Mennyire családtag nálatok a gyermeketek barátja, barátnője?

Októberben voltunk másfél éve együtt barátommal, 3 hónap után költöztem oda hozzájuk (nyárra terveztük csak, de náluk ragadtam:) ), és első perctől kezdve jól kijöttem mindenkivel, pár hónap után meg olyan volt, mintha mindig is együtt éltünk volna. De ehhez nagyon nagy szerencse kell.

23/N

Szia!

Alapvetően mi is jól jártunk,első perctől kezdve ott aludtunk egymásnál mert távkapcsolatban éltünk 2 évig 150 km távolsággal szóval esélytelen volt hogy ne aludjunk a másiknál ,anyósommal 1 évig jól megvoltunk, teljesen jó volt minden még nyaralni is velük mentem 3 hónap együtt járás után aztán mikor látta már hogy komoly a fiával a kapcsolatom ,akkor elkezdett kakit keverni de szerencsére párom kiállt mellettem és elköltözött hozzánk. Apukája úgy bánik velem mint ha a lánya lennék mamája is, anyós is rendbejött már agyilag szerencsére ,de azért vannak fenntartásaim vele szemben, páromat itt kezdettől fogva úgy tekintik mint családtagot mert nagyon látszott rajta hogy anyuci pici fia( volt is belőle gond hogy leváljon az anyjáról de anyuci megoldotta a viselkedésével..)így nem volt nehéz családtagnak tekinteni. Azóta jó férfiassá "neveltük" :)

A barátnőmet soha nem tekintették idegennek a süzleim és engem se az övéi.Már 1 éve együtt alszunk heti 2x-er legalább néha ha hétköznap alszunk együtt akkor együtt megyünk suliba is.Már 2 és fél éve vagyunk együtt:D

15/f

Hát nálunk sajnos nem ilyen rózsás a helyzet.

A páromat a szüleim maximálisan elfogadják (igaz az elején apám nem szerette, ha nálunk alszik) 5 éve vagyunk együtt.

Apám most azt mondja, ha ne adj' isten nem maradnánk együtt, ők megtartják:)

Az ő szülei meg...hát, felejtős. Az anyja próbál velem normálisan viselkedni, de a testvéreivel egy fél éve nagyon összevesztünk. Ők nem fogadnak el engem, azt viszont elvárták (volna) hogy a kedvük szerint ugráljak, lehetőleg a párommal együtt.

Igazából mások az elképzeléseink. Náluk a hétvégi családlátogatás vagy ebédmeghívás vagy bármi reggeltől estig tart. Nekem ez sok, amúgy is van más dolgom, szeretnék a hétvégén pihenni, meg a háztartást sem rendezi helyettem senki, ezért mi a párommal nem megyünk sűrűn anyóshoz.

Ők ezt persze úgy veszik, hogy ÉN nem szeretem őket, meg NEKEM derogál, hogy ott legyek stb.

Egyébként mi már együtt élünk, férj-feleség vagyunk, kisgyerekkel. Egyszerűen nem értik meg,hogy van saját életünk, és nem az a hetünk csúcspontja, hogy a nagyihoz vigyük a gyereket.

De ez persze csak és kizárólag az én hibám, a férjem csak ártatlan áldozat.

Én úgy érzem, engem ez a család soha nem fog elfogadni, vagy a tagjának tekinteni.