Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Anyós, após » Mit lehet kezdeni egy antiszem...

Mit lehet kezdeni egy antiszemita apóssal?

Figyelt kérdés

19 éves fiú vagyok, fél éve van barátnőm, akivel nagyon szeretjük egymást. Kedves lány, az anyja szintén nagyon rendes velem, jól kijövünk egymással. A barátnőm apja viszont gyűlöli a zsidókat, elhordja őket mindennek, szerinte a holokauszt jogos volt és tagadja a nácik bűntetteit.

És itt jön a nagyobb probléma, ugyanis én zsidó vagyok. De sem én, sem a családom nem gyakoroljuk a vallást, zsinagógába sem járunk el, "karácsonyozni" is szoktunk úgy, mint a nem vallásos keresztények (pl a barátnőm családja).

Nos az édesapával eleinte jól kijöttem, viszont mióta megtudta hogy zsidó vagyok azóta folyamatosan tiltani próbálja a lányát tőlem és megjegyzéseket tesz rám és a családomra. Ez pedig nagyon bánt engem, főleg úgy hogy semmi sem igaz rám azokból amiket mond rólam (ezeket most nem részletezném, főleg sztereotípiákra épülnek a szidalmai).

A kérdésem az lenne, hogy hogyan tudnék végre kibékülni vele, mert nekem semmi bajom sincs vele, csak hát rosszul esik hallani azt, ahogyan a barátnőm előtt szid engem. Egyáltalán van esély arra hogy megkedveljen?



2023. ápr. 5. 20:53
1 2 3 4 5 6
 1/57 anonim ***** válasza:
92%
Sehogy, inkább törekedj semlegességre, ne ülj fela sértegetésekre, foglalkozz a lányával.
2023. ápr. 5. 21:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/57 anonim ***** válasza:
80%

Nem tudom amúgy, honnan lehet azt megtudni, hogy valaki zsidó?

Benne van a személyiben?

Annyi kérdésnél meg akartam már kérdezni.

2023. ápr. 5. 21:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/57 anonim ***** válasza:
85%

Ne menj oda, keruld el. Minek akarsz egy ilyen emberrel “bekulni”? O az, akinek bocsanatot kene kernie, amiert ekkora seggarc.

Fiatal vagy meg, talan ezert nem latod, de nem kell becsicskulni mindenkinek. Ne te konyorogj mar basszus; hiszen itt te vagy az aldozat.

Undorito ez az ember.

2023. ápr. 5. 21:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/57 anonim ***** válasza:
82%
Az apos ezek szerint akkor egy tanulatlan barom. Ilyen emberek véleményével nem kell törődni. Tudom, hogy nehéz, de próbáld meg azért ignorálni.
2023. ápr. 5. 21:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/57 anonim ***** válasza:
86%

Nem az apósod. Egy fél éves kapcsolatnál nincsen após.

Megváltoztatni nem tudod, kár is erőlködni. Tarts tőle jókora távolságot.

2023. ápr. 5. 21:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/57 A kérdező kommentje:
Köszönöm az eddigi válaszokat. A származásom egy közös ismerős révén derült ki, aki tudja hogy zsidók vagyunk, tőle tudta meg a barátnőm apja (az após szót csak azért használtam hogy ne kelljen annyiszor leírnom ezt a kifejezést). De ez az ismerős nem akart rosszat, mondhatni véletlen derült ki, egyébként ő sem tudta hogy a barátnőm apja ennyire gyűlöli a zsidókat. Bár hozzá kell tennem, hogy amúgy is elmondtam volna a barátnőm családjának (persze miután kiderült hogy az apa antiszemita inkább hagytam volna a témát).
2023. ápr. 5. 21:30
 7/57 anonim válasza:
69%
Próbáld meg minél inkább kerülni a társaságát,ignorálni viszont ha nagyon nem megy, és köztetek áll akkor inkább próbáld meg letagadni, de gondolom fontos neked, hogy maradj "hű" magadhoz, de mindenesetre ha kell akkor kell.Vagy nézess meg vele egy dhar mann részt xdd
2023. ápr. 5. 21:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/57 anonim ***** válasza:
27%

Legközelebb, ha megsért, akkor várd meg az alkalmas pillanatot, amikor kettesben vagytok. Akkor hajolj oda hozzá bizalmasan, és mondd neki félhangosan, hogy: "Figyelj csak ide!" Közelebb hajol. Ekkor te: "Nem veszem jó néven, hogy piszkálsz a származásom miatt, de annyi örömöm mégis van ebben az egészben, hogy biztos jó szarul eshet neked, hogy egy zsidó dugja a lányodat!" És kacsints rá egyet.


Én ezt így simán megmondanám neki, sőt, igazából még ennél is sokkal vulgárisabban. Aztán főjön a saját levében.

2023. ápr. 5. 21:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/57 anonim ***** válasza:
86%

Ha a barátnődnek ez nem probléma, ne is foglalkozz a családjával.

Igazából nem is számít, hogy ki milyen vallású, max. a házasságkötéskor beszéled meg a barátnőddel, hogy milyen szertartás legyen. Senkinek semmi köze hozzá.

Ha majd látja, hogy komoly a kapcsolat köztetek, kénytelen lesz megbékélni, ha látni akarja az unokáját.

2023. ápr. 5. 22:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/57 anonim ***** válasza:
82%
A barátnődet kell szeretned, nem az apját. Ha nem akar változni az öreg, hagyd a francba, nem kell vele találkozni.
2023. ápr. 5. 22:22
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!