Akik kisállatuk emlékére tetováltattak, náluk ez hogy van?

Először is, őszinte részvétem!

Nekem már 7 éve, hogy elment a cicám, de ugyanezt éreztem én is. Nagyon depis voltam miatta, ha valaki szóba hozta, megemlítette a cica szót vagy csak megláttam egy cicát az utcán már sírva fakadtam. Nagyon sokáig tartott, mire kihevertem, mert én is azzal a macskával nőttem fel és nagyon ragaszkodtam hozzá. Majdnem 1 év kellett, hogy kiheverjem a hiányát. Akkor igazából nem is gondolkodtam el azon, hogy csináltassak tetoválást, mert fiatalabb voltam, még nem voltam 18, így nem is lehetett volna. Most ősszel viszont, 13 évesen elment a kutyusom is, akivel tényleg mindent együtt éltünk meg és Ő volt nekem A Kutya. "Szerencsére" van tőle mancslenyomatom és ezer százalékig biztos vagyok benne, hogy meg szeretném őrizni az emlékét a bőrömön, mert Ő miatta lettem ma az, aki és miatta kezdtem el foglalkozni kutyákkal. Én úgy vagyok vele, hogy még túl korainak érzem, mert bennem is még a bánat van meg, de 1-1,5 év múlva (a cicás eset alapján nekem kellett ennyi idő hozzá) már csak a jó dolgok fognak eszembe jutni róla, a csintalanságai, meg amiket együtt éltünk meg. Szóval én azt javaslom, hogy szerintem várj még vele kicsit, adj időt magadnak, hogy feldolgozhasd és amikor már nem a rossz érzések, emlékek fognak eszedbe jutni, akkor csináltasd meg a tetoválást :)

Hát nem tudom ki hogy van vele, de persze egy úgymond "örömmel" töltene ha lenne róla tetoválásom, ahányszor ránézek.

Most már eljutottam oda hogy a sírás mellett, a jó, és boldog pillanatokról is tudok beszélni, de ennek mindig a sírás a vége.. nem gondoltam tetoválásra, és nem azért mert nem szeretném, hanem azért mert emléke örökké a szívembe el. nyáron lesz 2 éve, de azóta is szoktam sírni, szegyen ide vagy oda.. Végig kísért életem felén.

15 éves Golden Retriever.