Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Normális dolog ez? Anyukám...

Normális dolog ez? Anyukám csütörtökön elment az egyik ismerőséhez (csaj) debrecenbe, és ugy volt h ma jön haza.

Figyelt kérdés

mikor elment mondta h majd felhív h ha oda ért (du 5re ért be a busz elvileg). nem hívott minket, ezért mi megpróbáltuk felhívni este 8 körül. nem vette fel, akihez ment őt is hívtuk ő se vette fel.

1 órával később írt egy smst h odaért majd szombaton jön. ezután kikapcsolta a telefonját.

ma reggel megpróbálta apa felhívni de még mindig ki volt kapcsolva. olyan 10 körül felvette a telefont és holt részegen beszélt, azt se tudta h hol van, nem ismerte meg a mi hangunkat sem. :S aztán kinyomta a telefont.

próbáltuk felhívni az ismerőst h akkor most mi a helyzet de ő sem vette fel, csak írt 1 smst h anya most ki akar kapcsolodni. majd jön haza.

apának sikerült beszélnie az ismerőssel telefonon, de ő meg mindenféle hülye kifogásokat mondott h miért is nem tudja anyát adni .

ekkor már kezdett gyanus lenni h anya nem is ott van.

így apáék kocsiba ültek és elmentek debrecenig.

elvileg anya a 4 órási busszal jött volna haza, de azon nincsen (a tesómat felültette apa a buszra), a debreceni ismerősnél sem volt. (falazott anyának az a "jóbarát" )

szóval most fogalmunk sincsen h hol van anya. tesóm a buszon, de még anya nem szált fel rá, apa meg jön haza kocsival.


nem tudjuk h mi üthetett anyába, itthon mindent megkapott apától, igaz néha veszekedtek, de nem volt semmi komolyabb.

ma az is kiderült h a széfből elvitte a 80 000ft os nyakláncait és a tesóm összes pénzét pedig elköltötte titokban.


haza fog még egyáltalán jönni? vagy mit csináljunk???


2010. dec. 4. 17:35
1 2 3
 1/23 A kérdező kommentje:

jah és eddig anya nem ivott, de vmilyen csoda folytán eltűnt 1 l pálinkánk, már csak az üres üveget találtuk meg anya cuccai között.

de sose éreztük rajta h piál.

apa teljesen ki van akadva, nem tudja h mit csináljon.

így is rossz a szíve, 2 hét múlva kellene dokihoz, vmi csövet vezetnek a szívébe h kivizsgálják :S

2010. dec. 4. 17:38
 2/23 anonim ***** válasza:
79%
Szerintem hívjanak rendőrt,ha nem találják!
2010. dec. 4. 17:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/23 anonim ***** válasza:
95%

Hát kicsim, ha valaki így kifordúl magából hirtelen akkor ott nagy baj lehet. Ha hazaért apud akkor hívni kell a rendőröket, baja is eshetett ha részegen csatanol valahol egyedül.

Érdekes "barát" lehet aki így hazudik nektek, itt vagy pénzes vagy érzelmi dolgok vannak a háttérben.

2010. dec. 4. 17:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/23 anonim ***** válasza:
100%

Hú ez rosszul hangzik.

Szerintem ha nem kerül elő, jelentsétek be a rendőrségen.


Az a barátnője se tudja hová mehetett?

Csak falazott és meg se kérdezte, hová megy és mihez kellene egyáltalán falaznia?

2010. dec. 4. 17:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/23 anonim ***** válasza:
100%

17:48-as vagyok.

Ha részegen csatangol vhol, az elég veszélyes, jelentsétek be, amint apukád hazaér.


Vmi problémája lehet szerintem, hiába kapott meg mindent, ahogy írtad. Érzelmi, anyagi (a nyaklánc elvitelére utalva).

2010. dec. 4. 17:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/23 A kérdező kommentje:

hát a pénz sztem nem lehetett a baja, igaz h nem vagyunk milliomosok, de megélünk.

ha anyának kellett vmi akkor apa megvette neki, pár hete kapott 20 000ft ért 1 cipőt, szóval csak szólnia kellett és apa fizetett.

igaz anya már nem dolgozik január óta, mivel nem talál munkát.


és mit mondjunk a rendőrségnek? h nem jött haza? ennyi elég nekik?


hát mi azt hittük h "barát " az a csaj, már volt nálunk 10szer min, és teljesen normális volt mindig.

2010. dec. 4. 17:51
 7/23 A kérdező kommentje:

azzal a csajjal nem tudunk telefonon beszélni, csak 1szer. és akkor is azt mondta h anya kiugrott a boltba, amint vissza ért felhív.

de azóta sem hívott, telefont meg senki sem veszi fel.

2010. dec. 4. 17:52
 8/23 anonim ***** válasza:
100%

Esetleg a "barátnőnek" írhatnátok egy smst:

"Nagyon aggódunk XY-ért (anyukád neve), ha nem tudunk a nyomára bukkanni, sajnos kénytelenek leszünk kihívni a rendőrséget az utolsó ismert tartózkodási helyére."


Ha nem akarja, hogy nála kezdjék a rendőrök a kérdezősködést, akkor vissza fog hívni benneteket. De mindenképp hívnék rendőrt, mert szó nélkül így eltűnni.... Remélem önszántából, de baja is eshetett.

2010. dec. 4. 18:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/23 anonim ***** válasza:
100%

17:48-as vagyok.

Most hogy írtad, hogy nincs munkája január óta, ez is zavarhatta.

Lehet lelki okai is lehettek, amiket nem mutatott ki nektek.

Remélem előkerül hamarosan.

2010. dec. 4. 18:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/23 anonim ***** válasza:
100%
Nekem anyám csak fenyegetőzni szokott evvel, megtenni még sosem merte, hogy lelép. Amúgy szerintem tényleg hívjátok a rendőrséget, mert ha részeg, akkor tényleg eshet valami komolyabb baja is! Ne kezdjetek el pánikolni, mert a pánik az tönkretehet mindent!
2010. dec. 4. 18:09
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!