Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Jogosan akadt ki a barátom?

Jogosan akadt ki a barátom?

Figyelt kérdés
Nekem ez az első párkapcsolatom, úgyhogy semmilyen tapasztalatom nincsen. De valahogy nem ilyennek képzeltem el. Én most nem dolgozom, ő igen. Hónap elején kapja meg a beosztását, amikor dolgozik akkor az reggeltől estig tart, tehát akkor nem tudunk találkozni. De a szabadnapjai nekem azzal telnek, hogy otthon ülök egész nap, mert fogalmam sincs, hogy mikor fog átjönni. Nem tudom, hogy mit csinál, kivel, hol. 10-ből 9 szabadnapján valami közbejön, haverok, testvérei, bármi. Ez neki evidens, szerinte ezt el kell fogadnom. Ilyenkor teljesen hiába várom. Azt, hogy mi jött közbe azt néha elmondja, néha nem. De én nem mehetek sehova, csak akkor mikor dolgozik, mert ugye nem tudom, mikor hova megy. Na most volt néhány hivatalos ügyem, és elmentem elintézni, a telefont is kikapcsoltam, hogy bankban, okmányirodában, egyéb helyeken ne zavarjon senki, és mindezt a szabadnapján. Na persze, pont akkor jött át, és én nem voltam otthon. Ötször keresett telefonon, hogy mégis hol vagyok. És most ki van akadva, mert én nem voltam otthon. De volt már olyan is, hogy szóltam, hogy orvoshoz megyek, mivel időpontom volt, pont a szabadnapján. Azt meg elfelejtette. Utána megint én voltam a rossz, mert miért nem voltam otthon. Most szerintetek jogosan akadt ki? Vagy ti ezt hogy oldjátok meg, mert én már nagyon unom az otthon ücsörgést, és a várakozást. 24/N
2011. okt. 18. 13:48
1 2 3 4
 1/31 anonim ***** válasza:
100%
Egyértelmű: ez a férfi uralkodik feletted. Ez az a típus, aki soha nem fog megváltozni. Szóval ne tervezz vele hosszútávra, a saját érdekedben.
2011. okt. 18. 13:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/31 anonim ***** válasza:
92%

Ez hihetetlen!

24 éves vagy és otthon ülve várod hátha megy a pasi?!

2011. okt. 18. 13:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/31 anonim ***** válasza:
89%
sztem menj el te is dolgozni,h ne unatkozz otthon.meg mindig a szabadnapjara fogsz várni?
2011. okt. 18. 13:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/31 anonim ***** válasza:
100%

Hát elég fura fickó!

Ne gondolja már,hogy te otthon fogsz ülni és csak arra várni,hogy mikor méltóztat átjönni őnagysága!

Szerintem se tervezz vele hosszútávra!

Ha már most ilyen ,később még rosszabb lesz

2011. okt. 18. 13:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/31 anonim ***** válasza:
100%
ez nem normális.normális esetben megmondja a pasi,hogy figyelj,ekkor körül jövök.nem ülhetsz otthon azt várva,hogy őméltóságának mikor jó,mikor fog átmenni.szerintem ülj le vele,beszéljétek meg,hogy ez neked nem jó.hogy neked is van programod és nem ülhetsz egész nap rá várva.ha ezt nem érti meg,akkor menjen,szerintem ez a kapcsolat nem lesz hosszú életű.jó,ne számoljon be minden percéről,de azért tudjad,kik a barátai és milyen indokkal szorulsz sokadik helyre.
2011. okt. 18. 13:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/31 A kérdező kommentje:
Szóval akkor egy párkapcsolatnak nem ilyennek kellene lennie. De mások, aki nem élnek együtt, hogy oldják meg a találkozásokat, mert én soha nem tudom, merre jár.
2011. okt. 18. 13:57
 7/31 anonim ***** válasza:
51%

Figyelj, hogyha te átmennél hozzá, nem lenne otthon, a telefonján nem érnéd el, üzenet nem hagyna, te nem aggódnál?

Lehet csak azért akadt ki, mert készült a talira (úgy volt vele, hogy te úgyis otthon várod) és aztán füstbe ment az elképzelése, elérni meg nem tudott.

Szerintem, hogyha mész vhova, küldj egy smst,v csak némítsd le a telefonod, de ne kapcsold ki.

És próbálj valami elfoglaltságot találni magadnak, mert az nem normális, hogy otthon rostokolsz.

Nekem is kiakadna a férjem, hogyha eltűnnék és nem érne el. Ez szerintem nem uralkodás, csak aggódott, mert nem tudta hogy hol vagy?

28/n

2011. okt. 18. 13:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/31 anonim ***** válasza:
100%
Elvállaltad, hogy a pót-anyukája leszel? Nem? Akkor nem jogos. Ha igen, akkor jogos.
2011. okt. 18. 13:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/31 A kérdező kommentje:
Azért szorulok a sokadik helyre, mert ha valamelyik testvére, vagy haverja kéri, akkor azonnal ugrik. Neki ez a természetes, és nem hiszem, hogy ebben meg tud változni. Az ő értékrendje szerint ez a természetes.
2011. okt. 18. 13:59
 10/31 anonim ***** válasza:
100%
Egyáltalán nem jogos. Neked is van életed és nem feltétlenül hozzá kell igazítani. És mivel nem úgy van, hogy minden szabadnapját kettesben töltitek, hanem "ahogy esik úgy puffan" dolog van érvényben, intézd a saját dolgaidat ő meg főjjön a saját levében.
2011. okt. 18. 14:00
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!