Kutyapszichologia. Nem túlzás ez egy kicsit?

Szerintem is van kicsi túlzás benne.

Bár én szeretem a kutyás dolgokat, a Póráz két végénnek az összes részét letöltöttem és megnéztem, ezt a könyvet is elkezdtem de a monitorttól meg a sok olvasástól megfájdult a szemem. és ha belegondolunk van olyan gazdi aki azt se tudja mi az a falkavezérség stb, mégis jól megvan a kutyájával.

Ezeket a szabályokat pontosan addig kell betartani, amíg nem teljesen kézbentartható a kutya. Ha sikerül vele olyan viszonyt kialakítanod, hogy BÁRMIKOR vissza tudod hívni, legyen ott tüzelő szuka, birkanyáj, macska, labda, akkor lehet lazítani a szabályokon.

Egyébként egyedre is válogatja, vannak domináns kutyák, akiknél mindig ilyen szigorú szabályokra van szükség, és vannak akik behódoló típusok, és a saját kényelmük érdekében készséggel átadják a vezérséget, sőt vannak egészen szerencsés kutya/gazdi párosok, ahol a kutya olyan simulékony, hogy a gazdi anélkül is teljesen kézben tudja tartani, hogy valaha hallott volna ezekről a szabályokról. De ilyenkor általában a gazdi ösztönösen vezérként viselkedik, vele született tehetsége van a kutyaneveléshez.

Eleinte én is túlzásnak éreztem, meg azt gondoltam, hogy így tulajdonképpen elveszik a kutyatartás öröme. De a gyakorlat nekem azt mutatta, hogy teljesen megváltozik a kutyával vakó kapcsolat, sokkal minőségibb lesz. Az én kutyám sosem volt igazán bújos. Mindig kitörő örömmel fogadott, de a simi már nem annyira érdekelte, csak ugrált körülöttem, meg rohangált a lakásban mikor hazaértem. Mióta csinálom az ötperces szabályt, a kutyám sokkal kiegyensúlyozottabb, és mikor letelik a bűvös öt perc, és magamhoz hívom, akkor kéri a simit, tudunk bújni, tudom szeretgetni, és ő is nagyra értékeli.

Egyébként gondolj bele a természetben: feltétel nélkül tisztelik a vezért, tőle függ a falka vacsorája, és jó léte, de a vezér ha magányos sétából hazatér nem nyalja körbe őket, hogy "jajj drágáim minden rendben volt, míg nem voltam itt?"

Nekem alapvetően sosem tetszettek a nagyon bealázkodó kutyák, akiknek kb. nincs önálló gondolatuk, de pár év tanulás után beláttam, hogy a kutyának is jobb így. Tudja mihez tartsa magát, érthető, tartható szabályrendszer van az életében, tudja, hogy mit tehet és mit nem. Igazából pár év nehézkes kutyázás után fantasztikus érzés, hogy bárhova magammal tudom vinni a kutyámat, mert megbízok benne, tudom, hogy nem tesz olyasmit, amivel kellemetlen helyzetbe hozna engem, vagy saját magát veszélyes helyzetbe.

Át tudom vinni olyan barátnőmhöz is, aki nem szereti a kutyákat, ráadásul tisztaságmániás, mert azt mondom neki, hogy feküdjön le az előszoba szőnyegre, és maradjon ott, és ő megteszi. Azóta sokkal több időt tudunk együtt tölteni, és sokkal minőségibb ez az együtt töltött idő, nem arról szól, hogy ő feszíti a pórázt az egyik irányba, én meg húzom vissza a másikba.

Ami engem vigasztalt, mikor neki kezdtem, hogy a kiképzők már rég olyan viszonyban vannak a kutyáikkal, hogy simán felengedhetik a kanapéra, és összebújhatnak vele, mert a kutya pontosan tudja, hogy engedély nélkül sosem mehet fel a kanapéra, és eszébe sem jut. Nem koszolja össze az odatett frissen vasalt ruhákat, stb.

A verésről azt gondolom, hogy indokolatlan, és nem is hatásos sokszor. Ha már fizikai fenyítés, akkor sokkal jobb a csípés, mert az harapáshoz hasonlatos, azt értik. Az esetek nagy részében a kizárás, a figyelmen kívül hagyás is elegendő. Ha végképp kihúzza a gyufát, akkor vagy lenyomom a földre, és fölé térdelek, érzékeltetve, hogy mennyivel nagyobb vagyok nála, vagy megkapaszkodok a bőrébe, felemelem és odébb ejtem, éreztetve, hogy azt teszek vele amit csak akarok, tehát jobb, ha vigyáz velem. A fenékre ütés számára értelmezhetetlen jelzés.

Olvasd tovább könyvet, és meg fogod érteni, hogy mit miért mond, számomra teljesen meggyőző volt, és sokkal szívesebben hagyom figyelmen kívül a kutyámat egy időre, minthogy a régi módszer szerint egy szöges nyakörvön rángassam. De mindenki maga dönti el, hogy mire van szüksége.

Jan Fennel módszerei az emberi önzőség miatt nehezek, és nem a kutyának nehezek, hanem a gazdinak. Tök össze voltam törve én is, mikor olyat csinált, hogy aztán 5 napig nem beszéltem vele egyáltalán. De ez a kutya érdeke, ilyenkor képes vagyok félretenni az önzőségem, csak nagyon megvisel engem is. Viszont egy ilyen után magamhoz hívom, és teljsen el van tőlem olvadva, akkor rájövök, hogy megérte.

Biztos van benne igazság, pontosabban sok igazság lehet benne, de nem kell szóról szóra értelmezni. Ha a kutyád teljesen engedelmes, első szóra ugrik, és még soha nem volt vele semmilyen probléma, nem látom értelmét, hogy miért kellene elhagyni az üdvözlős dolgot.

Amint történik esetleg vmi, vagy meglátsz egy olyan jelet, amiből később esetleg nagy baj lehet, akkor lehet hogy érdemes elgondolkodni ezen.

Azonban azt, amit páran csinálnak akár itt is, hogy szinte minden problémára az a válaszuk, hogy "A kutya falkavezérnek érzi magát blabla" elég nevetséges szerintem:)

Én egyáltalán nem szereten Jan Fennelt de szerintem a módszereivel nincs semmi baj. A kutyádnak vagy neked semmit sem okoz ha nem örülhettek egymásnak amikor hazajössz. Van azon kívül még egy csomó idő.

Persze vannak őstehetség gazdik, de ez sokmindenen múlik. A kutya fajtáján pl. Lehet hogy egy érzékjeny fajtával megy de lehet hogy neked kemény fajtád van. Azon kívül szerintem egyikkel se élsz együtt hogy a teljes valóságot tudd róluk.

Arról nem is beszélve hogy neked van valami problémád különben nem kezdted volna el olvasni a könyvet mert anélkül is tudnád kezelni a kutyád, szóval már innen látszik hogy nem mindenki egyforma.

A verésről meg... A fenékracsapás meg ilyesmi NEM verés. Egyes kutyáknak néha szüksége van rá, mert nem mindegyik ért a szép szóból. Te láttad már a kutyák hogy fenytik egymást? Szerintem ez ezerszer gyengédebb. Ettől a kutyának semmi baja nem lesz, de persze nem ez a fő nevelési elv.

Az ágyban alvás sem csak azért ellenzik hogy nehogy jó legyen a kutyának. Ezer okból és nem csak falkavezérségből jobb ha külön helye van. Pl szőr hullás (nincs olyan kutya akinek nem hullik kicsit se, csak egykéát fajta) párkapcsolat stb...

én a verést azért nem tartom jónak és ezt csak megerősítik bennem azok akik azzal jönnek, hogy a kutyák egymás közt sokkal durvábbak egymással, (ami igaz), csak azt felejtik el sokan, hogyha ütjük a kutyát, mint ahogy egy fajtatársuknak , nekünk is "visszaüthet" és ha a kezünknek esik, amivel ütjük az ugye nem annyira jó.

Nem mondom, hogy a kutya nem ért a verésből, de szerintem nem azt érti meg,amit én meg akarok értetni vele.

Az új módszereket azért szeretem, mert lehetőséget ad egy elkerülő viselkedés kialakítására testi fenyítés alkalmazása nélkül.

A póráz két végén című sorozatban ez és a pozitív megerősítés hatása, nagyon szépen látszik.

Nincs közvetlen büntetés, csak érzelmileg próbálunk hatni a kutyára(pl. hátat fordítunk neki, abbahagyjuk a játékot, kivisszük egy másik szobába).

A legdurvább, ami előfordul benne az az, hogy rövid magas hangot produkálnak(síppal, szájjal, műanyag kütyüvel), ,ami kellemetlen a kutyaszámára.

Nekem összességében azért szimpatikusabbak ezek a módszerek, mert a kutyát nem egy merev megalázkodó helyzetbe kényszerítem, hanem motiválttá teszem.

Ha csak magamból indulok ki én is szívesebben pl. végigülök egy dögunalmas előadást, ha azt mondják utána kapok pl egy kajautalványt egy jó kis helyre, mintha azt mondanák, hogy kussolsz vagy kapsz egy pofont.