Az én dolgom szólni, hogy a sógornom gyereke neveletlen?

Hát a legoptimálisabb az lenne, ha feleséged beszélné meg a tesójával, csak így nehéz, hogy ő is ennyire elfogult. Nehéz ez. Az a gond, hogy általában egy ilyenből így is, úgy is harag lesz. Nekem az egyik barátnőm gyereke ilyen. Már mindenkit az őrületbe kerget, de nem tudunk mit csinálni. Ha szólnánk neki, tuti sértődés lenne. Mi azt csináljuk,hogy általában most már olyan programokat szervezünk, ahova tuti nem tudja elhozni a gyereket. De nálatok családban ez nehezen kivitelezhető.

Esetleg még azt is megpróbálhatod, hogy finom rá-rá szólogatsz a gyerekre. Ha nem köszön, vagy ha a cuccaid közt matat. Lehetőleg úgy, hogy a szülő is hallja. Ha meg véletlenül szólnak érte, vagy rákérdeznek,hogy miért szóltál rá, akkor el kell magyarázni, hogy szerinted minél hamarabb meg kell tanítani a gyereket alapvető illemformákra, mint pl. a köszönés. Normális szülő elszégyelné magát, és figyelne rá,hogy legközelebb köszönjön, és engedély nélkül ne pakoljon sehol!

Egy 6 éves gyerek már nem számít picinek. Min. 1 éve oviba kell járnia már.

Nálunk a sógornőm kisfia kezdett volna ilyen lenni, de leállítottam, pedig kisebb volt, 1,5-2 éves. Ahányszor jöttek, a gyerek húzkodta a fiókokat, bászott volna a szekrénybe, játszani akart a távkapcsolókkal. Vártam, hátha a szülők rászólnak, hát várhattam. Az én lányom fél évvel volt idősebb, és nem értette, hogy amit neki nem szabad, a rokon gyerek miért próbálhatja.

Aztán én szóltam a kisfiúra, hogy ezt fejezze be. Lehet, hogy otthon lehet fiókban túrkálni, szekrénybe bújni, tévét ki-be kapcsolgatni, itt nálunk ez nem szokás. Ott vannak a játékok, azokkal lehet játszani. Nem durván, hanem finoman, türelemmel,hogy megértse. A sógornőm kapta fel a vizet, hogy hát fiú, és eleven. Felvilágosítottam, hogy az elevenség meg a neveletlenség nem ugyanaz. A gyerek hamarabb megértette, mint az anyja. Később megritkultak a látogatások, amit nem is bántam, mert mindig ebédre érkeztek, nyilván meg is ebédeltek. Ha mi mentünk hozzájuk max. kávét kaptunk. Nekünk kertes házunk volt (van), műveltem a kertet, ők meg emeletesben. Mindig elvárták, hogy mindenből pakoljak. Mentek, mint a gazdag vidéki rokontól, felpakolva zöldséggel, gyümölccsel. Aztán mikor felajánlottam, hogy lehet jönni kertet ásni, veteményezni, esetleg kapálni, palántázni, arra soha nem értek rá. A sógornőm is gyesen volt, mint én. Aztán, amikor "elfelejtettem" bármit adni, ez lehetett befőtt, lekvár, savanyúság, végleg megszűntek a látogatások. Én voltam a legboldogabb. Hozzáteszem zárójelben, hogy az ő férje sokkat jobban keresett, mint az enyém, mi kis faluban, ők a 10 km-re levő városban laknak. Azóta csak ünnepeket jövünk össze, ez elég is.

Egy ilyen idős gyerekre nyugodtan rászólhatsz, hogy illik köszönni, és akkor is, ha olyan dolgokhoz nyúl, amihez nem akarod engedni. Pl a kisautógyűjtemény lehet tabu, ahhoz nem nyúlunk. Sokszor a szülő nehezebben kezelhető, mint a gyerek. Az unokatesómék is úyg voltak, hogy eljöttek 3 kisgyerekkel (1-től 7 évesig), és a gyerekek pont a lányom üvegállat gyűjteményét nézték ki maguknak. Mivel nem érték el, az apukájuk elkezdte leszedni nekik a polcról. Mivel a lányom is csak 12 éves volt, nem mert szólni nekik. Na, én megkértem a kedves apukát, hogy azokat ne szedje le, nem játékok. A legjobban apuka volt felháborodva, hogy nem lesz azoknak semmi baja, otthon is játszanak üveg dolgokkal.

Ha hagyod magad, és nem szólsz semmiért, a fejedre fognak nőni. A nagymamánknál a kézzel festett teáskészletet (az 25. házassági évfordulójukra kapták) amortizálták le ugyanezek a gyerekek, mert nagymamám nem akart rászólni a gyerekekre, az unokatesónék meg ott sem tartották fontosnak, hogy vigyázzanak valamire.