Kezdőoldal » Állatok » Lovak » Szemét vagyok, ha belemegyek,...

Szemét vagyok, ha belemegyek, hogy eladják?

Figyelt kérdés
Apukáméknak gyermekkorában is volt lovuk, s mivel szerette őket, felnőtt korára is tart. Jelenleg egy lovunk van, aki már 6 éves. Elég rossz a természete, apának pedig egyre kevesebb ideje és energiája van vele foglalkozni. Eredetileg szerette volna bekocsizni, de hol ezért, hol azért, de ez máig nem jött össze. Én foglalkoztam vele, de mivel konkrétan úgy viselkedik az emberrel, mint egy másik lóval, ezért már nem nagyon járok ki hozzá, mert egyszerűen nem bírok vele. Jött egy vevő, hogy szívesen megvenné Őt. Jó helyen lenne, mert lovász az ember, így vélhetően csak javítana a természetén, mint inkább rontana. Rendszeresen dolgoztatná, ami valószínűleg itt nagyon hiányzik neki, és épp ezért lett ilyen durva. Most az én válaszomon múlik a dolog, én pedig félek, hogy ha nem élünk a lehetőséggel, idővel vágóra adná apa, mert a hidegvérű lovakat manapság kevésbé keresik, legalább is nekem ezt mondja. Helyette vennénk egy másikat, aki kezesebb, én lovagolhatnám, és ő is öregségére jobban bírna vele. Viszont úgy sajog érte a szívem, úgy érzem aljas vagyok, hogy egyáltalán eszembe jutott. Nem tudom mitévő legyek. Az is zavar, hogy mivel már 4 éve nem vagyok ló közelbe (előtte lovagoltam egy lovardában, bár csak 2 évet), elszoktam tőlük, talán az új lóhoz se mernék odamenni, akkor viszont felesleges lenne tőle "megszabadulni".
2014. dec. 15. 00:37
 1/8 anonim ***** válasza:
Ha egyikőtök sem kedveli, szerintem adjátok el. Arra viszont számíts, hogy minden lónak be kell mutatkozni előbb-utóbb, lehetőleg akkor, amikor még kicsiket próbálkozik és nem kell közelharcot vívni vele.
2014. dec. 15. 01:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 anonim ***** válasza:
Valszeg jobb ha eladod DE semmikèppen ne vegyèl másikat. Ezzel sem törődsz... Az meg csak önámìtás hogy az majd jobb lesz, ne hazudj magadnak, ha akarnál ezzel is foglalkoznál. Jelenleg ennek is csak nevelès kène, hisz hat èvesen kb nyers... Szóval ne mondd, hogy olyan hű de sok energiát raktál bele. Na hát az újba se fogsz, ezt előre megmondom, ès az is idővel kezelhetetlen lesz.
2014. dec. 15. 07:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 A kérdező kommentje:
Nem arról van szó, hogy nem kedveljük. Be kell látni, hogy elrontottuk. Bár apa nagy ritkán, amikor ráér, kocsiba fogja, és nagyon ügyesen megy. Olyankor kedvesebb is, mivel nincs annyi fölösleges energiája. Volt amikor meghúzta a lábát a sárban, olyankor is sokkal kezesebb. Ezeket az időszakokat mindig kihasználom, de hát elég rövid ideig tart. Tudom, hogy a másik lóval is foglalkozni kell, de ha ő be van lovagolva, akkor nem kell arra várjon, hogy apa ráérjen, mert nekem az időm engedi. A bemutatkozásról annyit, hogy éveken át, rendszeresen hozta ide egyik ismerősünk a lovait, a miék mellé, mindig másikat, és velük sose volt gond. Az egyiken lovagolhattam is.
2014. dec. 15. 07:31
 4/8 anonim ***** válasza:
100%

Az lenne aljasság, ha nem engednéd eladni, mert "jaj szegény, úgy a szívemhez nőtt". Ez egy nagy mozgásterű állat, munkára, mozgásra, foglalkozásra van szüksége, nem az együttérzésedre! Láthatod, írtad is, ha dolgoztatva volt, utána nyugodtabban viselkedett, tehát itt van a kutya elásva.

Ennek ellenére nem akarod eladni egy olyan emberhez, aki valószínűleg végre tisztességesen járatná minden nap, míg ti ezt láthatóan képtelenek vagytok megadni neki? Azért lenne felesleges tőle megszabadulni, mert lehet, hogy az új lóhoz se mernél odamenni?

Azért KELL tőle megszabadulni, mert a közelébe se mész! Lehet, hogy a ti pénztárcátokat nem bántja a fölösleges eltartása, de ez akkor is egy élőlény, akit viszont nagyon is bánt a bezártság és az unalom.

ADD EL!

Ha pedig új lovat veszel, vegyél egy idősebb, kezesbárány hátast, akit nyugodtan használhatsz lovacskázásra.

2014. dec. 15. 10:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 anonim ***** válasza:
56%

" Most az én válaszomon múlik a dolog, én pedig félek, hogy ha nem élünk a lehetőséggel, idővel vágóra adná apa, mert a hidegvérű lovakat manapság kevésbé keresik, legalább is nekem ezt mondja."

"Viszont úgy sajog érte a szívem, úgy érzem aljas vagyok, hogy egyáltalán eszembe jutott."


Igazad van, jobb lenne neki, ha apád vágóba adná, mert másnak nem tudnátok eladni, mert egy kezelhetetlen ló nem kell senkinek, ti meg nem bírtok vele...

2014. dec. 15. 11:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 anonim ***** válasza:

Nem a ló kezelhetetlen, hanem nem értenek hozzá. Ő maga írta, hogy elszúrták, nem csinálnak vele semmit. Ez a ló (és más állat sem) tud "gonosz" lenni. Nem éreznek ilyet, mint ahogy szeretetet sem. Ennyiből rögtön lelehet szűrni, hogy egy életerős fiatal ló, akinek tele van a s**ge.

Ne a saját, hanem az ő érdekeit nézd. Legalább ennyiben. Ha tényleg jó helyre, jó emberhez kerülne adjátok el.

Az meg, hogy úgy viselkedik veled, mint egy másik lóval...Magyarán nem tisztel, ő az alfa.

Egy ló nem motor. Nem mondhatom azt, hogy nem sikerül vagy meguntam és lerakom a sarokba. Egyedül van és mozgatva sincs, ez az egyik legrosszabb helyzet.

2014. dec. 15. 13:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 anonim ***** válasza:
Nem vagy szemét. Ha te sem "használod semmire" a lovat, és nehezen tudsz vele bánni, akkor a küszködésnek semmi értelme, jobb lenne túladni rajta. Biztosan találsz egy olyan lovat, ami pont hozzád illik! :)
2014. dec. 16. 21:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 anonim ***** válasza:
Add el! Nehogy vágóra menjen...
2014. dec. 20. 11:57
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!