Tényleg én gondolkozom rosszul?

Két hónapja megszűnt a munkahelyem, azóta alkalmi megbízásokból jön be innen-onnan bevétel, kb minimálbérnyi összeg. A férjem ennek a többszörösét keresi.

Amikor a munkahelyem megszűnésekor felvetettem, hogy vacillálok egy fix álláson a főiskola miatt (most diplomázom és elég sok vizsga a végére tolódott, plusz szakdolgozat, stb), azt mondta, hogy legyen ez az első, kijövünk az ő keresetéből is, majd a diploma után foglalkozzak ezzel.

Nemrég ellopták a pénztárcámat, egyelőre nincs bankkártyám, csak igazolvánnyal, személyesen tudok kivenni pénzt. Ma kértem, hogy hadd utaljam át neki a rajta levő összeget, ő meg adja oda KP-ban, mert vasárnap nincs nyitva bank, nálam meg nincs egy fitying se. Mondta, hogy hagyjam, van elég pénzünk. Igen, de az az ő kereste. A szüleim ajándékára akartam kivenni pénzt, de erre is mondta, hogy van pénzünk, hagyjam a bankban, ami van, addig se költjük el.

Én viszont kicsit úgy érzem, hogy "élősködök" így, hiszen még a szüleim ajándékát is gyakorlatilag az ő pénzéből vennénk.

Nekem jövő héten érkezne egy munkáért még 30-40 ezer közötti utalás, azt is oda akartam adni (gondoltam addig kölcsönként kezelném az itthoni KP-t), de azt se engedte.

Tudom, hogy a házassággal közössé válik a vagyon, de rosszul érzem magam, hogy nem tudok legalább megközelítőleg hasonló összeget beleadni a közösbe. Jelenleg ő kb három-négyszer annyit keres, mint én. Kicsit ingyenélőnek érzem így magam. :(