Nőstény cicát kell ivartalanittatnom, eddig még nem volt ilyen cicám. Az ivartalanitás után mekkora sebe lesz a hasán, és hány napig kap gallért, és hány nap múlva szedik ki neki a varratokat?




válasza:



válasza:Én kislány kiscicám 5 hónapos és 1,6kg volt az ivartalanításkor.
Kb 2 cm hosszú volt a vágás a pocakján, 13 nap múlva mentünk varratszedésre és nem kapott gallért.
Műtét után 4-5 órát mondtak az ébredésig, 2 óra volt, azután még kb 8 órán át volt kába, addig jobb bent tartani a hordozóban vagy felügyelni, az enyém nem akart bent lenni, hanem az ölemben aludni. Ha már stabilan jár, azután kaphat enni, inni. Varratszedésig ajánlatos puha ételt (konzervhusit) adni, hogy könnyen tudjon kakilni, mert az erőlködéstől felszakadhat a seb, akár belül, amit nem látsz.
Az ugrándozást is célszerű emiatt megakadályozni.
Műtéttől számítva kb 1 hónapig volt érzékeny a pocija, nem fájt neki, csak nem szerette, ha simizem, 1 hónap után már ismét mutogatta, lehetett simizni.




válasza:



válasza:Attól is függ, milyen eljárással végzik a műtétet. Vannak helyek, ahol laparoszkópos eljárást alkalmaznak, akkor egészen pici a vágás. A hagyományosnál kétféle van, vagy csak elkötik, vagy teljesen kipakolják. Az én cicáimnál az utóbbi kettő volt, jól viselték, nagyon hamar felépültek. Előző két válaszoló minden mást részletesen leírt. Ne aggódj, minden rendben lesz, drukkolok nektek.
N




válasza:Kapcsolódó kérdések:
2 hét múlva egy kandúr macskát fogok magamhoz venni. A tenyésztővel való megállapodás után, nekem kell ivartalaníttatnom. A már meglévő kandúromat 13 hetesen ivartalanították még mielőtt a tenyésztőtől hozzám került (ő másik fajta), és sosem volt semmi probléma a...
2 éves nőstény cica. Mennyit várjunk, hogy megszokja az új lakhelyét? Elég félős macsek, és most sok stressz fogja érni. ☹
Két kiscicám van, 12 hetesek, testvérek, egy kisfiú, egy kislány. Úgy terveztem, hogy január közepén, pont 5 hónapos korukban szeretném egyszerre vinni őket. Ez jó időpont vagy túl késő/túl korai?
Mert akármennyi állatorvossal beszéltem, mindegyik mást mondott, és az interneten és mindenhol mást olvasni. 5 hónapos a macskám, 3 kiló.
Es az altato hatasai mennyi ido utan mennek el?
Minden jog fenntartva © 2026, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!




