Először fogok találkozni a leendő anyósommal. Nagyon izgulok, vannak jól bevált mondatok/kérdések, amiket fel lehet tenni ebben a helyzetben? 31/N

Megint egy eszköztelen, önbizalomhiányos nő.

Miért akartok így élni, párkapcsolatban lenni, aztán meg gyereket szülni, ha egy mondatot nem tudtok kinyögni a megfelelési kényszer és a szorongás miatt?

Hogy jelenhet itt meg ilyen kérdés? Komolyan nincs egy barátnőd, egy intim lelki kapcsolatod, ahol ezt a kérdést felteheted?

A saját életedet kellene ráncba szedni, mielőtt egy gyerekét is tönkretennéd.

Első, hol írt olyat a kérdező, hogy gyereket akar szülni??

Kérdező, tényleg ne parázz rá. Biztos ő is izgul amúgy, hogy milyen lányt választott a fia :) De mivel őt szereti, téged is igyekszik majd. Szerintem ha udvarias vagy és normálisan (csinosan, de nem túl kihívóan) öltözöl fel, akkor nagy baj nem lehet. Esetleg vigyél anyukának virágot, és beszélj arról, ha elfogy a téma.

Párodtól érdeklődj, hogy van-e valami hobbija, szeret-e sütni/főzni, milyen témákat érdemesebb elkerülni.. stb.

Nem tudom, hogy anyósjelölted hány éves, mert nálunk a férjem(31) anyukája fiatalabb, mint az én(26) szüleim, így ők pont 48-54 év közöttiek. Valószínűleg a ti szüleitek is hasonló korosztály.

Én az első találkozásunkkor belekapcsolódtam a beszélgetésbe amit a férjem kezdeményezett, aztán onnantól már ment a ping-pong. Anyósom kérdezett a munkámról (csecsemő és gyermekápoló vagyok) illetve az osztályról, ahol dolgozom. Aztán feljött a férjem gyerekkora, majd ehhez kapcsolódóan az enyém is stb.

Először is légy önmagad, ne próbálj szerepet játszani.

Kérdezz a fiáról. Az anyák szeretnek mesélni a gyerekükről.

De jó tanácsot igazából a párodtól kaphatnál, hiszen ő ismeri az édesanyját, a gyakorisok nem igazán. Ő tudja, mi érdekli, mitől lehet ideges. És szedd már össze magad!

31 éves vagy, nem 17, és ő nem a leendő anyósod, hanem az aktuális barátod anyja.

31 évesen ezt illene tudnod.

Nyugodtan le lehet pontozni. De ez a helyzet Magyarország nőinek magasabb arányú százalékával. Traumatizálva vannak olyan szinten, hogy maguktól nem tudnak megszólalni. Mondjunk mondatokat?? Mi a fax...?

Most ez, aztán ha rosszat szól az anyós hogy reagáljon, ha minden héten látogatóba megy unokázni, hogyan állítsa le. Ilyen kérdésekkel van tele a net.

Persze, ezek még nincsenek, de miért nem készülünk előlátóan az életre? Belső izomzattal?

Nem lenne jobb eszközöket szerezni az élethez, ha konfrontálódás lép fel, azt tudni kezelni, kommunikálni szorongás nélkül, mert ugye a "mit szól a másik" track állandó a fejekben, megtanulni nemet mondani, határt meghúzni?

Ezeket gyakori kérdéseken keresztül nem lehet.