Nagyon idegesít, hogy gyerekként kezel és nem hogy megértő lenne, inkább ellenségeskedik. Mit tehetek?

Ott kezdeném, hogy elmúltam már 18. Jelenleg fősulin tanulok, otthon élek, nyilvánvaló, hogy bizonyos dolgokat be kell tartsak, dehát nálam magától értetődő, hogy ha elmegyek otthonról, mindig szólok valakinek, vagy ha nincsenek otthon, akkor hagyok egy cetlit, vagy felhívom őket. A gond az, hogy főleg anyukám utálatosan viselkedik velem. Ha otthon vagyok szabadidőmben, akkor folyton azt kapom, hogy miért ülök mindig otthon, ha pedig elmegyek, akkor azzal van baja. Pl. barátnőmmel voltunk a városban, beültünk egy üdítőre, szétnéztünk a plázában és hát beszélgettünk. Hazamentem, anya meg gúnyosan mondta, hogy: "Na azt hittem, haza se jössz már?" meg "Hol voltál eddig?" Vagy ha barátomnál vagyok, akkor is ki van akadva, ha éjfél után érek haza. Mindig szóvá teszi, hogy jó soká jöttél megint meg ilyenek... Annyira zavar, mert nem vagyok már kisgyerek, felnőtt nő vagyok. Más tizenéves lányokkal nem viselkednek így, velem meg... Imádom egyébként anyukámat, és tudom, hogy ő mindig csak jót akar nekem. Sose voltam egy olyan nagyon eljárogatós, bulizós-ivós lány. De úgy gondolom, ennyi idősen már ennyire nem kellene, hogy "fogjon". Tudom, az ő házában élek (még) és tisztelem is a szüleimet, amit elértek életükben és hogy lehetőségem van főiskolára járni(mert ez alatt a 3 év alatt eltartanak és nem kell valami gyárban kemény munkát végezni és mellette csinálni levelezőn) de úgy érzem, anya szemében nagyon gyerek vagyok... Próbáltam vele erről beszélni, hogy már nem vagyok kislány, ennyire nem kell félteni, de mégis mindig ez van. :( Szerintetek ez miért lehet? Ismétlem, én szeretem őt nagyon, de jó lenne ha kicsit rugalmasabb és lazább lenne irányomban... Van valami ötletetek? Előre is köszönöm.