Az '50-es, '60-as évek szülöttei milyen körülmények közt nőttek fel? Milyen gyerekkora volt a mostanra szülőkké lett korosztálynak?

Az én anyukám hasonló, mint a tied. Hogy milyen szellemben nevelkedett? Abban az időben nagyszüleim 2 helyen dolgoztak 3 műszakban, anyukám sokszor a dédinél volt, mert alig volt pénzük megélni. A dédinél meg azt csinálta, amit akart, úgyhogy nevelve alig volt. Akkoriban sokan éltek szegénységben és sokat dolgoztak a mindennapi betevőért, az a rendszer nem kedvezett a gyerekeknek. Nagypapám meghalt anyukám 12 éves korában, ezután pedig még annyit sem látta az anyját, mint azelőtt.

A mai napig rossz a viszonyuk.

Szerintem anyukám nem tudja hogyan kell gyereket nevelni, mert nem volt előtte jó példa rá. Apukám egy fokkal jobb, mert az ő szülei tehetősebbek voltak, mindene megvolt és foglalkoztak is vele.

Amit leírtál az a te meglátásod.Az én szüleim nem ilyenek.Apám 70 évesen élvezi a nyugdíjat,és igyekszik mindig kirándulni,jobban megismerni az országot.Anyán 60 éves és élénk gondolkodású,életvidám ember.Kedvenc hobbija az olvasás,így ennek a szenvedélyének hódol.Bár kisebb öregkori betegségek őket is kínozzák(mint reuma,időjárás változásnál fejfájás stb) de nem idegbajosak,nem életunt emberek.

Anyósom 64 éves ő is nyugdíjas.Ő belépett a nyugdíjasklubba,és rengeteg programban részt vesz.Túrázik,eljár népi táncozni,kertet csinosít..

Mielőtt még avval jönnél,hogy biztos értelmiségiek voltak,akkor elmondom,hogy apám árva,és egyke volt.A nagymamája nevelte fel,és egész életében egy gyárban dolgozott.1 munkahelye volt,onnan is ment nyugdíjba.Anyám volt a 13 gyerek közül a legkisebb,ő is szegény,nagy családból jött.Ő is mindig munkásember volt,Nem voltak egyikük sem gazdagok,de abban az időben amikor ők voltak gyerekek nem voltak ilyen magas igények mint most,és mégis boldogan felnőttek..Mi sem voltunk gazdagok,de nem okozott gondot a szüleimnek hogy 3 gyereket felneveljenek..

Ha már levéltitok, nekem is van történetem. Nem mondok személyeket, csak a történet:

Mikor a házaspárt megismertem (idősebbek) akkor romokban volt a kapcsolatuk, megcsalások, ordibálások, majd válás... a gyerekeik felnőttek, de menekültek otthonról, mert elmondásuk alapján nem volt gyerekkoruk, a szüleik nem szerették őket, ha mást meg is adtak, szeretetet nem. Most két magányos öreg, az egyik csendesen, a másik morogva. Na, ezeknek a titkos, régi, szerelmes levelei jutottak hozzám egy véletlen folytán. Ez volt bennük:

"Annyira szenvedek, hogy sosem kaptam meg a szüleimtől a szeretetet, ugye, édes, majd mi máshogy tesszük? Ugye mi megmutatjuk, hogy kell igazi családnak lenni, szeretjük majd a gyerekeinket? Igyekszünk olyan szülők lenni, amilyen szülők nekünk nem jutottak... (a gyerekeik elmondása alapján ez nem járt sikerrel) Sosem fogunk veszekedni, vagy ha mégis, akkor megbeszéljük, olyan csúnya a válás, nem, eszembe sem jutna másra nézni, stb, stb... /és válogatott, gyönyörűséges becézések, egyszerűen dőlt a szerelem, a remény a sorok közül.

Annyira fura volt olvasni ezeket, miközben láttam, mi történt huszonévek eltelte után :( Hát igen, az emberek, ha tudnák a jövőt, sokszor inkább vasmacskát dobnának a jelenbe...

Hát én csak a szüleim és a nagyszüleim elmesélésre tudok hagyatkozni.

Vegyük elsőnek apukámat, ő 58-ban született. A papám jogász volt, mamám meg a jó ég tudja mi, de komolyan, a mai napig nem tudom, mert volt kb. kismillió foglalkozása, talán azt hiszem, hosszabb ideig vendéglátózott.

Nem voltak sem gazdagok, sem szegények, olyan átlagosnak mondanám. Akkoriban ugye maximum 3 hónapot lehetett az anyáknak otthon maradni a gyerekkel, utána vissza kellett menni dolgozni. Na ez náluk is így volt. Ja, apukámnak van egy fiatalabb testvére, nála is még így volt. Rendesen taníttatva voltak, apukám gimnáziumba járt, a testvére szakközépbe, utána mindketten továbbtanultak. Szerintem egy teljesen normális közegben nőttek fel, jártak sokat kirándulni, volt egy kis telkük is, oda is sokat jártak (na de tényleg nagyon pici telek), meg jártak nyaralni messzebb élő rokonokhoz.

Nekem apukám sose mondana olyat, hogy én egy senki vagyok, vagy bármi ilyet, sőt, kimondottan büszke rám, pedig neki négy diplomája van, nekem meg még egy sem, noha már 24 éves vagyok. Oké, az első megszerzése folyamatban van, csak elég későn kezdtem neki a dolognak, lényegtelen, hogy miért. Szerintem teljesen jófej apám van, csak kissé lobbanékony a természete, amit én is örököltem (vagy eltanultam) tőle. De amúgy én pl. gyerekkoromban azt gondoltam, hogy az én apukám a világon mindent tud :) Tényleg nagyon okos, művelt ember. Amúgy tanár, szóval ez el is várható (bár sok mai tanárról nem mondható ez el).

Anyukám '62-ben született, az anyai nagyapám könyvelő, nagymamám is valami hasonló, vagy legalább is "hivatalban" dolgozott, mindig így szokta emlegetni :) Ők is szerintem teljesen átlagos színvonalon éltek, már ami akkoriban átlagosnak számított. Megvolt a saját lakásuk, munkája mindenkinek volt, futotta arra, amire kellett. Anyukám szakközepet végzett először, és ápolónőként dolgozott 18 éves kora óta, aztán levelezőn egyetemet is végzett, ő is tanár lett (így ismerkedett meg apukámmal). Anyuról sem mondanám sose, hogy lenézi a nála fiatalabbakat, sőt. Ja, hát neki is kettővel több diplomája van, mint nekem :) De nem néz le senkit, se a kétkezi munkásokat, de még a hajléktalanokat sem, egyáltalán senkit. Ő csak a nagyképű embereket nem szereti, ebből kifolyólag ő nem is olyan.

Hát hogy milyen szellemben nevelkedtek, erre nehéz lenne válaszolni. Annyi mindenesetre biztos, hogy se az anyai se az apai nagyszüleim nem váltak el, együtt élték le az életüket szeretetben, a szüleim mégis elváltak, bár mindezt nagyon kulturált körülmények között tették, a mai napig jóban vannak egymással.

Mindketten kicsit vallásos szellemben is nevelkedtek, bár nem olyan hű de nagyon, de azért jártak hittanra, jártak misére/istentiszteletre, stb., de amikor én gyerek voltam, minket már azért sokkal kevésbé neveltek vallásosan (bár azért hittanra mi is jártunk a tesómmal), templomba pl. sose volt szokásunk járni.

Na de a lényeg, szerintem az én szüleim pont nem olyanok, akiknek komplexusaik lennének, talán azért, mert olyan munkát végezhetnek, amit szeretnek, mindketten megbecsültek a szakmájukban. Bár mondjuk azt gyakran mondják, hogy kár, hogy ez a bérükben nem mutatkozik meg. De egyáltalán nem megkeseredettek, elég vidám emberek mindketten.

Akikről te beszélsz, szerintem azért lettek olyanok, amilyenek, mert nem úgy sikerült az életük, ahogy azt szerették volna, talán nem voltak megfelelő lehetőségeik, vagy adottságaik, vagy elképzeléseik sem, vagy nem tettek meg mindent azért, hogy azzá váljanak, akikké válhattak volna. Az ilyen emberek szeretik hangoztatni, hogy ők mi mindent kiálltak már, BEZZEG a fiatalok így meg úgy. Ez nem attól függ, hogy ki mikor született, bár az tény, hogy az 50-es, 60-as évek szülötteit ez elég rendesen érintette, de szerintem a mostani fiataloknak is sok esetben elég kilátástalan lehet a helyzetük, csak más módon. Lehet, hogy a mi korosztályunk is szép számmal fog ilyen embereket kitermelni, csak most még nem látszik, vagy csak mi nem vesszük észre, de a gyerekeink azon fognak szánakozni, hogy mi milyenek lettünk "vénségünkre". Sőt, nagyon is valószínűnek tartom, hiszen már a huszonévesek körében is állandóan jelen van ez a "bezzegelés", rengetegszer hallok ilyen társalgásokat. Komolyan, mintha nyugdíjasokat hallgatnék... Nem veszik észre, hogy pont ugyan azt csinálják, amit ők maguk is utáltak hallgatni a náluk idősebbektől, ráadásul ők talán ha 5-10 évvel idősebbek azoknál, akikre állandóan mondják, hogy bezzeg bezzeg bezzeg.

Az én szüleim is az 50-es 60-as években születtek és szóról szóra igazak azok, amiket leirtál.Agresszivek, folyamatosan ordibálnak, a gyerekek senkik, ők az Istenek. Ha például azt mondják, hogy mosogassak el, én elmosogatok, erre anyukám elkezd kiabálni ok nélkül, hogy NEM KELL DUZZOGNI!TUDOM,HOGY FÁJ A MUNKA!stbstb. erre mondom neki, hogy nem duzzogok, mire ő: de látom a fejeden.

Komolyan néha ugy érzem, hogy direkt csinálja a balhékat, mert ez a lételeme.Apukám ugyanolyan idegbeteg.Ha egy kanalat leejtek a földre véletlenül, olyan szinten elkezd üvöltözni, mintha a házat robbantottam fel és most nem tulzok.

Menekülnék itthonról, remélem, hogy ha lesz saját családom, ott más lesz a helyzet.