Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Anyós, após » Ki hogy érzi ezt a szülőkkel...

Ki hogy érzi ezt a szülőkkel való kapcsolatot? Mit gondoltok erről a helyzetről az apósommal? Mennyire kellene örömmel viselnem férjem apukájának állandó látogatását? Meddig viselnétek el ezt a helyzetet? Mit kellene tennem?

Figyelt kérdés

Férjem szülei elváltak, apukájával maradt. Lassan 2 éve élünk együtt, kb 40 km-re apukájától. Nem tetszett apukájának nagyon, hogy itt veszünk házat. Akkor azt mondta, hogy messze vagyunk, ritkán fog tudni jönni. Ez nem is lett volna baj nekünk. Ennek ellenére eddig nyáron (inkább április-szeptember között) szinte minden hétvégén egyik nap jött, de volt, hogy mindkét nap. Ilyen alkalmakkor reggeltől estig itt volt nálunk. Persze nagyon sokat segített, sok mindent megcsinált párommal a ház körül. Viszont sokszor olyanokat is kitalált, hogy meg kell csinálni, meg hogyan lenne jó, ami valójában teljesen jó volt számunkra, csak azért, hogy jöhessen egész napra. Párom nem akarta megbántani sose, azóta se, ezért minden úgy lett, ahogy apukája akarta. Eddig nyáron volt ez. Azokon a napokon többnyire elmentem inkább anyukámhoz, hogy ne legyek itthon. Lassan 4 hónapja megszületett a kislányunk. Mióta hazajöttünk a kórházból a babával, 2 hetente hétvége egyik napján nálunk van. Gyakrabban is jönne és már ebéd előtt itt lenne estig, csak szerencsére ezt leállította párom. Már nem csak nyáron, már télen sincs szabadulásom tőle. Párom nem akarja megbántani, sajnálja, hogy egyedül maradt, de én nem tudom elviselni, hogy ennyire rátelepszik az életünkre, most már egész évben, nemcsak nyáron... Hétvégén is itt volt, szegény baba sírt, hogy valaki vegye már el tőle. Még bőven elhallgatta volna, hogy szegény gyerek ordít a fülébe, csakhogy a kezébe legyen. Inkább elvettük és nálunk egyből megnyugodott.

Jelenleg azért is zavar ennyire, mert mi hárman vagyunk egy család és sokszor nem jut elég idő hármasban. Ezáltal a szabad hétvégéket családként szeretném tölteni, nem pedig apósomat nézni. Általában mindig megfőzök, kitakarítok, amíg a pici alszik és férjem dolgozik, hogy ha itthon van, akkor együtt legyünk. Munka után ő intézi, ha kell a bevásárlást, postát, gyógyszertárat, apukájához is megy párszor, ha kell segítség. Ezekkel is sok idő elmegy.

Megértem, hogy nem akarja megbántani az apukáját, de meddig tudom ezt elviselni? Viccesen mondta férjem, hogy majd együtt leszünk, ha a szülők már nem élnek. Mondhatom, hogy kicsit sem tartottam viccesnek. Addigra a baba már nem lesz ilyen pici, meg a mi kapcsolatunk is változhat. Persze, most még így kicsivel több, mint 5 év után is nagyon szeretjük egymást és együtt szeretnénk megöregedni, de ki tudja, hogy mit hoz a jövő. Nem szoktunk veszekedni, ha valami van, akkor az apukája miatt.

Most már nem tehetem meg, hogy elmegyek, amikor ő jön, mert nem hagyom itthon a babámat. Elég gáznak érzem, hogy legszívesebben én menekülnék a saját otthonomból, ha ő jön.



jan. 18. 12:55
1 2 3 4 5
 31/43 anonim ***** válasza:
58%
Bocsánat, a 29-esnek szerettem volna írni, nem 27-nek.
jan. 19. 17:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 32/43 anonim ***** válasza:
61%

Flexisztori ... A szövegben még nem akarta megbántani apukáját, a kommentben meg már 4-szer szólt neki.

Akkor nem marad más, mint bevállalni a sértődést. Csodát tenni nem lehet. Ha te - jogosan - nem bírod elviselni, akkor egész határozottan ki kell jelenteni, hogy nem jöhet ennyiszer, és rögzíteni kell, hogy havonta mely napokon hánytól hányig jöhet. Nem fogja annyira játszani a sértődöttet, hogy egyáltalán ne jöjjön, mert ő jönni akar.

jan. 19. 18:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 33/43 A kérdező kommentje:

29-es- Ügyesen csináltad, az biztos. :) Ha valamiben segíteni kellett páromnak, akkor ő is egyedül ment haza, én is a saját szüleimhez. Ezzel szerintem sincs semmi baj. Az tetszik a leírásodból, hogy anyósodék nem telepednek rátok. Szívesen látnak titeket talán, de már talán nem várják el, hogy menjetek gyakran. Ha pedig nem mentek, akkor tiszteletben tartják és nem mennek ők hozzátok.

Azért a pici baba miatt ennyire nem ritkítanám meg a látogatást, de valóban nagyon jól alakítottad a helyzetet, ami szerintem biztos nagyon jó is a kapcsolatotoknak.


30-as- Biztosan azért vagy vele, mert szereted! :) Sok mindent el tud viselni az ember egy bizonyos szintig valakiért, akit szeret. Durva helyzetet írtál le. Azért nem kellene ennyire elvárni, hogy te is ott legyél vele a szüleinél. Szüleinek sem kellene természetesenek venni, hogy pároddal tartasz a szüleihez és párodnak sem szabadna ezt így ennyire elvárnia tőled! Őszintén remz, hogy javulni fog a helyzeted! Kitartást!



32-es- Igen, szépen és kedvesen próbálta jelezni apukájának. Nem akarja megbántani továbbra sem, ezért erőteljesebben nem jelezte felé újra. Sajnálom, hogy a szép fogalmazást nem értette meg vagy nem akarja felfogni és tiszteletben tartani. Összeveszni én sem szeretnék vele természetesen. Babánk érdekében sem, hiszen neki jó, ha jó kapcsolat van a családban. Gyerek miatt tűröm jelenleg szerintem.

jan. 19. 18:49
 34/43 anonim ***** válasza:
90%

30# 29# vagyok. Ismerős a helyzet, nálunk sem ment könnyen, hatalmas cirkuszok voltak az uram részéről, hogy mit szól az anyja hogy nem megyek hozzájuk? Mondom neki, mit szólna? Nem megyek és kész. Miért nem? Csak.

Karakánnak kell lenni.

Ezek a hüle palik nem mernek a maminak ellent mondani.

Jobb ezt bevezetni hogy hagyjuk a férjünket had menjen, ezzel nem szakítjuk el mamitól, de közben meg le fog szokni róla hogy állandóan mamizzon.

jan. 19. 19:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 35/43 anonim ***** válasza:
69%
Hát ha tűröd, akkor tűrd. Mi megmondtuk, mit kellene tenned, te azt nem akarod. Hát akkor ez ennyi volt.
jan. 19. 19:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 36/43 anonim ***** válasza:
57%
Én semmilyen szinten nem tűröm az életembe való belepofázást és a lakásom az enyém, nem fogadóterem, hogy ide járjanak emberek. Egy ilyen pasinak pedig alapból nem szültem volna semmi szín alatt. Sőt, össze se jöttem volna egy ilyen töketlen, az apjáról leválni képtelen kisfiúval. Itt már nem lehet mit tenni, vagy elválsz, vagy végigszenveded így az életed, amíg após el nem patkol. Ezt szépen elintézted magadnak. Az egyetlen megoldásnak azt látom, hogy megbeszélném a férjemmel: após mindörökre kitiltva, látogassa meg, amikor akarja, de ő nem jöhet ide. Ha a gyerek nagyobb lesz, apuka majd elviheti látogatóba a nagypapához és ennyi.
jan. 19. 23:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 37/43 anonim ***** válasza:
34%
36-os: ha a kérdező csak fele ennyire lenne karakán, mint te, már tisztelné a gyereke felnőttként.
jan. 19. 23:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 38/43 anonim ***** válasza:
76%

36-os vagyok. Én már eljutottam oda, hogy nem vagyok hajlandó jópofizni senkivel. Volt olyan, amikor a rokonom jött át, mondtam neki, hogy ne jöjjön, mert most nem jó. Nem értette meg és mégis jött. Be sem engedtem az ajtón. Érdekes, akkor felfogta, hogy a nem az nemet jelent.

Megsértődik? Majd megbékél. Tökéletesen együtt tudok élni azzal is, ha nem.

jan. 19. 23:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 39/43 anonim ***** válasza:
90%
Én úgy oldanám meg ezt a problémát, hogy elutaznék hétvégén, és koppanna, ha nem vagyunk otthon. A következő hétvégén meg vendégeket hívnék. 4-5 ilyen alkalom után, amikor látja, hogy hiába jön, vagy útban van, akkor utána vagy telefonálna, vagy nem jönne. HA óbégat, hogy miért nem szóltatok, hogy elutaztok, azt válaszolnám, hogy honnan tudtuk volna, hogy jönni akarsz hozzánk.
jan. 20. 08:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 40/43 anonim ***** válasza:
82%
39-essel még abszolúte egyet is tudok érteni. Csak a gyakorlatban kell a férj tökössége is, hogy belemenjen.
jan. 20. 11:21
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2023, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!