Kezdőoldal » Állatok » Lovak » Ez így szabályos, rendben...

Ez így szabályos, rendben van? Lovasoktatós kérdés.

Figyelt kérdés
Ma lovagoltam életemben először. Elég jó helyre mentünk, jónak tűnt az oktató, de fiatal volt, 1-2 éve csinálja csak. Úgy tudtam, első órán még csak tanügetés van, de nekem nagyon jól ment lépésben is az emelkedés meg a kikönnyítés, úgyhogy ügetésben is mondta, hogy próbáljam meg, és kapaszkodás nélkül tudtam könnyűügetni. Nagyon jól ment, úgyhogy főleg azt gyakoroltuk, mert azt mondta, hogy a tanügetésem teljesen jó. Könnyűügetésben se pattogtam, tudtam emelkedni jól, úgyhogy megtanította azt is már ma, hogy mikor ülök rossz lábon, és hogy kell átülni, meg úgy tartottam a kezem a végén, mintha fognám a szárat, csak még nem fogtam. Lépésben is elengedett kicsit a végén sétálni, elmagyarázta, hogy derékkal lábbal meg kézzel hogy irányítsam a lovat, előttem ment, és meg kellett próbálnom követni a lóval. Kengyel nélkül nem csináltunk ma semmit, azt mondta, hogy legközelebb megpróbál voltizst szerezni a lóra, csak az most eltűnt, vagy ha nincs, akkor legközelebb már lovagolok kengyel nélkül is, mert az fontos. Ez jó így? Nekem tetszett, hogy ilyen gyorsan tanulhatok, meg agyondicsért, hogy ilyen tehetséges lovast keveset látott még, csak kíváncsi vagyok, nincs-e benne valami olyan, ami miatt másik helyet kéne keresni, mert most még egyszerű hogy nem ismernek itt se annyira.
2013. aug. 21. 22:57
 1/6 anonim válasza:
Én azt tartom kicsit furcsának, hogy ha életedben először ültél lóra, hogy haladhat ilyen gyorsan az oktatással? Persze van akinek jó érzéke van a lovagláshoz.Én ezeket amiket leírtál legalább 3-4 órában tanultam meg, utána 1-2 alkalommal mehettem szabadon...
2013. aug. 22. 01:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 anonim ***** válasza:
Nálunk is már az első órán ügetnek.Könnyű ügetést is,meg tanügetést is csinálnak.Teljesen jó amit a lovasoktatód csinál,azt jelenti hogy nagyon ügyes vagy! ;)
2013. aug. 22. 09:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 Valletta ***** válasza:
Már miért ne ügethetne az első órán? Mit csináljon, lépjen egy óráig? Ha jó futószáras lova van az oktatónak akkor igenis mehet ilyen tempóval az oktatás, a lovas is ráérezhet az ügetésre, mert a ló segíti. Így az elmondás alapján jónak tűnik, biztos, hogy lesz még mit tanulnod az ügetésről és főleg gyakorolnod a tanultakat.
2013. aug. 22. 13:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 anonim ***** válasza:
szerintem is teljesen oké. nálunk is igy megy,első órán már ügetés is,persze kengyel nélkül. ezt az egyet nem értem ,h nálatok mér nem ezzel kezdik. nálunk ugy mond "ajándék" ha valaki már kengyelezhet futószáron :D
2013. aug. 22. 14:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 A kérdező kommentje:
Nem tudom, lehet, hogy azért ment gyorsabban, mert sokat olvastam róla előtte, meg egyébként is sokat sportolok. De örülök, ha nem láttok benne nagy hibát, mert nekem tetszik a hely, nem üzletből csinálják, csak ez a hobbija a lánynak, 6 saját lova van, a házuk mellett tartja őket, és hobbiból csinálja a rendes munkája mellett, kevés lovasa van, de azokkal nagyon rendesen foglalkozik, szóval lovaglás mellett tanulok szerszámozni, etetni, trágyázni, megmutatja, hogy kell őket beterelni a legelőről, meg mikor penészes a széna, meg ilyesmi. Sok lovardában feleennyit se tanulnék szerintem :)
2013. aug. 22. 20:57
 6/6 anonim ***** válasza:

Lehetsz te akármilyen nagy lovas tehetség,de ez így akkor sem normális.

Elsô órán csak tanügettünk, második órán kezdtük el a tanügetést, 7. vagy 8. alkalommal a vágtát majd késôbb megtanultam a szárat kezelni, és 3 hónap után kerültem le a futószárról. Na nem mintha olyan béna lettem volna, ahova én járok mindenkivel így csinálja/csinálta az oktató. Nem véletlen hogy ott minden haladónak kellô ülésbiztonsága van. Tudom hogy büszke vagy magadra mert agyondicsért az oktató, meg mert levett a futószárról. Ennek most nagyon örülsz, de késôbb meg fog változni a véleményed, hidd el. És ennek semmi köze nincs a tehetséghez,elhiszem hogy nagyon ügyes vagy. Ez az oktatót minôsíti nem téged. Emlékszem én is mennyire irigyeltem a haladókat, hogy egyedül lovagolhatnak, de nem hiába voltam annyit futószáron, most versenyeket nyerek. És sokszor direkt kérjük az edzôt h futószárazzon minket egy kicsit, mert hidd el a világbajnokok meg a nagyon profik is vissza ülnek néha futószárra. Ez nem szégyen, ez nem "szükséges rossz",ez a lovaglás alapja amit ha nem csinálsz kellô ideig, késôbb megbánod. Jó lovazást :))

2013. nov. 21. 12:13
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!