Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Ti, akárhány évesek is vagytok...

Ti, akárhány évesek is vagytok, mit tesztek a régi családi iratokkal, fotókkal ? Több generáció után mit mondanak ezek az unokának, dédunokának, aki életében nem találkozott velük, talán nem is hallott felőlük ?

Figyelt kérdés
Az rendben van, hogy főúri körökben ez a dinasztia emléke, ráadásul a kastélyban vagy kúriában van is erre rendeltetett helyiség, netán történelmi jelentősége is lehet. A közember számára azonban a semmi különösebben jelentős tettet nem alkotott távolabbi (netán oldalági) rokonról maradt iratok és fotók lényegében semmit nem mondanak. Többnyire a családokban egy-egy ember van, aki próbálja ezeket rendben tartani, de egy idő után nem megy, csak a helyet foglalja. Ráadásul a közvetlen családtagokhoz még fűzi valami emlék, de a házastárs által "hozott" rokon, akit nem is ismert, nem volt vele soha kapcsolata, annak az iratait megsemmisíteni is tulajdonképpen lelki teher. Amíg megvan az illető iskolai bizonyítványa, van róla pár fotó, addig valamennyire "él", de ha már csak szóban lehet tudni róla valamit, akkor már tényleg a végső feledés közelébe került, pedig küzdelmekkel teli emberi élete volt.

2021. jan. 18. 18:55
1 2 3
 1/23 anonim ***** válasza:
98%

Elrakom emlékbe, nem foglal sok helyet, elfér.


Lesz majd akit érdekel, lesz majd akit nem, nem kell ezt túlgondolni.

2021. jan. 18. 19:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/23 anonim ***** válasza:
100%
Dédszüleim esküvői képe kint van a falon. Erősen hasonlítunk...
2021. jan. 18. 19:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/23 anonim ***** válasza:
100%

1. Nem foglal sok helyet.

2. A "régiek" még szinte minden fotó hátuljára ráírták, hogy ki szerepel rajta, melyik évben készült, sokszor az alkalmat is.

3. Van egy "családi legendárium", storyhalmaz, így legalább lehet arcokat társítani a történetekhez.

4. Iratokat nem őrzök, "csak" fényképeket, meg pár könyvet, amikbe bele vannak írva a nevek, illetve egyéb személyes tárgyakat.

2021. jan. 18. 19:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/23 A kérdező kommentje:
Itt van most a feleségem által soha nem látott, a háborúban elpusztult nagybátyjának mindenféle iratai. Anyósom annak idején nagy szeretettel beszélt a bátyjáról. A nagymama meg még az '50-es években is várta vissza fiát... Most ezekhez hogyan álljak hozzá ?
2021. jan. 18. 19:57
 5/23 anonim ***** válasza:
100%
nagymama él még? ha igen, tőle kell kérdezni első körben. feleséged mit szeretne?
2021. jan. 18. 20:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/23 anonim ***** válasza:
100%
Nem igazán értem a kérdést. Tegyétek be egy szép dobozba és őrizzétek meg. Ennyi
2021. jan. 18. 20:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/23 anonim ***** válasza:
100%
bocsánat, félreértettem, szóval anyós él még? ha igen, addig mindenképpen megőrizném. utána átadnám a döntést az érzelmileg a sorban legközelebb állónak, azaz a feleségnek
2021. jan. 18. 20:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/23 anonim ***** válasza:
94%

most nem értem a problémádat


ha útban van akkor vágd ki a kukába, vagy add a helyi múzeumnak


ha úgy érzed kell akkor meg tartsd meg

2021. jan. 18. 20:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/23 anonim ***** válasza:

Különös hogy másokèt meg is veszem ha elèg règi, majd gyűjtőknek adom el hogy fent maradjon a múltunk ès pènzt is keresek vele. De valahogy a saját èletfilozòfiám az hogy ha semmi sem marad utánnam ami emlèkeztetne bárkit is hogy èltem, az sem izgat. Sőt, nagyon nem.

Fura ez a lèt ès èn ìgy èlek. :)

Te meg kezdj valamit a dolgokkal de ne add a szemètnek mert sok ember van aki örömmel elfogadja pl a règi fotòkat ès a règebbi dokumentumokat.

Ha szìved mèlyèn úgy èrzed őrizned kellene akkor tedd egy kis ládikòba ès keress neki egy helyet ahol el lesz az èvtizedek alatt.

Amìg èlsz addig meg van a helye, aztán a többi már nem a te dolgod.

2021. jan. 18. 20:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/23 anonim ***** válasza:
86%
'Elpusztult' gyere le jó isten...
2021. jan. 18. 20:54
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!