Mennyire hagyjátok anyósotokat beleszólni a gyereknevelésbe?

Én sajnos eléggé birka voltam az elején, és hagytam hogy a fejemre sz4rjon (bocsi) anyósom, és még csak észre sem vettem. A férjem (!) hívta fel a figyelmem a dologra, onnantól máshogy láttam mindent. Pl: ne adjak banánt a gyereknek, nem vagyunk n1ggerek (ezekkel a szavakkal), minek pelenkázom olyan gyakran, csak pazarlás, otthon nem kell pelenka rá, majd kimosom, amit összecsinál..., aztán, mikor járni kezdett a fiam: miért nem adsz rá cipőt, sosem szokja meg...minek sétálgatunk minden nap, nincs semmi dolgom?.... miért nem beszél még? talán nem nézi a tévét? (komoly...) miért kell a gyereknek éjjeli lámpa? biztos az én butaságom csak, hogy fél a sötétben...és sorolhatnám reggelig...

Meguntam. Elmondtam a véleményem, hogy én szültem, mi tartjuk el, mi neveljük, és tanácsot elfogadok, de okoskodást nem...azóta sem kereste az unokáját, már 4 hónapja. Ez sokmindent elárul. NEM SZABAD HAGYNI, HOGY MINDENBE BELESZÓLJANAK. Ha a férjes csak egy kicsit is hajlik a szavukra, előbb-utóbb éket vernek közétek a viták, mi is majdnem így jártunk. Miielőbb tisztázni kell a dolgokat.

Mi relatíve messze élünk az anyóstól, kb. 50 kilóméterre. A tömegközeledés a két város között borzalmas, be kell menni Budapestre, hogy hozzánk kijusson, vezetni meg autópályán nem szeret, így nagyon ritkán jönne. Szerencsére :)

Ha találkozunk, akkor néha azért megy a beleszólás, bár nem az az akaratos fajta, de tiszta hülyének néz, ha nem értek vele egyet.

Ez van :)

Apósom sokkal rosszabb, ő tényleg katasztrófa, elvárná, hogy elvihesse a gyereket (9hós!!) úgy, hogy a gyerek sír a kezében, félelmetesnek tartja, mert nem kedves vele, ráadásul lóg a cigi a szájából, ha kell, ha nem..

Nyilván engedem beültetni abba az autóba, ahol dohányoznak...

ahh...

Nekem gyerek előtt is nagyon jó kapcsolatom volt anyósommal, és ez szerencsére meg is maradt (igaz, 120 km-re laknak...)

Tanácsot , azaz véleményt szoktam kérdezni (mégiscsak felnevelt 2 gyereket), de nem hagyom beleszólni a dolgokba. Nyugodt szívvel hagyom rájuk a fiam, ha kell, de akkor megbeszéljük, mikor mit, mennyit adjon neki enni, mikor alszik, és a séta hogy van.

Szerencsére betartja ezeket, ezért nincs gond.

Most 1 éves a fiam, és már többször voltak együtt hagyva (varratszedésen, 6 hetes kontrollon...). És most elkezdtem egy tanfolyamot, néha úgy jön ki, hogy velük van egész nap a fiam.

Szerencsés vagyok, hogy jól áll a dolgokhoz. Néha nem érti, mit miért csinálok (miért nem kap tejet a fiam), de tiszteletben tartja az én döntéseimet.

Még pár hét van a szülésig, de szerencsém van az anyósommal. Nagyon szeretne jönni majd segíteni, babával foglalkozni, de mondta, hogy nem fog semmibe beleszólni.

Nagyon rossz élményei vannak a saját anyósáról, aki az alig pár napos babát kivette a kezéből, beleugatott mindenbe. Ezért is megfogadta, hogy ilyet nem fog tenni, mert tudja milyen rossz érzés.

Másrészt szerencsére nyílt kommunikációjú ember ő is, sértődés nélkül meg lehetett vele beszélni, hogy valamennyire előre egyeztetve szívesen látjuk bármikor, ha pedig nagyon fáradt lennék, akkor elküldhetem, nem veszi személyes sértésnek. Így tüske se lesz egyikünkben sem.

A fentiekben azért is vagyok biztos, mert számos vitás helyzetben működött már az, hogy érvekkel meg lehetett győzni.

Szerintem igaza van az anyósodnak. Egy fél éves kisgyereket pár órára nyugodtan a nagymamájánál lehet hagyni. Mi ennél jóval korábban bevezettük, hogy minden héten egy délután pár órát az egyik nagyinál, másik héten a másiknál.

Így a gyerekek is nagyon kötődnek a nagyszüleikhez, és a nagyszülők is jobban ismerik őket.

Az nagyon beteges, ha fél évig a lakásból nem mentél ki a gyermeked nélkül.

A gyerekek annál jobban alkalmazkodnak, minél több új helyzet elé állítod őket. Semmilyen negatív hatás nem érné attól, hogy egy kicsit a nagyszüleivel van.

A saját szüleidtől is így félted?!