Fogalmam sincs mit kéne tennem. Úgy érzem kezdek megőrülni. Mit kéne csinálnom?

Talán ott kéne kezdenem, hogy a szüleim elváltak még mikor alsós voltam, mert anya sohasem állt ki magáért. A mama (anya felől) mindig mindenbe beleszólt: "Én építettettem ezt a házat, az fog történni, amit én mondok!" A másik mama nagyon sokat mesélt arról miket tett (például levelet írt az esküvő előtt névtelenül, hogy apámnak gyereke van és a nő oda fogja vinni az esküvőre(persze nem volt igaz)), amikor anyám diszkóba akart menni direkt olyan ruhát rakott ki neki, amiről tudta, hogy nem venné fel és így nem ment el. Az esküvő másnapján reggel 6kor a másik mama ajtajánál dörömbölt, hogy miért van apámnak akkora adóssága (nem volt, csak nem tudták normálisan értelmezni a papírt (a számlán lévő pénzre hitték azt, hogy adósság)) és mondta a mama, hogy úgy kellett ezt nekik elmagyarázni, mint egy kisgyereknek ("a plusz... és a minusz...").Az esküvő napján a mama néhány órával a vendégek fogadása előtt eldöntötte, hogy nem tetszenek neki az ételek és, hogy csinálja meg más(aki az ő esküvőjén is csinálta (azon a ponton már minden készen volt)). Amikor valaki csinál valamit az nem jó (csak ha ő csinája (ezért nem csinált semmit apa egy idő után),a papa utána ment a kertbe és, ahol felkapálta ott ő is (mert apa "nem csinálta jól")). A papa amikor elmentünk nyaralni berúgott és más nőket fogdosott (nekem meg másoknak azt mondták, hogy megsütötte a nap), a mama a papát apucinak hívja (ami egy kicsit bizarr). A válásnál előkerült egy üveg amiben anya eldugdosott pénze volt (aminek fele apát illette volna, de ráhagyta)(más helyeken is dugdosott el pénzt, de ez most nem lényeg).A mama az utolsó pillanatig apámat hibáztatta (pedig apa felajánlotta anyának az utolsó tárgyalás előtt, hogy költözzünk el valahova, hogy a mama ne tudjon beleszólni az életünkbe, de anya megint a mamától félt és nem tette). Először anyához kerültem, de sikerült elérni a közös felügyeleti jogot (egyébként nem értették a papírt és odaadták nekem (kb. 12 vagy 13 lehettem), hogy értelmezzem) (ami most nem sokat ér, mert apa elköltözött Pestre (a barátnőjével=mostohaanyámmal) (ezért a mama (apa felől) felajánlotta, hogy legyek ott, amikor apánál lennék). Ez működött kb. 2 évig (persze közben is ment az utálkozás), most pedig, hogy kicsit több időt tölhettem apánál kezdem úgy érezni, hogy a mostohaanyám nem lát szívesen (nagyon kedves velem nem az a baj, de akármikor amikor ott vagyok úgy érzem csak teher vagyok). A mamánál se szeretek már lenni, mindig arról panaszkodik, hogy anyáék mennyire tönkretették őket lelkileg, meg milyen rosszak amiben egyrészről igazuk van (és a falu azon része akik rendesen ismerik őket egyetértenek), de én abban élek és nem akarok egyfolytában erről beszélgetni. Ha csinálok valamit akkor azt nem jól csinálom, ha nem csinálok semmit az a baj. Nem akarok kimenni hozzájuk beszélgetni a konyhába, mert vagy anyát vagy apát (már ő sem bírta a folytonos acsarkodást amit leműveltek (a mostohaanyám ellen IS)ezért nem jár le hozzájuk(egészen addig mindig segített nekik, amikor a bátyjának (a keresztapám) nem volt hozzá kedve). Ha valami nem tetszik neki (pl. ruha amit fel akarok venni) nem mondja ki csak húzza a száját (nem olyan ruháról van szó, amiben a fél fenekem kilátszik, mert olyanom egyáltalán nincs is). Annyira nem tetszik nekik, hogy az apám nem jár hozzájuk, hogy ki akarja írni a végrendeletéből (ezt akkor hallottam, amikor azt hitték alszom). Amikor a keresztapámék megtudtak a végrendeletről hirtelen (teljesen véletlenül) mintacsalád lettek és mindenben segíteni kezdtek a mamának (aki csak ezt veszi észre, azt amit apa tett régen nem). A jegyeim jók (4-5), de ha szerzek egy hármast az a világ vége és nem csinálhatok semmit (se telefon, se TV, se barátok). Anya azt csinálja velem, amit a mama vele csinált (pl. a diszkós történet (igaz nem járok diszkóba)) (annyi különbséggel, hogy velem a mama is azt csinálja, így velem két ember) Kulcsokat a lakáshoz (anyával élek), 16 évesen kaptam (tehát nem rég), mert anya másik helyre jár dolgozni (ugyan az a cég csak más hely)így egyedül kellett volna reggel kelnem (eddig ugyan azzal a busszal jártunk)(csak azért kellett volna, mert jött ugye a vírus). Most, hogy nem mehetek sehova már egy jó ideje még rosszabb. Rajtam tölti ki ha ideges (én vagyok a rossz ember). Eddig egyetlen egy osztálytársamnak beszéltem erről (az egyik legjobb barátom, akivel mindenről lehet beszélni) és azt mondta, hogy apához kéne mennem még ha úgy is érzem, hogy nem látnak szívesen. Az biztos, hogy itt (anyánál) egy perccel sem maradok tovább, mint muszáj (nem akarom félbehagyni az iskolát, mert csak 2 év van hátra). Sokáig gondolkodtam, hogy leírjam-e, mert elég nehéz egy ilyen "sztorit" (nem tudom minek hívjam) elhinni és nem akartam, hogy azok az emberek elítéljenek vagy kitalálják, hogy csak figyelemre vágyom, akikkel minden nap találkozom, ezért írok itt név nélkül. (így is félek, hogy valaki, aki ismer megtalálja és elolvassa és rámismer) Muszáj volt leírnom, mert fogalmam sincs mit tehetnék és kezdek egyre jobban kétségbe esni. Kérem a legőszintébb véleményeket!

16L