Kezdőoldal » Állatok » Macskák » Epilepsziás macska lehet...

Epilepsziás macska lehet ennyire rosszul a gyógyszertől?

Figyelt kérdés

3 napja éjjel a cicám bejött, evett, lefeküdt, ahogy szokott, majd kb 10 perccel később nyavogni kezdett, pár perccel ezután pedig görcsrohama volt. Sose történt korábban ilyen. Habzott a szája, zavart volt a roham után, tágak voltak a pupillái. Hívtuk az allatorvosi ügyeletet, kijött egy állatorvos, aki azt mondta, szerinte mérgezés (két óra telt el majdnem a roham óta és még mindig nagyon rosszul volt, tántorgott, szédült). Bevitte a klinikára, másnap mondták, hogy sokkal jobban van, mi kértük, hogy még egy napot figyeljék meg. Tegnap délután mentünk érte, délelőtt volt még egy rohama, így az epilepszia diagnózissal vártak. Írtak fel neki gyógyszert, este adtam is neki az elsőt, de már rögtön mikor hazaértünk feltűnt, hogy olyan, mintha nem tudná hol van. Meg kellett mutatnom a helyét, félénken, lassan járkált, furcsán rakta a lábait. Engem viszont egyértelműen felismer, mert jön hozzám, éjjel is mindenáron mellettem akart feküdni. Reggel kapott újabb gyógyszert, ma ugyanez van, de még rosszabb. Szédül, láthatóan nagyon nincs jól, nem tudja, mit hol keressen, átment a szomszédba a megszokott úton a kerítésnél, és nem tudta, merre kell visszajönni. Nyavog, nem találja a helyét. A lábai borzasztó gyengének tűnnek. Rohama viszont nem volt egyáltalán.

Hívtam a klinikát, nekik sem nagyon tetszett, amit hallotak, de végül azt mondták, hogy akár okozhatja a gyógyszer, várjunk holnapig, ha nem javul, vigyük be. Csak félek, nehogy késő legyen... Mi van, ha mégis mérgezés volt?

Akinek van ilyen tapasztalata, létezik, hogy ennyire rosszul legyen a cica a gyógyszertől?


2016. ápr. 16. 13:11
 1/2 anonim válasza:
Végül mi lett a cicával?
2017. máj. 28. 14:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/2 A kérdező kommentje:

Nem volt epilepsziás... az első éjjeli rohamtól számítva 3 nap múlva jobban lett, nekem itt lett gyanús, hogy esetleg mégis méreg lehetett a dologban, ugyanis az az állatorvos, aki éjjel ellátta a cicát, azt mondta, hogy ha mérgezés, 3 napig bármikor rosszabbodhat az állapota, visszaeshet. Adtam neki az epilepsziagyógyszert, de ahhoz képest, hogy azt mondták, tuti lesz rohama, míg be nem állítjuk a dózist, nem volt egy sem. 2 hét után kontroll, a dózist csökkentettük, továbbra sem volt roham. Elmondtam az aggályaimat, de kötötték az ebet a karóhoz, hogy akkor is epilepszia, ha felhívtam a figyelmet az ellentmondásokra, még engem néztek hülyének, és kb. úgy kezeltek, mintha hazudnék a macska állapotáról.


Végül beszéltem egy másik állatorvossal, aki teljesen kiakadt azon, hogy 2 roham után egyből epilepsziát kiáltanak, mert ezt okozhatta trauma miatti agyrázkódás is, ami magyarázat lehet akár a zavartságára is, de valóban ráillik a mérgezés is. Azt javasolta, a napi egy gyógyszert csökkentsem tovább félre, így adjam egy hétig, ha nincs roham, hagyjuk el. Na most már egy éve nem szed gyógyszert, sosem volt rohama, teljesen normális a macska. Úgyhogy vagy beüthette a fejét nagyon, vagy evett némi mérget, de hálistennek szerencsés véget ért a történet, él és virul, egészséges.

2017. jún. 11. 14:47

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!