kint vannak, mind a hím, mind a nőstény. De megfogadom a tanácsot.
2018. márc. 21. 08:31
 10/10 anonim ***** válasza:

"nyugodtan kint lehet tartani, az övéi is kint vannak, mind a hím, mind a nőstény" - ez szomorú.


Örülök, hogy te mégsem fogod kint tartani hidegben :)

2018. márc. 21. 09:24
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!