Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Élnétek egy ilyen lehetőséggel...

Élnétek egy ilyen lehetőséggel vagy a párotokkal lennétek?

Figyelt kérdés

Úgy volt, hogy a tegnap estét együtt töltjük, de sajna melóznia kellett, viszont biztosra mondta, hogy a ma estét viszont velem tölti, felajánlott programot is, hogy mit csinálunk. Holnap egy barátja szülinapját ünnepli, így reméltem, hogy ma tényleg együtt lehetünk. Aztán láttam a közösségi oldalon, hogy a haverjai szervezték az estét, ugyanis egy nagyobb városban lesz buli és szereztek kisbuszt, amivel mennek. Ekkor már rossz előérzetem volt. Aztán mikor tudtam, hogy végzett a munkával, felhívtam, hogy rákérdezzek az estére. Akkor mondta, hogy nem tudja, mi lesz, mert úgy néz ki, adódott a lehetőség, hogy egy fő visszamondta a bulit és ezt a lehetőséget hülye lenne kihagyni. (Ingyen út, ingyen belépő stb.) Nekem ez rosszul esett nagyon, mert meg volt beszélve a mai, ráadásul holnap is velük lesz. Így rám pedig csak vasárnap kerül sor. Mondjuk az is igaz, hogy kell a kikapcsolódás és ez egy jó lehetőség, akkor minek "unatkozna" itthon, de az is ott van, hogy megígérte nekem ezt a napot. Szerintetek jól döntött? Nektek is rosszul esne azért?

L/20, a barátom pedig F/25

Köszi a válaszokat.


2011. máj. 14. 00:06
 1/6 anonim ***** válasza:
100%
Nekem nem esne rosszul, hadd menjen, ha már szerveztek a haverjai. Hosszú az élet most 1-2 napért nem érdemes vívódni.
2011. máj. 14. 00:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 A kérdező kommentje:
Csak úgy vártam már eleve a tegnapot is, pláne a mai találkozónkat. :(
2011. máj. 14. 00:10
 3/6 anonim ***** válasza:

Nem esne jól, hiszen megígérte. De ha annyira menni akar, nem tartóztatnám.

Én biztos nem a haverokat választanám, ha szeretek valakit. De főleg akkor nem, ha már elígérkeztem neki. Maximum akkor mennék a barátaimmal, ha a páromat is tudnám vinni, persze csak ha kedve lenne.

2011. máj. 14. 00:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 anonim ***** válasza:
Mind a kettőtök nézőpontját megértem. Ha a helyedben lennék tuti rosszul esne. Viszont a barátodat is megértem, kihagyhatatlan lehetőség. :) Ha először fordult elő, akkor nyelj, de ha többször előfordul, én a helyedben szóvá tenném.
2011. máj. 14. 00:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 A kérdező kommentje:
Ha bulizni akar, úgysem tudom itt tartani és őszintén szólva nem is tenném. Az kényszeres lenne és tuti nem érezné túl jól magát, hisz ő is ott lehetne a többiekkel. Lehet már az is sokat jelentett volna, ha szabadkozott volna kicsit, éreztem volna hogy azért ő is sajnálja az elmaradt talit vagy legalább picit belegondol a helyzetembe, hogy ami neki egy remek buli lett, az nekem milyen rossz érzés :( mármint az este rossz. :( Na mindegy!
2011. máj. 14. 00:26
 6/6 anonim ***** válasza:

Mielőtt bárki letámadni, igen van magánéletünk, felnőtt emberek vagyunk. De ilyet az én barátom nem merne tenni, ha mégis igen sűrűn kérne elnézést,és először megkérdezné, hogy nem esne e túlzottan rosszul. Akinek ez nem esne rosszul, az vagy nem szeret igazán, vagy nem valami érzelmes ember. Aki meg ilyen formában szegi meg a szavát, tehát még csak nem is szabatkozik, az meg főleg nem. Ne haragudjatok, de ez a pofátlanság csúcsa, és nem azért, mert bulizni megy, hanem azért mert így. Manapság azért van annyi sírdogáló feleség meg barátnő, mert hagyják, hogy a párjuk ne tisztelje őket. Minden kicsiben kezdődik, aztán lesz ez még valószínűleg rosszabb is. De kívánom, hogy ne így legyen.


22L

2011. máj. 14. 08:02
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!