Hogy legyek gyorsabban túl a macskám halálán?

A mi cicánk mostmár fél éve, hogy meghalt. Az egész családot megviselte. Aztán 2 napra rá jött egy másik. Mielőtt elítélnétek, mesélem a sztorit.

Anyukám munkahelyén rengeteg volt a kóbor macska (volt az állatvédők kijöttek pár hónapja és elvittek a 17 macskát, amiből kettő vemhes volt). Nem tudni mikor kerültek oda, de eléggé vadak és betegek voltak. Én is láttam őket párszor. Az itt dolgozók etéttek őket, mivel éhenhaltak volna a város közepén. Na már most. Egyik nap egy gyönyörű cirmos kandúr leült az ajtóban és várt. Senki nem tudta mire. Ahogy jöttek-mentek az emberek folyton arrébb nyomkodták vagy lökdösték. A portás mesélte, hogy egész nap figyelte a macskát. A macska folyton visszaült az ajtó elé. Ez így ment folyamatosan. Mindennap. Nem ment a többi macska közé, nem is evett az edényükből így hát megsajnálták és kapott egy kávés tányéron enni. Mindennap. Hónapokon át. Mindenki simogatta, adtak neki enni, kapott helyet is, ahol alhatott. Feltették az eltűnt cicás csoportba, de nem jelentkeztek érte. Neki mindegy volt. Ő boldog volt, mindenkit vidáman üdvözölt, dorombolt.

Végül a főnök nen nézte jó szemmel, így hát gazdát kellett találni neki. Sokan szerették volna hazavinni, hiszen eléggé megkedvelték már. Mi vállaltuk, hogy elvisszük dokihoz mert a miénk olcsóbb mint egy belvárosi klinika. Megvizsgálta, kiderült a cica ivartalan. Egyetlen szépséghibája az egy letört foga. Kapott féreghajtót és oltást. Anyukámmal figyeltük az orvost, hogy mit csinál közben magyarázott, beszélgettünk. A cica tűrte. Egyszer csak megszólalt a telefon. A nő hívta anyát, aki hazavitte a cicát. Vagyis csak volna. Meggondolta magát. Abban a pillanatban tudtuk, hogy ez nem véletlen. Én legalábbis éreztem. Mi meg néztünk egymásra, a doki közben beszélt, a macska feküdt a vizsgálóasztalon. Nem tudtuk mi legyen. Nem akartuk visszavinni a beteg macskák közé, ráadásul már este volt, így nem is lett volna jó ötlet visszamászni a városba. Hazahoztuk. Nagyon friss volt az előző halála. Nem éreztük, hogy ez helyes. Mintha pótolni akarnánk vagy elfelejteni. De idővel rájöttünk, hogy ezt nem lehet. Nem tudod elfelejteni, mert más személyiség, más múlt, tehát másik macska. Néha még elhangzik egy-egy összehasonlító mondtad. De a másik... vagy a régi...

Ha eszembe jut még mindig fáj, hiányzik. Nem pótolja őt soha senki. De! Soha, de soha nem bántam meg, hogy otthont adtunk a cirmosnak. Olyan mint egy folytatás. A múlt ott van közöttünk csak éppen a jelen sem hiányos.

[link]