Mit tehetnék? Mit javasoltok?

Kezdem az elején. Csecsemőkoromban elváltak a szüleim, és a mai napig nincsenek tisztában vele ez mekkora érzelmi törés volt nekem. Akkor természetesen még nem tudtam szavakkal megfogalmazni, de a lelkem mélyén valami megváltozott és ezt most érzem igazán.

4 éves koromig helyrerázódtam valamennyire. Nem sok emlékem van akkorról, de ahogy elnézem a képeket teljesen normális, kiegyensúlyozott kislány voltam. Addig, amíg apám meg nem jelent. A nagyszüleimmel éltünk akkor anyámmal, és gondolom őt is földhöz vágta a válás, mert a nagymamámat és a nagypapámat a mai napig jobban a szüleimnek tekintem, mint anyámat és apámat, mert velük ellentétben ök foglalkoztak velem. Visszakanyarodva apámhoz... A mai napig tisztán fel tudom idézni azt a napot mikor egyik pillanatról a másikra kiszakított a megszokott, szeretteljes környezetemből egy teljesen új, ismeretlen közegbe. (Élénken él bennem mennyire szorítottam a szekrény szélét és kiabáltam, hogy ne vigyen el, mert ott akarok maradni...) Időközben újraházasodtak anyámmal és lett egy öcsém. Ezzel nem is volt gond, imádtam rá vigyázni, sőt kis naivan, kisiskolásként azt hittem végre megnyugodhatok. Erre ismét jött a derült égből villámcsapás.

Délután itthon tanultam. Anyám épp főzött mikor segítséget kértem egy feladatban. Erre elkezdett velem üvöltözni, hogy miért nem tudom magamtól megcsinálni - talán 3.-os lehettem - mennyire hülye vagyok és rengeteg csúnya jelzőt vágott a fejemhez, majd mikor újra megkértem, hogy segítsen a hajamnál fogva az asztalba verte a fejem... Azóta nem tudom anyának hívni és azt mondani neki, hogy szeretem. Nem sokkal később szintén egy házi feladat miatt apám vert meg. Azóta rettegek tőle.

Ezután ismét egy kis szünet következett. A második öcsém is megszületett. Apám viszont egyre többször verte meg anyámat, ahol tudtam a magam módján próbáltam közbeavatkozni, vagy a testvéreimet mentettem előlük. Rengetegszer dobálóztak válással, és a körülmények ellenére minden erőmmel azon voltam, hogy összetartsam a "családunkat", mert tudtam, hogy legalább a testvéreimnek megmaradnak a néha-néha előforduló normális pillanatok. Anyámmal a mai napig nem tudom mi történt akkor, vagy csak kihasznált engem, mert sokszor hajnalban én keltem az öcsémhez, ha felsírt, én nyugtattam. Aztán másnap így mentem iskolába és még pofátlan módon mindig megkérdezte miért vagyok fáradt...

Ismét nyugi volt pár évig.

Aztán anyám apám előtt elhordott mindennek, pedig életemben nem voltam olyan, mint a mai tizenévesek. Szigorúan neveltek, általánosból is órák után egyenesen hazajöttem. Mindig itthon voltam, sokszor vagyok is a mai napig mindezek ellenére. Még mielőtt apám keze a levegőbe lendült a testvéreimet mentettem. Minden erőmmel nyugtattam őket. Persze mikor egyedül voltam már nem bírtam tovább és egy kiadós sírással kiadtam magamból a dolgot.

Szerintem ott, mikor anyám az asztalba verte a fejem elpattant benne valami, mert azóta megállás nélkül kritizál és belém köt. Ha takarítok az a baja, ha nem, akkor az. Ha a testvérem dolgozatot ír, én segítettem neki megtanulni az anyagot és netalántán 4-es lesz egyből az én hibám. Miért, én voltam ott az iskolában és én írtam a dolgozatra?! Persze ezzel nem a testvéremet okolom, hiszen nem tökéletes - ahogy senki sem az - és nem ezen fog múlni a jövője. De akkor miért jó az anyámnak, hogy bármi pl.: elromlik itthon az egyből az én hibám, akkor is, ha két hete a közelében sem jártam a tárgynak?!

Pont a föntiek miatt alig vannak barátaim - akik ezeknek a feléről sem tudnak - és kapcsolatom sem volt, mert hiába lett volna rá lehetőségem, nem mertem meglépni a szüleim miatt. Nagyon félénk, visszahúzódó, bizalmatlan vagyok az emberek felé és a múltam miatt az önbizalmam is bőven a béka popsija alatt van. A többire gondolni sem merek, mert sokszor csak ültem pszichológia órán középiskolában és leesett az állam mennyi minden illett rám...

Elköltözés még pár évig biztosan nem játszik, de nem tudom ezen kívül mivel tudnám elszigetelni magam tőlük. (Ha tehetném a testvéreimet is vinném, de teljesen bizonytalan közegbe nem szeretném kockáztatni a dolgot, ha sikerülne is.)

Ha tudtok valamit javasolni, kérlek segítsetek mert ténykeg úgy érzem nem bírom tovább, hiszen a lelkem így is elég megtépázott ... Anyám ronda szavaitól a mai napig azonnal sírva fakadok, hiszen a lánya vagyok és ha minden igaz, feltétel nélkül kellene szeretnie. Helyette ezt kapom holott egyetlen szavába se kerül és egyből ugrok, segítek a házimunkában, mindenben.

*Az elírásokért bocsánat, nagyon nyersen jött ki az egész.

21/l