Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » "Elengedjem" tesómat azzal a...

"Elengedjem" tesómat azzal a fiúval?

Figyelt kérdés

Az a helyzet, hogy most az ikertesómmal egy iskolába járunk, én már másodéves vagyok, Ő pedig most elsős. Abban az egy évben, míg nem egyetemen tanult, eléggé rossz társaságba keveredett. Metál, rock koncertekre, kocsmákba járt a "haverjaival". Szüleink a lelkemre kötötték, hogy ne engedjem el egyedül sehova, pláne ne olyannal, akit én nem ismerek.

Erre most közli velem, hogy holnap találkozik X személlyel és egyedül akar menni.

Tudom, hogy nagyon bután hangzik, hogy 19 éves kora ellenére engedélyt kellene kérnie, de az a baj, hogy nagyon befolyásolható.


Ráadásul az egyik nap azt álmodtam, hogy egy férfival elment és úgy "jött" vissza, hogy a srác konkrétan vonszolta és nem tudott magáról, tehát bedrogozták.

Ezt kedden álmodtam, ma pedig Ő álmodta ugyan ezt, csak velem.


Légyszi csak normális válaszokat!


2011. szept. 16. 19:51
1 2
 1/12 Argloss ***** válasza:
Csak te ismered a testvéredet. Én nem szólnék bele ennyire egy másik felnőtt ember életébe, csak elmondanám a véleményemet. Mindenki csak a saját hibáiból tud tanulni, aki pedig nem tud azt sem lehet örökké megvédeni. Ha hülyeséget csinál akkor meg kell szívnia, hogy észhez térjen, mert ha a következmény már másokra hárul, akkor ugyanolyan befolyásolható marad....
2011. szept. 16. 20:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/12 A kérdező kommentje:
Hát igen, de azt várni, hogy történjen vele valami rossz, hogy tanuljon belőle, hogy rossz társaságba keveredett... nem a legjobb időtöltés :S
2011. szept. 16. 20:02
 3/12 anonim ***** válasza:
71%
Mi a baj a rockkal és a metállal? Nem értelek. A legérzékenyebb lelkű emberek. És az egyetemisták között is sok adrogos. Oda járhat?
2011. szept. 16. 20:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/12 Argloss ***** válasza:

Lehet úgy kocsmába és koncertre járni, hogy nem issza magát holtrészegre az ember. Attól sem rossz egy társaság ha elmennek kocsmázni, sok egyetemista megteszi...

Igazából azt kellene eldöntened, hogy te most kisbabát nevelsz aki helyett mindent megcsinálsz és nélküled életképtelen, vagy a testvéredről van szó, aki lassan már 20 éves lesz...

Nem kell rossz társaság ahhoz, hogy valakivel baj legyen, még a házból sem kell kilépned, hogy bajod essen. Biztos, hogy logikus mindenért aggódni?

2011. szept. 16. 20:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/12 A kérdező kommentje:

Azért nem tudok ígymegbízni benne, mert nem tudom mit miért tesznek.

-Miért jó az, hogy temetőbe járnak?

-Miért szeretnek a halál, halál utáni dolgokkal foglalkozni?

-Miért szeretik a vérrel, temetővel kapcsolatos képeket, vagy erre utaló ábrákat?

-Mit jelent számukra a hosszú haj(ha egyáltalán jelent valamit, de mindegyiknek ilyen)?

2011. szept. 16. 20:16
 6/12 anonim ***** válasza:

szerintem próbáld lebeszélni róla...:) tudod vannak megérzések...és ez tök fura amit leírtál...

persze ne vesszetek össze, mert akkor az sem jó, de nyugisan mond meg neki, h félted őt, és az ikrek még jobban megérzik a másik dolgait, és h inkább máskor menjen el, vagy ilyesmi...

2011. szept. 16. 20:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/12 Argloss ***** válasza:
57%

Egyszerűen más az életfelfogása.

Miért jó otthon ülni?

Miért jó másokra hallgatni?

Miért nézzek ki úgy, mint mások?

Miért csináljam azt amit mások is tesznek?


Ha megkérdeznéd tőle, akkor megtudnád, hogy azok a dolgok amiket kérdeztél mit is jelentenek neki és akkor talán nem akarnál rá olyan dolgokat kényszeríteni, amit ő nem akar... Mindennek van valami oka, de ha nem tud benned bízni, mert csak leszólod amit csinál, akkor nem fog választ adni a kérdéseidre. Szoktál te beszélgetni a testvéreddel???

Beszélgetéssel rengeteg dolgot meg lehet oldani az életben...

2011. szept. 16. 20:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/12 A kérdező kommentje:
Utolsó! Nem tudom honnan veszed, hogy nem beszélgetek vele. De te biztosan jobban tudod... Senki nem kérte, hogy maradjon eddig itthon, ezért keveredett rossz társaságba. Szüleim abban reménykedtek, ha ide kerül, akkor majd nem jár abba a társaságba.
2011. szept. 16. 21:04
 9/12 Argloss ***** válasza:

Én nem mondtam, hanem kérdeztem. Ezek különböző dolgok. Én nem ismerlek benneteket, de ha ismernélek még akkor se tudnék rólatok jobban dolgokat, mint ti magatokról. Ha lehetséges akkor vedd figyelembe az írásjeleket is a mondataimban. :) (Sajnálom, ha az előbb, vagy most megsértettelek.)

Attól, hogy sokat beszélsz valakivel, attól még lehet hihetetlenül felszínes a kapcsolatotok. Mármint nem tudod, hogy mit miért csinál. Ilyenekről nem beszéltek? Ha meg akarod győzni, akkor értened kell a gondolkodását, amit csak tőle tudhatsz meg, máskülönben csak egy valaki leszel, aki olyan dolgokról akarja meggyőzni amiről fogalma sincsen. (Pl.: Nem tudnál meggyőzni egy villanyszerelőt, hogy a vezetékeket szabad nyalogatni, amikor ő tudja, hogy ez nem így van...)

Igazából ha eddig ráhagytatok mindent, akkor ennyi idősen már nem hiszem, hogy kérni fog a nevelésből, de próbálkozni mindig lehet. Csak azért vedd figyelembe, hogy ő is felnőtt...

2011. szept. 16. 21:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/12 anonim ***** válasza:

Ne haragudj, de honnan tudod, hogy a halállal foglalkoznak, és hasonlókkal? Tesód mondta, vagy csak tippelgetsz?

(Nem szekálásból kérdezem, csak nem mindegy...)


22/L

2011. szept. 16. 22:56
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!