Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Hogyan segíthetnék rajta?

Hogyan segíthetnék rajta?

Figyelt kérdés
Legjobb barátnőm öngyilkos akar lenni. Mindig is foglalkoztatta a gondolat, de nem vettem komolyan a célzásait, úgy voltam vele, hogy csak fenyegetőzik. Pár hónapja viszont elvesztette az állását- nincs pénze ételre is alig futja a rezsi mellett, az eddigi megtakarításaiból élt. Szakított a barátjával (nagyon nagy szerelem volt, szinte lehetetlen neki találni pasit a magas kritériumai miatt). Most teljesen maga alatt van, nem akar társaságba járni és önpusztító életmódot folytat. Beszéltem vele erről és azt mondta, hogy ő nem látja értelmét az életnek, nem akar itt maradni mások elvárásai miatt, hisz úgy se fog többet boldogságot találni, és nem akar azért élni, hogy csak megöregedjen. Múltkor amikor nála voltam a szobájába drogot találtam..kiderült, hogy amióta elvesztette az állását függő. Elakartam venni tőle, erre ő felpofozott, hogy ne avatkozzak bele az életébe hisz ő nem akar maradni ilyen helyzetben. Akkor elküldött magától és hiába keresem nem reagál, amikor elmentem az albérletébe nem nyitott ajtót. Nagyon aggódom érte, a szülei meghaltak, rokonaival nem tartja a kapcsolatot. Egyedül én és pár barátja van neki, de mivel nem akar társaságba menni csak egyedül lenni lehetetlen. Gondoltam rá, hogy orvoshoz viszem de nincs pénzem rá egyrészt, másrészt pedig elráncigálni se tudnám.. Még is mit csinálhatnék? Nem hiszem, hogy túl sok megtakarítása lenne már, és amikor elfogy neki szerintem egyenes út lesz a halálhoz..Nagyon félek!
2011. aug. 27. 15:29
 1/4 anonim ***** válasza:
a másik oldalról kell próbálni.nem megy sehova,hát menjetek ti hozzá!ha többen vagytok,ajtót nyit.meg ha nem téged lát előszőr kinyitja.majd ha rendbe jön az élete,akkor hálás lesz neked.átestem ezen.csak a társaság segíthet neki.találjatok ki valamit amivel segíthet nektek,.hogy lekösse magát és fontosnak érezze magát.én anno azt éreztem senkinek nem kellek és semmire való vagyok.-ezt kell megerősíteni benne-hogy értékes hasznos ember.azután lassan felépül lelkileg.nem szabad időt hagyni neki hogy agyaljon.
2011. aug. 27. 15:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 anonim ***** válasza:
fogd szepen kezen, es vidd el a rakos gyerekek koze! ok mindent megtennenek azert, hogy elhessenek, o meg eldobna magatol az eletet, mint valami ruhat? es amugy meg igenis, rangasd el a korhazba! ha kell, hivd ki a rendorseget, a mentoket, mert szakszeru segitsegre van szuksege! ezt sajnos te egyedul mar nem fogod tudni megoldnai. a drogfuggoseg es a depresszio nagyon komoly dolog, ahova sajnos mar nem eleg az ossznepi "lelkerebeszeles" meg lebeszeles. ha nem segitesz, es utana valami baja lesz, akkor sosem fogod tudni megbocsatani magadnak!
2011. aug. 27. 16:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/4 anonim ***** válasza:

kedves 2.:nagyon rossz ötlet rákos gyerekek közé vinni.a gyerek szempontjából!!!!tudom,mert itt ülök egy 10 éves fiú mellett a tűzoltó utca klinikán,aki ráadásul citopén is és nem hiányzik neki más baja!ne legyenek senki bajához felhasználva! ő a keresztfiam!


1.voltam

2011. aug. 27. 21:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 anonim ***** válasza:

Én elmennék hozzá,verném az ajtót, aztán kiabálnám, hogy ráhívom a rendőrséget,és akkor majd drogbirtoklásért tuti leszokik egy időre a rácsok mögött!

Vagy mentőt hívnék rá!

Ha erre se reagál,akkor ....

2011. aug. 28. 03:33
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!