Hogy lehet valaki ilyen mocskos, undorító ember?

Utálom, hogy így kell neveznem a saját apám, de egyszerűen gyűlölöm! Nem bírom elviselni három percnél tovább! Se az anyja, se a testvérei nem beszélnek vele, senkinek nem kell, nincs egy barátja se, csak én meg anyám tűrjük meg kényszerből.

Olyan undorítóan viselkedik, hogy ha lenne hova mennem, már rég itt hagytam volna, de nem merem anyám itt hagyni vele! A legkisebb bajból hatalmas hisztit csinál, ha keresztbe tesz két szalmaszálat, már az orrunk alá dörgöli.

Nem kértük rá, hogy fesse ki a lakást (a nagyját én meg anyám csináltuk, ő csak a festéket keverte be), nem kértem, hogy vegyen szemüveget, de csak azért is elrángatott, mert, hogy mióta akar venni nekem fényre sötétedő lencsét, mert nyáron minden baja van a szememnek - sosem panaszkodtam, tíz évig elviseltem, kibírtam volna a következő tízet is úgy, hogy erős fényben nem mozdulok ki - mert most annyiba került, mint egy normál szemüveg (50% leértékelés), hiába mondtam, hogy nem kell, napokig vitáztunk emiatt is. Most meg, hogy egyszer be mertem szólni, hallgatom, hogy milyen egy hálátlan gyerek vagyok, holott semmire sem kértem, sőt!

Csak, mert van egy kis izomláza, jajgat, mint a fába szorult féreg, de gyógyszert bevenni már nem képes. Aztán csodálkozik, ha egy óra után felemelem a hangom, hogy fogja már be a száját, mert senki nem kíváncsi rá (megjegyezném, én akkor sem adtam ki egy hangot se más előtt, mikor olyan epegörcseim voltak, hogy megmozdulni nem bírtam, fájdalom-és hányáscsillapítón éltem, de legalább annyira tekintettel voltam a másikra, hogy megvártam, amíg elmegy). Azt hiszi, csak neki fájhat valami, csak neki lehet rossz napja, nincs tekintettel semmire és senkire magán kívül.

Anyámmal sehova nem tudunk elmenni anélkül, hogy utánunk ne jönne, mindenhol csak szégyenít minket a viselkedésével, így inkább nem is megyünk sehova, ha itthon van.

Egy dolog, hogy iszik - van, hogy napokig semmit, van, hogy csak egy decit, de olyan is, hogy fél liter töményet -, de alapjáraton is művelt már velünk mocskos dolgokat. Nekem eltörte a vállam, azt mondtam az orvosnak, elestem, a felvételen viszont tisztán látszott az ökle helye a csontban! Anyám vállát kificamíttta, az idegeink teljesen ki vannak készülve, lassan húsz éve vagyunk kénytelenek elviselni, mert nem tudunk hova menni. Ezt a lakást is nagy részt anyám fizette ki, mikor ide került, csak ennek a mocsoknak a nevén van.

Ne jöjjetek azzal, hogy mégiscsak az apám, húsz év alatt keményen megdolgozott érte, hogy ezt mondjam róla, elmart maga mellől, pedig valamikor szerettem.

Az egyetlen örömöm, hogy nekem biztos jövőm van egy másik városban, messze innen, olyan fizetéssel, hogy anyámat is elvihetem majd innen. Legszívesebben bosszút állnék minden percért, de nem teszem. Visszafizetek neki mindent, aztán nem érdekel, mi lesz vele.