Féltékeny vagyok anyósomra. Ez normális?

Jajj én is vagyok így a párom néhány rokonával. Az anyujával nem mert ő mindig megkérdi, hogy vagyok. Valahogy úgy érzem néha nem is érdekli őket velem mi van. Mondjuk mi még nem vagyunk házasok.

Nem tudom, a párodat kérd meg, beszéljen az anyjával hátha eredményes lesz...

Figyi nem kell az ilyennel törődni. Van akivel hiába vagy mindig rendes ha nem hatja meg ez van, annyit nem ér, hogy idegeld magad. Én például hiába voltam évekig együtt a párommal még mikor terhes lettem se kérdezték volna meg hogy vagyok. Kapásból kivallatak hogy"merészelünk" felnőtt emberként gyereket válalni majd 8hónapig semmi. Csak a megjegyzések miszerint kié-mié lehet (ha van egyáltalán) magzatom.

Érdekes amikor meg szültem s úgytünt addigiakból, hogy nem is érdekli hát persze, hogy ők voltak legjobban felháborodva, hogy csak egy 8-9nappal késöbb szoltunk nekik. Akkor aztán már tele voltak jogokkal s követelésekkel a babával kapcsolatban. :S

Én meg szépen megmondtam, hogy ha látni akarják hát jöjjenek amikor akarnak de el innen nem viszik.

Nálunk is ugyanez a helyzet. Anyósom vetélytársnak tekint, az addig anyás fiacskáját elvettem tőle, én meg egyszerűen nem vagyok elég jó a szemében. Mást képzelt e a fiának...

Azelőtt a fia minden intim kis titkát megosztotta vele, én meg határozottan megtiltottam, hogy kiteregesse neki a dolgainkat. Anyós azóta ki van bukva rám. Nyáron volt az esküvőnk, előtte volt egy csúnya veszekedésem anyóssal mert nem akart eljönni a fia esküvőjére mert nem úgy szerveztük, ahogy ő elképzelte volna. (egy kocsmában szerette volna tartani a lakodalmunkat) Na akkor mindketten megmondtuk egymásnak a véleményünket elég keményen, azóta legalább mindenki tisztában van azzal, hogy mit gondol a másik fél...

szinte irigyellek titeket, nálam pont fordítva volt. anyámra szinte rá kellett szólni hogy köszönjön a páromnak ha találkoztak, nem volt vele hajlandó beszélni, ha eljött hozzánk, ő eltávozott egy másik szobába.

Persze párom pár óránál tovább nem maradhatott, mert akkor anyám rámszólt, hogy mostmár kicsit "késő van"... délután 5kor :/

1 év múlva közölte, vagy ő, vagy a párom. 20 évesen penderített ki otthonról, de nem bántam meg :)

Hú akkor én vagyok a kakukktojás.:)

Anyósom engem és a gyereket támogatja és mindenben mellettem áll,főleg a fiával szemben.Mindig lecseszi a férjem(a fiát) ha nem viselkedik szépen velem,és anyagilag mindig minket akar támogatni,a fiának nem nagyon ad,ha valamit küld akkor felhív előtte tuti megkapom-e:DDDD

Szereti a fiát,senki ne értse félre,de tisztában van vele mit jelent a család és nagyon boldog,hogy menye lett és unokája.

Nekem úgy tűnik, hogy ez nagyon alap, amiről írsz, és azok dolgai is, akik hsz-át eddig olvastam.

Nem is értem, miért zavar, miért nem tudod elfogadni, hogy joga van nem "tetszelegni", és így döntött, ez van? De azért örülök, hogy csak ennyi a probléma! :)

Tőlem sem kérdezték sose, hogy vagyok, anyós se, és após se "merte" (ő mintha tartana anyóstól, így még sosem kérdezett tőlem egy szót se!). Talán az ennél is rosszabb dolgok elfedik a kevésbé rosszakat, ezért nem zavar?

(Ennél rosszabb pl., amikor végignézték, hogy 9 hós várandósan mit gürizek, és soha nem kérdezték, pl. egy nehéz tárgyat segíthetnek-e felemelni, ilyenkor após gyorsan elillant látószemszögből, anyós meg arcán mosollyal végignézte. Ők idáig nem süllyednek le, hogy emberszámba vennének.)

Kicsit vicces hallani, amikor a férjemet kérdezik, hogy kell-e pl. káposzta a kertből, amikor a férjem azt se tudja, mit lehet kezdeni vele :))), hát érteni kell az eszükhöz.

Ez nekem nem okoz gondot, mert legalább tudom, hogy ebben őszinte és úgy mutatja ahogy érzi, nem színészkedik. Bárcsak másban is ilyen lenne! Milyen nyugodt éveim lettek volna eddig, ha őszinte és nem színészkedik, alattomoskodik, mindenki előtt az igazi oldalát mutatja és akkor mindenki látja, milyen valójában! Biztos, hogy más rokonai, akik előtt megjátssza magát, segítettek volna pl. a szülés után, ha tudják, milyen rosszindulatú valójában és nem igaz, amiket mond nekik és terjeszt a faluban, és valójában nem is segített soha.

Féltékeny meg főleg nem vagyok rá! Mire? Arra, hogy lelkileg sérült (a leírásból ő más kategória, mint a tied!!), be sem látva még segítséget sem képes kérni, ha elmondanám az orvosnak, még ő sem hinné el, tehát még segíteni sem hagy?

Elég lenne, ha békén hagy. Joga van az életéhez, élje, ahogy akarja, és bárcsak így állna ő is hozzánk!