Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Fogadjam el, vagy próbáljak...

Fogadjam el, vagy próbáljak változtatni Anyukámon? Ez az öregség jele lehet?

Figyelt kérdés

Köszönöm, ha elolvasod és megpróbálsz hasznos tanácsot adni, de légyszi ne szidjátok az Anyukámat, szerintem Ő sem tehet róla, hogy ilyen.

Most egy esetet írok le, hogy megértsétek. Anyukámnak volt egy lábon kihordott infarktusa. Amióta kiderült, panaszkodik, hogy fáj a mellkasa és szúr. Minden beszélgetéskor előkerül a téma. Egyik alkalommal, már besokalltunk és ki akartuk hívni a mentőket, de nem hagyta. Végül győzködés hatására kihívhattuk, de előtte meg akart fürdeni és áthúzni az ágyneműt.

Megállapították, hogy nem volt újabb infarktus és 2 óra múlva már mehettünk is érte, de nem volt kocsink és elment az utolsó busz is. Végül egy kölcsönkért kocsival hoztuk haza.


Azóta naponta fejünkhöz vágja, hogy azért kellett hívni a mentőt, mert nem adtunk neki vizet és kiszáradt (onnan gondolja, hogy infúziót kapott). Hiába mondjuk, hogy dehát a csap 5m-re van és ha mondja adunk, de nem mondta. A másik ilyen, hogy nem mentünk utána és meg sem látogattuk (bezzeg a tesóját hányan meglátogaták). Itt is mondjuk, hogy nem volt busz és kocsi sem, és csak 2 órát voltál távol, utána haza jöttél.


Szóval naponta fejükhöz van vágva újabb és újabb dolog.


Én arra gondoltam, hogy azért csinálja, mert nem foglalkozunk vele eleget. 1 hónapból 4 napot vagyok otthon, most Karácsonykor otthon voltam 2 hetet, de 2 szigorlatra és 6 vizsgára kellett készülni.

Szóval azért csinálhatja, mert nem beszélünk vele, és amíg veszekszik velünk, addig is Vele foglalkozunk?

Most otthon leszek 2,5 hetet, vizsgám sincs már megpróbálom lekötni a figyelmét.


2012. jan. 16. 15:28
1 2
 1/11 A kérdező kommentje:

Anyukám 57 éves. 1 tesóm külföldön dolgozik, félévente jár haza, a másik tesóm pedig szintén egyetemista. Apukámnak pedig stresszes a munkahelye.


Így csak elhidegülünk egymástól, ha folytatódik ez a harc "de nem is" "de pedig így volt"

Valami megoldást kellene találni rá.

2012. jan. 16. 15:33
 2/11 anonim ***** válasza:

Édesanyádnak valami más lehet a baja. Nem tudom, mennyi idős, de az érelmeszesedés szokott ilyen tüneteket okozni.

Ha a házi orvosotok ismeri már az édesanyádat, beszélni kellene vele .

2012. jan. 16. 15:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/11 anonim ***** válasza:

Az én anyukám is ilyen volt. Soha semmi nem lehetett elég jó neki. Ha fájt valamije, és mondtam, hogy elviszem orvoshoz, akkor nem akart menni. De ha meg nem ajánlottam fel, hogy elviszem, akkor bunkó voltam, mert nem érdekel, mi van vele.

Mi napi szinten találkoztunk, mert egy utcában laktunk. De még így is kevesellte a látogatásokat.

Szerintem ez a korral jár, nagyon igényli a törődést. Na meg anyukám alapjáraton olyan természet volt, hogy szerette, ha körülötte forog a világ. :)

2012. jan. 16. 15:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/11 bánomisén ***** válasza:

Milyen volt az anyukád az infarktusa előtt?


Szerintem két dolog lehetséges. Vagy az, amit te is mondasz, hogy úgy érzi, nem kap elég figyelmet, törődést, fél az újabb infarktusról, biztonságot jelentene neki, hogy mellette vagytok.


A másik, hogy mivel az infarktus komoly dolog, talán elkezdett még jobban ragaszkodni hozzátok, szeretne több időt veletek tölteni, vagy legalább többet beszélgetni, csak talán ezt nem tudja kifejezni másképpen, mint így.

Ha távol is vagytok tőle, hívjátok fel gyakrabban telefonon vagy skype-on és beszélgessetek vele, érezze, hogy nincs egyedül.

2012. jan. 16. 15:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/11 anonim ***** válasza:
100%

kedves "bánomisén" jeligével ide író,


azok,akik általában ilyen idősek,azt se tudják mi az a számítógép,meg,hogy "eszik-e vagy isszák"(anyukámat idéztem),nemhogy azt tudnák,hogy az egy számítógépes csevegőprogram,és hogy hogy kell azt használni,de azt se tudják,hogy hol kell azt "benyomni"(és itt megintcsak anyukámat idéztem).Szóval a skype-ra,skype-olásra megtanítani majdnem egyet jelent a reménytelennel.

2012. jan. 16. 15:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/11 Darkkingdom ***** válasza:
Szeretnék én is válaszolni rá,de nem akarom leírni amit előttem szóló leírt!Teljesen igaza van!100% megeggyezik agondolat menetem az előttem lévővel!Fél egyedül,megijedt az infartustól és ilyenkor az van az emberben hogy bármikor jöhet és mivan ha pont nem beszéltem előtte senkivel 2 napig..meg úristen...szerintem kiegészíteném egy kis pánikkal is!(Jelzem értehtő lenne,Megijedt)
2012. jan. 16. 15:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/11 A kérdező kommentje:
Köszönöm! Már kitaláltam közbe mit fogok csinálni. Holnap szépen leülök mellé, viszem a gépemet (tesómét Ő fogja kezelni), és megtanítom internetezni, skype-olni és böngészni. :)
2012. jan. 16. 15:48
 8/11 bánomisén ***** válasza:

15:46 és az azt követő.

Érdekes, amiket írtok, csakhogy a környezetemben több, 50, sőt, 60 év feletti ember is van, akik most tanulták meg az internet használatát, és bizony, remekül boldogulnak vele.

Nagyon fiatalok lehettek még, hogy 50 éves embereket már temettek, annyira öregnek és szenilisnek tartotok. Higgyétek el, nem azok, képesek és akarnak is tanulni, új dolgokkal megismerkedni :-)

2012. jan. 16. 15:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/11 A kérdező kommentje:
Igen, csak eleinte "nem esett le", hogy miért vesz össze velünk mindenen és miért talál újabb okokat a veszekedésre, és így csak 1-2 hónappal utána esett le, hogy ennek az is lehet az oka, hogy nem foglalkozunk vele eleget. Mindig azt kérdezi, hogy ki foglalkozik vele, ha megörekszik?! közbe pedig midenki eltávolodik tőle a viselkedése miatt. De holnaptól (akkor megyek haza) változtatok a viselkedésemen, nem kapom fel a vizet, ha kitalál dolgokat és foglalkozok vele.
2012. jan. 16. 15:51
 10/11 anonim ***** válasza:

Lehet kissé magatehetetlennek kezdi érezni magát s a frusztráltságát így vezeti le - rajtatok. Nehéz lehet elviselni azt,hogy kora előhaladtával megjelennek különböző problémák,amik miatt mind kevésbé és kevésbé tud/ fog tudni teljes, független életet élni. Lehet,hogy egyelőre még elvan, de gondolom már nem tud úgy járni-kelni ahogy régen tette s ha hozzá van szokva, nehezen fogadja el.

Egy embernek kb napi 2 liter folyadékra van szüksége. Vegyetek egy 2 literes üveget s töltsétek meg, helyezzétek el az ágya mellett úgy,hogy kényelmesen elérje. Így mérheti a napi bevitelét s nem kell a csapig elmenni.

Valószínű,hogy hiányoztok is neki, kiválthatott ilyen érzelmeket is a betegsége. Tudod, a kisgyerekek is sokszor azért rosszalkodnak,hogy felhívják a figyelmüket magukra. Légy türelmes vele, beszélgess vele. Teázzatok, süssetek valamit, legyetek együtt és meglátod,hogyan viszonyul a teljes figyelemhez :)

2012. jan. 16. 15:54
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!