Az normális, hogy 18 évesen úgy érzem elég nagy vagyok és tudok dönteni?

Az a baj, hogy a szüleim olyanok, hogy mindig megmondjkák, hogy "nem teheted, nem csinálhatod, ne tedd, ne csináld, nem kéne, neked lesz bajod, majd meglátod, én megmondtam".

Most nem olyanokra gondolok, hogy drogozásra mondják ezt, vagy ilyesmire, hanem ha például össze veszek valakivel, akkor én nem fogok békülni, és nem is lehet rá beszélni, de folyton azzal jönnek, hogy "nem lehet haragban lenni örökre" én meg úgy gondolom, hogy: De, lehet. Az én életem, azt csinálok amit akarok.

Szóval nem az van, hogy "jó csinálj amit jónak látsz, a te döntésed, a te életed" hanem, hogy mindig azt akarják, hogy azt tegyem, amit Ők is tennének.

Néha úgy érzem, mint egy gyerek, akinek mindig azt kell csinálnia, amit a szülei, a felnőttek mondanak.

Gondoltam már sokat az elköltözésre, de még tanulok, és így elég nehéz lenne dolgozni járni, de a sulit nem akarom ott hagyni.

Mindenki azt mondja, hogy "csak jót akarnak neked, óvni akarnak, azért mondják" de nem arról van szó. Hanem szeretnek mindenbe bele szólni.

Más is volt már így?

Ez normális gondolkodás, hogy 18 évesen nem akarom már, hogy mások mondják meg mit tegyek, hanem én akarom az életemet irányítani?