Kezdőoldal » Állatok » Lovak » Hogyan tudnám hatékonyabban...

Hogyan tudnám hatékonyabban gyorsítani a ló mozgását csizmával?

Figyelt kérdés

Háromnegyed éve lovagolok, szóval még nincs nagy gyakorlatom. Most tanulok vágtázni. Az a gondom, hogy ügetésnél hiába mondja az oktató, hogy gyorsabban haladjak a lóval, akárhogy rugdosom, nem megy gyorsabban. Eddig két lovon ültem életemben, mindkét lónál ugyanez volt a bajom. Már mondtam az oktatónak is, hogy nekem ez az egy dolog nem megy, nem érzem, hogy egyre jobb lenne a technikám ebben. Nem tudom gyorsítani a ló haladását a csizmával. De ő mindig csak azt mondja, hogy majd ráérzek egyszer. Minden más gyakorlat egészen jól megy (a saját szintemhez képest, persze)

Mit tehetek?



2012. júl. 3. 16:51
 1/4 anonim ***** válasza:
100%
Vannak helyek ahol azt tanítják, hogy rúgj bele, vannak ahol pedig jól nyomni kell az oldalát sarokkal. Két helyre járok lovagolni, egyik helyen az a másikon ez a módszer. A rúgdosás sem az a durva rúgdosás, mert ha durván csinálod az már inkább bűntetés. Persze ha nem akar gyorsabban menni akkor bele kell jobban rúgni, hiszen nem csinálta amit kérsz azért meg kell bűntetni. De mindig finoman kezd és úgy erősítsd. Ne csak a sarkadat nyomd oda hanem a vádlidat, térdedet és a combodat is. Ez az ami az igazi izommunka és ami tényleg nehéz és told meg csípővel is. Ha végképp nem megy kérdezd meg nem kaphatsz-e egy pálcát. Előfordulhat, hogy anélkül nem vesz komolyan, de ha egyet rácsapsz a legkisebb nyomásra is engedni fog.
2012. júl. 3. 16:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 anonim ***** válasza:
És még: mit sem ér az az előrehajtó lábsegítség, ha nem előrehajtó a testsúlysegítséged. Egy jól képzett lovat rugdalhatsz össze vissza, ha a testeddel azt közlöd vele, hogy álljon meg. Akkor valószínűleg meg fog állni. Erre viszont már tényleg csak ráérezni lehet. Esetleg beszélhetsz az oktatóval, hogy hogyan csináld. Vagy lovaglás közben megkérdezheted, hogy legalább hasonlít-e a jóra. Én is ezt szoktam.
2012. júl. 3. 17:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/4 anonim ***** válasza:
Ügetésnél amikor leülsz zárd oda a csizmád vágtánál meg szorisd!
2012. júl. 3. 18:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 anonim ***** válasza:
nekem nem azt tanították, hogy gyorsan menjek vele, mert akkor csak belerohan a vágtába...nekem azt tanítottták, hogy fogjam vissza és szinte majdnem lépésből ugrassam be
2012. júl. 3. 19:30
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!