Öcsém lustaságból kiesett az egyetemről (BME), és most bosszúból minden nappali képzést büfé-ruhatár szaknak nevez, nem is akarja folytatni tovább, nem is igyekszik azon, hogy megoldja a helyzetét valahogy, másoknál is így van?

Villámhárítónak lenni nem csak azért rossz, mert belénk csap a villám...

Érezheted úgy, hogy feláldozod magad az által, ha levezeted a feszültséget. Vagy megkérdezheted magadtól: "Valóban jó az, ha én levezetem a feszültséget?" Mert van amikor lehet jó, és van amikor nagyon nem az. Könnyen el tudok képzelni olyan esetet, amikor a feszültségnek fel kell gyűlni, ki kell robbanni ahhoz, hogy ott tényleg katartikus élmény legyen, megoldás szülessen valamilyen érdemi problémára. Ha valaki ezt a feszültséget folyton levezeti, akkor bizony nem tesz egyebet, mint elodázza a valódi megoldás megszületését. (Félelemből. Azért tudom ilyen biztosan, mert ismerős a helyzet a saját életemből.) Tehát az tuti, hogy van ilyen. Azt persze nem tudhatom, hogy ez az eset is ilyen? Azt neked kell tudnod, kedves kérdező! Nekem csak gyanús.