Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Mit tehetnék most, ebben a...

Mit tehetnék most, ebben a helyzetben? (munka+tanulás)

Figyelt kérdés

A helyzet a következő: évek óta próbálkozok bekerülni a felsőoktatásba,ebben az évben végre felvettek egyetemre, nappali tagozatra. Főállásban jelenleg van munkám (addig is kellett csinálnom valamit), érdeklődtem az egyetemen, a kettő üti-e egymást, állítólag jogszabályba nem ütközik.

A munkahelyem nem szeretném emiatt otthagyni, a minimálbéremre is óriási szükség van jelen helyzetben, a szüleimet nem szeretném cserbenhagyni, de minden vágyan hogy szerezzek egy diplomát.

Mivel 2 helyen nem tudok egyszerre lenni 8-16-ig minden hétköznap a melóhelyen és nappalin az egyetemen, így teljesen tanácstalan vagyok mi lehet ilyenkor a teendő. Javasolták az egyéni tanrendet, de kaptunk egy CD-t, amit le volt írva feketén fehéren, hogy ha munkát vállal valaki, azért nem kérhet, csak akkor ha pl. gyereket szült. Kérdezem én, akik tapasztaltabbak: meg lehet oldani nappalin, hogy úgy osszam be az órarendem, hogy ott tudjak lenni az órákon? Az az igazság, ilyen problémája egy ismerősöm sem küzd, a családom de még a barátaim sem rendelkeznek diplomával hogy tudjanak válaszolni.


2010. aug. 24. 20:52
 1/9 anonim ***** válasza:
100%
Munkaváltás, vagy levelező tagozat. Akik nappalisok, azok mind rugalmas munkaidőben vagy részmunkaidőben dolgoznak. Vagy úgy, hogy pl. 16 órától éjfélig. Vagy hétvégén, péntek-szombat-vasárnap.
2010. aug. 24. 21:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 anonim ***** válasza:
100%
A levelezőt javasolnám én is.Akkor az oktatás havonta lenne 2-3 nap,de akkor reggeltől estig.Mellette lehet dolgozni.Nappali mellett is lehet,csak jóval nehezebb,mert akkor csak délután vagy este érnél rá.Nem tudom milyen suli,milyen szak,de ha te állíthatod össze az órarended,akkor esetleg valahogy ki kellene ügyeskedned,hogy heti 3 nap alatt le tudd az összes órát.Nekem sikerült már így,igaz sok szervezést igényelt és könyörgést a tanároknak,hogy mindenhova hétfő-kedd-szerda beférjek.Ez persze megint azt jelenti,hogy azokon a napokon nem tudsz dolgozni.Nehéz ügy nagyon!
2010. aug. 24. 21:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/9 anonim ***** válasza:
53%
Mért nem estire jársz amúgy nem kötelező minden órán ott lenni. Elkéred a jegyzeteket és abból tanulsz. Egyik ismerősöm úgy vizsgázott hogy 3 év alatt alig járt be.
2010. aug. 24. 21:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/9 A kérdező kommentje:
DE BTK szociális munka szak. Állami csak nappalin van, emellett még levelző van, de az költségtérítéses, a keresetem gyakorlatilag arra menne. Próbálkoztam H.böszörménybe átkérni magam Szociálpedagógiára levelezőre, de azt mondták várni kell egy tanévet. Az évek meg telnek...
2010. aug. 24. 21:13
 5/9 anonim ***** válasza:
100%

én nem tudnám megoldani nappalin a melóval egybekötve. Van évfolyamtársam aki csinálja, de nyomor úgy az egész, éjjel dolgozik nappal egyetem...szemináriumokon alszik, kurzusra nem jár mert fáradt, vizsgák emiatt nem mennek, gyakorlatilag ad a sz.rnak egy pofot.

Egyszerre két lovat nem lehet megülni, sajnos.

Nálunk egy órarend van és mindenki arra megy szemináriumokat lehet variálni de az se rugalmas nagyon...


Remélem találsz egy megfelelő megoldást. Sok sikert

2010. aug. 24. 22:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/9 anonim ***** válasza:
100%
Nem kell mindenre bejárni, én is szelektáltam (ráadásul közgazdászképzés a BCE-n, ami talán nehezebb szak), jegyzetből is tudsz tanulni, én úgy csináltam, hogy majdnem minden nap 14-től már a munkahelyemen voltam 20-ig. így a hétvége szabad.
2010. aug. 25. 08:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/9 anonim ***** válasza:
100%
Elég nehézkes így megoldani, még ha szelektálsz is, mert mi van, ha pl. kedden 10-től 12-ig van egy kötelező órád, amiről max. kétszer hiányozhatsz egy félévben? Sajnos, reálisan nézve vagy másik munkát keresel amit a tanrendedhez tudsz igazítani vagy fizeted a levelezőn a költségtérítést. Esetleg még az jöhet szóba, hogy a munkahelyednek megéri téged egyetemre járatni és ezért munkaidő-engedményt kapsz megegyezéssel. Ennek is vannak azonban szabályai (általában vizsgázni engednek el, tanórákra heti rendszerességgel kevésbé). Plusz ott van még az a sokak szerint elhanyagolható szempont, hogy azért jársz egyetemre, hogy ott legyél az órákon, tanulj és tudj is, mert ez az oktatás lényege... s nem az, hogy a végén csak meglegyen róla a papírod...
2010. aug. 25. 10:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/9 A kérdező kommentje:
Köszönöm az eddigi válaszokat, hasznosak, sokat segítettek. Az a helyzet, hogy a munkahelyemről emiatt egy percet sem hiányozhatok,sőt jobb lenne ha nem is tudnának róla hogy én iskolába járok. Az a baj, hogy fogalmam sincs meddig maradok itt, mert határozatlan időre szól a szerződésem de bármikor repülök ha úgy hozza a helyzet. Költségtérítésest nem tudom fizetni, pláne hogy felvettek államira, a tandíjra elmenő összeg a család fenntartásához elengedhetetlen. Most mit csináljak? Halasszak? Próbáljam megkérni az egyéni tanrendet? Vagy be se iratkozzak mert nem tudom megoldani?
2010. aug. 25. 11:33
 9/9 anonim ***** válasza:
Menj be az egyetem TO-jára (Tanulmányi Osztály) és mondd el a helyzeted és kérj tőlük tanácsot.Ahány suli anniyféle szabály.Az ő dolguk tudni a Tanulmányi és Vizsga szabályzatot és ők meg tudják mondani,hogy ilyenkor mit tehetsz.Mielöbb tedd meg,hogy ne hogy lecsússz az órafelvételről,beiratkozásról!
2010. aug. 25. 15:26
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!