Nagyon kétségbe vagyok esve az anyósom miatt! Csak én vagyok ilyen helyzetben? Nyugtassatok meg, hogy ez nem a legrosszabb! Story lentebb!

Sajnos úgy hozta az élet, hogy a férjem elveszítette fiatalon az édesapját, az édesanyja egyedülálló még jelenleg. És az ŐRÜLETBE kerget!!! Nem olyan régen kezdődtek ezek a szokásai. Bele szól mit adjak a gyerekre, mi lenne jó a gyereknek, holott ÉN vagyok a gyerek anyja, tehát nekem kellene eldönteni! És ez még nem a legrosszabb! A gyermekem most van tanulékony időszakában, és folyamatosan káromkodik, mintha direkt tenné, hogy el tanulja tőle a gyerek.. Random bejön a hálószobánkba és a semmiből elkezdi kiabálni, hogy “mi a k*rva Isten f*sza folyik itt”, és annyit csinálunk, hogy fekszünk az ágyban. Vagy itt egy másik szólása: gyerek nézi a mesét, bejön a szobába és elkezdi kiabálni a gyerekre, hogy “te kib*szott k*rva cigány” (nem vagyok egyáltalán fajgyűlölő, még mielőtt azt gondolnátok, elég sok roma származású barátom, barátnőm van, akiket nagyon szeretek), de mi teljesen magyarok vagyunk, szóval ezt a kiszólását sem értettem. A férjem egyszerűen nem tud leszakadni a saját édesanyjáról, most építkezünk, és őt is oda szeretné majd vinni, mondván, hogy ne legyen az anyukája egyedül. Muszájságból lakom csak itt most, nem szeretnék az anyósommal egy fedél alatt megöregedni, de ezt a férjem egyrészt meg sem érti, másrészt nem is foglalkozik vele, hogy én szeretnék e egyáltalán együtt élni az édesanyjával. Mindig az apukája halálát hozza fel a férjem és olyan, mintha ezzel zsarolna érzelmileg. Nekem pedig nagy a szívem, nem szeretek másokat megbántani, és így olyan az életem mintha egy pórázra kötött kutya lennék és a szívem lenne a póráz. De ne csak hogy rosszat mondjak, nagyon sokmindenben segít az anyósom nekem, ha van valami baj rögtön itt van és mellettem van. De egyszerűen nem tudom elviselni a kirohanásait, az irányítását és hogy azt érzem folyton vele kell versenyeznem, hogy melyikőnk a fontosabb a férjemnek. Lehet picit túl hosszúra sikeredett, ezért bocsánatot kérek!