Tényleg csak teher vagyok az emberek számára?

"A férfiakat nem szabad szorítani,erősen ragaszkodni hozzájuk,és nem szabad teljes egészében kimutatni,hogy akár meg is halnánk érte..Mert így elveszik a küzdeni akarás/hódítás vágya.."

Szerintem meg nem taktikázni kellene 10-20 évig, hanem kimutatni a valós érzéseinket...

Én is hasonló típus vagyok, mint a kérdező. Van egy fiú barátom (nem a pasim, de sokáig úgy volt, hogy lesz köztünk valami) és vele is úgy zajlik le egy beszélgetés, ahogy az egyik válaszoló leírta. Én írok 30 sort, ő annyit reagál, hogy értem /jól van/ oké/ igen /nem. Ezek a leggyakoribb válaszok. Utána megkérdezem:

-mi a baj?

-semmi

Nagyjából így zajlik egy beszélgetés.

3 éve ismerem, és ha rajta múlt volna, valószínűleg már rég megszakadt volna a kapcsolat. Ha összevesztünk, nem ő keresett meg, hanem én. Én írtam mindig sms-t, én hívtam fel telefonon. Volt, hogy nem beszéltünk két hétig és este "lerázott" azzal a szöveggel, hogy megy sorozatot nézni.

Ez így visszaolvasva elég rosszul hangzik, de nem úgy kell elképzelni, hogy napi 20 sms-el bombáztam és állandóan hívogattam, egyszerűen csak mindig én voltam a kezdeményező fél.

Nemrég kezdtem el dolgozni, estig munkában vagyok és az sem zavarja, hogy már 20-ad annyit beszélünk, mint régebben.

Valószínűleg azért ragaszkodom még hozzá, mert ennek ellenére szeretem, mint embert. Igaz, én is egyre ritkábban keresem.

Ja és volt már olyan párom is, aki viszont nagyon is értékelte, hogy ragaszkodó vagyok és, élvezem a társaságát.

Úgyhogy szerintem csak meg kell találni a hozzád illő férfit.

ma 20.00

" Szerintem meg nem taktikázni kellene 10-20 évig, hanem kimutatni a valós érzéseinket..."

Attól még,hogy egy nő nem akaszkodik,nem fojtja meg a férfit az imádatával az érzelmeket ki lehet mutatni..De nem kell feltétlenül teljesen kitárulkozni,és ráakaszkodni a másikra..

Érdekes,hogy aki nem ilyen "ragacsos" az boldog házasságban él,mert rájön,hogy minden embernek szüksége van egy kis "levegőre" vagy a férfinak igenis szüksége van arra,hogy a nőt akit imád lengje körül valami báj,titokzatosság(és itt nem arról van szó,hogy megcsalja mindenkivel) hogy érezze az imádott nőnek még mindig ő kell mint férfi..

De ha állandóan nyomulunk,és állandóan giccsesen mondogatjuk hogy "szeretlek,imádlak,mókuskám az életem vagy stb.." megunják,egy idő után zavarni fogja majd kínos lesz nekik..

Ha rögtön és mindig kiadod túlságosan az érzelmeidet,akkor kevésbé leszel boldogabb...

Csak gondolj a fordított helyzetre,amikor egy férfi annyira szeret,hogy állandóan csak téged néz,állandóan suttogja,hogy imád,ha rossz kedved van,elkezd sírni hogy nem bír szomorúnak látni stb..Az elején ez nagyon tetszik nekünk,hogy így kiadja az igaz érzelmeit..De egy idő után a hátunkon fog szaladni a hideg ha meglátod...

Tanácsolom,hogy nézd meg a BÁJKEVERŐ vígjátékot..(ÓÓÓÓÓ naplemente)

Ugyanezt csináltam, rendre mentek tönkre a kapcsolataim. Az egyik barátom mondta ugyanazt, amit leírt már az első (meg valahányadik is) válaszoló.Szinte szó szerint.

Leültem és elgondolkoztam, próbáltam külső szemlélőként figyelni magam - és rájöttem, hogy igaza volt. Változtattam, bár nem két nap volt, hanem hetek, hónapok alatt sikerült.

A fenti barát ma már a férjem.

Ahogy jöttek az új viselkedéssel társuló sikerélmények (mert ez nem csak a párkapcsolatra vetett árnyékot!), egyre magabiztosabb és önállóbb lettem.

Most már ott tartunk, hogy én győzködöm a férjemet, hogy menjen már el a barátaival szórakozni, mert párszor lemondja még és többet nem fogják hívni. Ő meg győzködi a barátait, hogy ugyan már hadd vigyen a kanbulira (??!!) engem is.

Ők érthető okból ezt nem engedik :)

Szóval most már annyira megfordult a helyzet, hogy néha már én kérem, hogy menjen nélkülem szórakozni - vagy én magyarázkodom, hogy csajestre miért nem jöhet. Most már átérzem azt, amit mellettem érezhettek korábban. Néha kell külön program is, hiszen hogy hiányozhatna valami, ami folyamatosan ott van?

Ebben már heti 1-2 óra is nagy segítség, a másiknak vannak élményei, történetei, több mindenről tudunk beszélni.

Nekem két dolog jött le abból amit írtál.

Hogy te az a fajta vagy aki nagyon sajnálja magát de közben meg van róla győződve hogy nem. Ez terhes lehet az embereknek.

A másik az, hogy a barátod másmilyen. Nem mindenki akar sokat beszélni. Attól hogy róla kérdezel még nem jelenti azt hogy csak jó lehet. Lehet hogy ő olyan fajta, akinek ez terhes és nem szeret sokat beszélni. Pl én sem szeretek magamról beszélni. És elég idegesítő amikor hazajövök az iskolából, ahol egész nap "beszélni kell", végre csönd, nyugalom, erre jön anyukám és elkezd rólam kérdezgetni. Pedig szeretem anyukám.

De ez csak egy vélemény, nem mondom hogy vajában is így van.

Velem is ez van, csak jelenleg párkapcsolatom sincs, szóval még rosszabb. Ha gondolod írj privit, szívesen beszélgetek veled.

21/L