Egyedülálló szülők, ti hogyan álltatok talpra a válás után, mikor engedtetek közel magatokhoz valakit?

Az a problémám, hogy elváltam a férjemtől, mert megváltozott a házasságunk alatt, munkamániás lett, aggresszív, féltékeny, rám szinte csak státuszszimbólumként tekintett, akivel jól kell mutatnia, de úgy bánt, mint egy tárggyal. Korlátozta a személyes szabadságomat, meg akarta akadályozni, hogy dolgozzam, követett, figyeltetett, mert azt hitte, hogy megcsalom ennek semmi alapja nem volt). Egyszóval én már kezdtem megőrülni, 2 gyerekünk van, így nagyon nehéz volt a szétválás, de ez lett mindenkinek a legjobb. Most kiegyensúlyozott vagyok, a gyerekek már 5 és 3 évesek, élvezem a munkámat és egy erős, független ember vagyok, aki képes megadni a szükséges dolgokat a gyerekeinek. 1,5 éve váltam el és most van egy fiatal pasi, aki érezteti velem, hogy tetszem neki, és ő sem közömbös nekem, de olyan etikátlannak tartanám, ha elkezdenék vele randizni hivatalosan. Bennem van az, hogy már nem vagyok független nő, aki csak úgy ismerkedhet, és bár fiatalos vagyok (meg még fiatal is), nem akarok úgy élni, mintha nem lennének kötelezettségeim. Szóval hiába is tetszik a pasas, egyrészt nem nagyon tudom elképzelni, hogy mit akarna 27 éves egy 2 gyerekes, elvált nőtől, másrészt nem merem magamhoz közel engedni a gyerekeim miatt, akikre koncentrálnom kell. Elég különleges, meg ha 20 éves lennék, tuti belezúgnék, de így már más a helyzet, olyan hogy is mondjam, bénának érzem magam. Pedig ő nagyon igyekszik, de még mindig egyetemre jár, olyan kisfiúnak tűnik, nem értem, mit akar tőlem. Ti mit tennétek a helyemben, miért vannak ilyen érzéseim?

28/N